Mészáros Lőrinc;

2016-12-15 06:05:00

225 milliárdnyi állami megrendelés - Jó éve volt Mészárosnak

"Idén minden munkanapra jutott egymilliárd Orbán Viktor személyes kasszájába Mészáros Lőrincen keresztül a közös pénzünkből. És ez csak egy irány, mert tele az ország a strómanjaival, akik az ő megbízásából lopják el a közvagyont" - közölte Juhász Péter miután az RTL Híradó kiderítette, a felcsúti polgármester cégei az idén 225 milliárd forintnyi állami megrendelést kaptak. Az Együtt alelnöke szerint nyilvánvaló, hogy a kormányfő nem az országot irányítja, "hanem a közpénz áramlását a saját zsebébe, ehhez szervezett bandát, amit kormánynak nevez".

A hírműsor szerint ugyanakkor azt nem tudni, hogy a 225 milliárdból mennyi került Mészárosékhoz, mert sok esetben vállalkozásai konzorcium tagjaként nyertek tendereket. Orbán barátjának a legnagyobb cégei közül a Mészáros és Mészáros Kft. egyedül és konzorciumban 140 milliárd forint közbeszerzést nyert el, ami mindössze két tenderből jött össze. 

Az R-Kord Kft. vasúti felsővezeték-építéssel foglalkozik, összesen 76 milliárd forint közbeszerzést nyert el egyedül, vagy konzorciumban. A Mészáros gyerekeinek építőipari cége, a Fejér B.Á.L. Zrt. konzorciumok tagjaként összesen 8,5 milliárd forint közbeszerzést nyert meg. A polihisztor-polgármesternek van egy ásványvízzel foglalkozó cége is, a Vivienvíz Kft., amely 486 milliós közbeszerzéssel járult hozzá a teljes mérleghez - a vállalattól javarészt a MÁV rendelt ásványvizet. És ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a felcsúti polgármester érdekelt például a CLH Klímatechnikai Kft.-ben is, amely többek között a felcsúti kisvasútra, illetve az MTK-stadionba is szállított klímákat.

Mészáros újabban a médiában is nyomul, hiszen a hozzá köthető Opimus Nyrt. megvásárolta a Népszabadságot októberben felfüggesztő, majd végleg beszüntető Mediaworks kiadót, amelyhez tucatnyi megyei lap is tartozik. Emellett a szállodaiparban is komoly érdekeltségekre tett szert. Mészárost hiába kereste az RTL, nem reagált. Korábban egyébként azt mondta, abban, hogy eljutott idáig, szerepet játszott "a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye".

Összehasonlításképp, a magyar oktatásra az idén "csupán" 160 milliárdot szánt a költségvetésből a kormány. 225 milliárd forint pedig fedezné nagyjából 1,7 millió ember egész éves minimálbérét.