A két belga kis jeleneteket ad elő, ezek hol jók, hol nem, azt játsszák, hogy szinte egyfolytában borsot törnek a másik orra alá. Miközben, hogy ezt csinálhassák, nagyon is együtt kell működniük, hiszen bőven akadnak akrobatikus elemek a műsorukban, amiben leginkább alsónadrágban lépnek fel. Ez a ruhadarab nemcsak öltözék, hanem akár kellék, használják több mindenre. Amúgy fura látványt nyújtanak fehér gatyában, ami még ki is van tömve, mintha be lennének pelenkázva, egészen olyan hatást keltenek, mint az óriáscsecsemők. És némiképp azt is játsszák, hogy azok, akik roppant kíváncsisággal fel akarják fedezni maguk körül a világot, sete-sután csetlenek-botlanak, kúsznak-másznak, ügyetlenkednek, és közben azért megtalálják a módját, hogy élvezettel kitoljanak a másikkal. Különös, de az októberben ugyancsak a Müpában vendégeskedő szenzációs német színház, a Famillie Flöz előadásában is láthattunk akrobatikus képességekkel rendelkező, felnőttek által alakított óriáscsecsemőket. Az a produkció költőibb volt, érzékenyen poétikus, ez a mostani vásáribb, olykor egyenesen drabális.
Az egyik legjobb jelenet, amikor a zömök figura vállára áll a szikár, a lent lévő pedig tekintélyes méretű alsógatyát feszít ki a két kezével, és megtartja ilyen állapotban. A föntinek remeg a lába, majd az egész teste, annyira majrézik, hogy le kell ugrania. Az alsó pedig áll blazírt ábrázattal, mint akit nem érdekel az egész, mint aki fütyül a vállára nehezedő súlyra is, ő csakúgy lébecol könnyedén. A másik viszont már szinte becsinál, teljesen odavan a félelemtől, majd egy hirtelen nekirugaszkodással, mint aki iszonyú mélyre veti magát életét kockáztatva, halált megvető bátorsággal, leugrik a társa válláról. De ezt úgy teszi, hogy éppen belehuppan a kifeszített gatyába, ettől az rögvest a fenekére kerül, mintha csak rutinos mozdulattal felhúzta volna. Ekkor persze igencsak szélesre húzza a száját nagy mosolyában, hogy milyen elképesztően ügyes is ő, és naná hogy mindketten nagy elánnal hajlonganak, buzgón bezsebelve a tapsokat.
Ez a jelenet nem csak üres, sokszor értelmetlen, a nevető izmokra már-már erőszakosan hatni akaró marháskodás, mint jó néhány, hanem benne van a félelem legyőzése, a veszély túlspilázása, benne, hogy felülkerekedhetünk önmagunkon is, és végrehajthatunk olyasmit, amitől addig igencsak tartottunk. A bohóc gyakran néhány perces jelenlétbe hatalmas élettapasztalatot, akár bölcsességet képes belesűríteni. Ancsel Éva filozófus professzor mondta mindig élvezetes órái egyikén, a bohóc olyan sokat tud a világról, hogy attól fehéredik el az arca. Gondoljunk csak a mi egykori nagy zenebohócunkra, a világot járt Eötvös Gáborra, akinek szállóigévé vált az a mondása, amit egészen valószínűtlenül sipító hangon, elképesztő örömmel tudott rikkantani, hogy „no látod, van másííííííííík!” Elnyújtotta a szó végét, miközben egészen mámoros állapotba került amiatt, hogy újabb és újabb dugi hangszert tudott előhúzni a ruhájából, a tőle mogorván elvett helyett. A kisembert formázta, akit nem hagynak élni, beleavatkoznak abba, amit csinál, de ő talpra áll, újra és újra nekirugaszkodik, összegyűjti az erejét, és kibabrál azokkal, akik őt nem hagyják békén, ráadásul még fityiszt is mutat nekik. Megszámlálhatatlan, hogy a világban vendégszereplésekor hányféle nyelven hangzott el ez a „no látod, van másííííííík”, és tán nem véletlen, hogy még Chaplin is gratulált Eötvösnek, amikor Svájcban lépett fel. Xavier Bouvier és Benoit Devos közel sem ennyire markánsan erőteljesek. Sok az értelmetlen teszetoszázás a porondon, amikor különösebb jelentés nélkül hülyéskednek, és erre gyakran még a nevetés se jön be. Időnként pedig jön valami jó, amikor az ügyesen megvalósított ügyetlenkedések tárgyai kartondobozok, azokkal például sikerül sok mindent csinálni, belezárva a másikat, szinte börtönné is válhatnak.
Az egyik legnagyobb magyar színésznő, Gobbi Hilda a Korona Cukrászdában tartott estjén azt mondta, ha tehetségesebb lett volna, bohócnak áll, és mi ezen nevettünk, ekkor meglehetősen határozottan ránk szólt, hogy ő ezt nagyon komolyan gondolja. Bohócnak lenni annyit tesz, mint görbe tükröt tartani a világnak. A két belga ezt viszonylag ritkán teszi, ők gyakran csak magukat mutogatják, mórikálják, bohóckodnak ahelyett, hogy igazi bohócok lennének.
