Előfizetés

Kiderült, mennyiért költöznek a tárcák a Várba

Publikálás dátuma
2016.12.14. 06:07
Fotó: Vajda József
Kiderült, mennyibe kerül majd a Budai Várba költöztetni a Nemzetgazdasági- és a Belügyminisztériumot. 

A keddi Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a két tárca költöztetésére és az ehhez szükséges beruházásokra 15,014 milliárd forintot különít el a kormány a 2018-as költségvetésből. A Várban lévő volt pénzügyminisztériumi épületből, ahová majd az NGM költözik, ki kell pakolni az ott lévő intézményeket és ki kell alakítani az épületet, hogy át lehessen oda költözni a József Nádor térről, ez 3,8 milliárdba kerül majd. Az épületben most a Magyar Nemzeti levéltárnak van nagy raktára, ennek a kiköltöztetésére még 246,2 milliót rak félre a kormány. A Belügynek az az Országház utca 28-32., illetve az Úri utca 49-51. szám alatt található épületeket alakítják majd át.

Az engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítésére írt ki tendert a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. Ez azonban formális volt, mivel a Középület-tervező Zrt. a korábbi tervekhez kötődő szerzői vagyoni jogokat - így a tervek felhasználásának és átdolgozásának, valamint az épület, vagy az épület egyes részei terveinek módosítási jogát - másnak nem is engedte át, így a munkát csak ez a cég végezheti el. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredménytájékoztató szerint a Középület-tervező Zrt. az eredetileg becsült 606 helyett 628 millió forintért vállalta a tervezést.

Halász Juditot a közönség élteti

Publikálás dátuma
2016.12.13. 22:31
A díjazottak FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Halász Judit az év színésznője, Thuróczy Szabolcs az év színésze díjat vehette át a Bethlen Téri Színházban, az Arany Medál-díjak keddi átadásán. Életműdíjjal Márton András színművészt tüntették ki, az év írójának Németh Gábort választották. A közönség a legígéretesebb fiatal tehetségnek Osváth Judit színésznőt tartotta.

A munkatársunk, Mészáros Márton alapította közönségelismerést, az Arany Medál-díjat a Bethlen Téri Színházban hat kategóriában adták át kedden. A Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser vezette ünnepségen korábbi elismertek, pályatársak méltatták a 2016-os év kitüntetettjeit.

Hartai Petra, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésze, a tavalyi év legígéretesebb ifjú tehetségének járó elismerés kitüntetettje adta át az idei év legígéretesebb fiatal tehetségének Arany Medál-díját Osváth Juditnak, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatójának. A huszonnégy éves színésznőnek ez az első elismerése.

Vadas Zsuzsa, a Nők Lapja legendás szerzője méltatta Till Attilát, aki az év filmrendezőjének járó elismerést kapta. Tiszta szívvel című népszerű mozifilmje számtalan fesztiváldíjat söpört be az utóbbi időszakban, a közönség is a gengszterkomédiáért díjazta. Tilla filmje Magyarország hivatalos Oscar nevezettjeként az Amerikai Filmakadémia díjáért indul. A Tiszta szívvel főszerepét alakító Thuróczy Szabolcs az év színészének Arany Medál-díját kapta, a díjat pályatársától és barátjától, Anger Zsolt színművésztől vette át.

Az év írójának az idén hatvanéves Németh Gábort választották. A szerző egy korábbi díjazottól, Háy János írótól vette át a trófeát. A gála végén adták át Halász Judit Kossuth-díjas színművésznőnek az év színésznője kitüntetést. A művésznő az elismerést Bálint András Kossuth-díjas színművésztől vette át, negyvenhat éve kettejük legendás párosa alakította Szabó István Szerelmesfilm című alkotásának főszerepét.

Halász köszönőbeszédében arról szólt, hogy számára a közönség szeretete az, ami igazán éltetően hat. Az Arany Medál-díj életműdíját Márton András színész kapta. A Jászai-díjas művészt Molnár Piroska, a Nemzet Színésze, betegsége miatt levélben köszöntötte. A díjazottak többek között egy-egy üveg chardonnay-t kaptak a Kovács Nimród Borászat felajánlásából. A gálán fellépett Várhegyi Lucas Palmira énekesnő.

Újra teljes vonalán jár a 3-as metró

Publikálás dátuma
2016.12.13. 21:21
Illusztráció. Fotó: Népszava
Ismét a teljes vonalon közlekedik a 3-as metró  - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedd este a Facebook-oldalán.

A BKK korábbi tájékoztatása szerint a metró a Nagyvárad tér és a Lehel tér között nem járt, járműhiba miatt. A szerelvényeket buszokkal pótolták.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: füst miatt riasztották a tűzoltókat a Deák Ferenc téri állomáshoz. Vélhetően a szerelvény első kocsijánál éreztek füstszagot az utasok, de mire a tűzoltók a helyszínre értek, nem találtak füstre utaló nyomot. Ennek ellenére átvizsgálták a metrót hőkamerával, de továbbra sem találtak füstre, tűzre utaló nyomokat. A szerelvényt a tűzoltók a végállomásra kísérték.

Közölte: senki sem sérült meg. Az állomást már a tűzoltók megérkezése előtt kiürítette a személyzet.