Hirdetések;civilek;Szíria;halál;Aleppo;

2016-12-14 11:42:00

"Hét éves vagyok, Aleppóból szólok a világhoz, ez az utolsó pillanatom..."

Csúszik a kormányerők által kedden teljesen elfoglalt Aleppóból a polgári személyek elszállítása. A damaszkuszi kabinet és szövetségese, Oroszország között ugyanis vita alakult ki a lázadókkal való megállapodásról – közölte a londoni székhelyű Szíria megfigyelő központ. Szerda reggelig senki sem hagyhatta el a várost.

 Damaszkusz azt kifogásolja, hogy a szíriai kormányt kihagyva állapodott meg Oroszország a lázadókkal a tűzszünetről. A rezsim katonai erővel akarta elfoglalni az egykor virágzó, jelenleg romhalmazhoz hasonlítható várost. Hétfőig az orosz légicsapások által segített kormánycsapatok a város kilencven százalékát foglalták el. Az oroszok által megkötött megállapodás szerint a lázadók visszatérhetnek az ő ellenőrzésük alatt álló Idlib tartományba. Helyszíni beszámolók szerint több busz vár arra, hogy a településről elszállítsák a polgári személyeket. A vezető szíriai ellenzéki, Hadi al-Bahra szintén Damaszkuszt tette felelőssé a civilek elszállítása miatti késlekedésért. Moszkva kedden este jelentette be, hogy véget értek a harcok Aleppónál, s tűzszünetet kötöttek a lázadókkal. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a rendkívüli ülésen felszólította Szíriát és szövetségeseit, Iránt és Oroszországot, hogy haladéktalanul engedélyezzék a Kelet-Aleppóban maradt civilek számára is a menekülést, és tegyék lehetővé a humanitárius segélyek eljuttatását.

Kétségbeesett üzenetek Aleppóból
A szíriai kormányerők és a velük szövetséges csapatok egyre közelebb járnak ahhoz, hogy visszafoglalják Aleppót. A város keleti részét eddig a felkelők tartották ellenőrzésük alatt, de ez a hétvége óta egyre kevésbé van így. Egyes források szerint már visszaszerezték az Aszadhoz hű erők az irányítást az egész városban, más beszámolók viszont azt közölték, hogy pár negyedet még a lázadók ellenőriznek. A közösségi médiában számos kétségbeesett üzenetet posztoltak Aleppóból. Az Euronews közreadott néhányat. 



Az ENSZ és a Nemzetközi Vöröskereszt felhívást tett közzé a polgári lakosság védelmében. A kormányerők által visszaszerzett régiókban ugyanis a hadsereg tagjai civileket végeztek ki, az utcán, vagy saját házaikban öltek meg embereket. Négy városnegyedből összesen 82 kivégzést jelentettek – közölte Rupert Colville, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának Szíria megbízottja. A világszervezet szerint továbbra is több ezer polgári személy tartózkodik azokon a területeken, amelyekről visszavonultak a lázadók. A világszervezet rendkívüli segélyeinek koordinátora, Jan Egland kijelentette, Oroszországot és Szíriát felelősségre kell vonni a hadsereg által elkövetett rémtettekért. Hétfő óta a lázadók már csak egy néhány négyzetkilométeres terület tartanak ellenőrzésük alatt.

Aleppóban épp most hal meg egy kicsit az emberiség
 Gyerekeket végeznek ki az utcákon, se élelem, se víz, se orvosi ellátás. 50.000 ember küzd az egyszerű túlélésért a pokolban, nem biztos, bármelyiküknek is sikerül. Végignéztük, végignézzük - írja a közösségi portálon Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője, hozzátéve: a magyarabbja, keresztényebbje kicsit gúnyolódik rajtuk, kicsit gyalázza őket a Magyar Idők hasábjain. Akinek sikerült megmenekülnie, arra esetleg kicsit vadászik az ásotthalmi dzsindzsásban.