Gál Mária;

Julija Timosenko;Tőkés László;Václav Havel;Lech Walesa;politikai pályák;rendszerváltások;

2016-12-19 06:31:00

Újkori forradalmárok utóélete

A forradalmakról nem véletlenül mondjuk, hogy felfalják gyermekeiket. Legújabbkori forradalmaink esetében sem történt ez másképpen. E forradalmak arcai idővel elkoptak: vagy ők nem tudtak a békeidőkhöz igazodni, vagy az utókor volt rendkívül hálátlan velük szemben. Talán csak Václav Havel maradt mindvégig szimbólum, de Lech Walesa, Tőkés László, Julija Timosenko, Viktor Juscsenko politikai pályája azonban nem úgy alakult, ahogyan ezekben a forradalmi napokban elképzelhető lett volna.

Az 1989-es rendszerváltás régiónkban ugyan nem köthető fix dátumhoz, mert elhúzódó folyamat volt, de a román forradalom karácsony körüli időzítése miatt a köztudatban leginkább ezekhez a napokhoz kötődik annak végleges sikere. Az ukrán narancsos forradalom is karácsony körül tombolt és a Majdan esetében is karácsonykor már látszott, hogy talán második nekifutásra az ukránoknak is sikerül. Napjaink forradalmai, akár békések, akár véresek voltak, nem szűkölködtek hősökben.

A Szolidaritás és Lech Walesa

Lech Walesa kétségtelenül a kelet-közép-európai rendszerváltás egyik kulcsfigurája volt. A lengyel hős, akire az egész világ felnézett. 1990. december 9-én gond nélkül meg is nyerte az elnökválasztást. Hivatali ideje azonban nem volt egy sikertörténet. A nevével fémjelzett öt év nem társadalmi békét és töretlen fejlődést hozott, hanem kormányválságok sokaságát. Az államfő bírálatok kereszttüzébe került, egyetlen párt sem kímélte. Népszerűsége lenullázódott, 1995-ben már el is veszítette az elnökválasztást. Bejelentette visszavonulását a politikától, de nem tudta tartani ígéretét. Többször megpróbált újra talpra állni, sikertelenül.

A saját párt alapítása nem jött össze neki, ám amikor 1997-ben támogatta egy új párt, a Szolidaritás Választási Szövetség létrejöttét (Akcja Wyborcza Solidarność), az megnyerte a parlamenti választásokat. Csakhogy az új pártban Walesa már sem funkciót nem kapott, sem befolyása nem volt jelentős. Az idő egyre jobban kikezdte egykori mítoszát, 2000-ben újra próbálkozott az államfőválasztáson, de egyetlen évtized elég volt ahhoz, hogy támogatottsága 1 százalék körülire csökkenjen. Sőt, nagyon sokan kifogásolták magát a tényt, hogy a volt szakszervezeti vezető, a lengyel rendszerváltás kétségtelen vezéralakja egyáltalán politikai szerepet vállaljon újra.

Saját hazájában nem tudott próféta lenni. Külföldi egyetemeken kezdett tanítani. Hiába tulajdonosa számtalan nemzetközi elismerésnek, köztük a Nobel-békedíjnak, amelyet még 1983-ban kapott meg, Lengyelországban ma már az a téma, hogy együttműködött-e vagy sem az állampárti titkosszolgálatokkal. A jelenlegi, Jaroslaw Kaczynski nevével fémjelzett hatalom még mindig céltáblának tekinti. Idén februárban nyilvánosságra került egy Bolek fedőnevű ügynök együttműködési nyilatkozata és munkadossziéja, aki állítólag Walesa volt. A Szolidaritás egykori hőse kijelentette, hogy soha nem működött együtt a kommunista állambiztonsággal, de ugyanakkor azt is elismerte, hogy "hibát követett el". Hogy mit, arról nem beszélt.

Václav Havel és a bársonyos forradalom

A régióbeli forradalmi hősök későbbi politikai életútja tekintetében talán az egyetlen kivétel Václav Havel. A cseh drámaíró-politikust élete végéig köztisztelet övezte. A csehszlovák bársonyos forradalom sikere viszont részleges. A rendszerváltás ugyan sikerrel és vér nélkül megvalósult, de az ország egysége odalett.

A bársonyos forradalom hosszú heteken át zajlott, 1989. november 17. és december 29. között. Ebben az időszakban a Csehszlovákia Kommunista Párt viszonylag békés keretek között átadta a hatalmat annak az emberjogi mozgalomnak, amelynek egyik vezéralakja Václav Havel volt. A rendszerellenes tüntetések korábban, augusztusban kezdődtek és októberig tartottak, de a tömeg egyre növekvő volta miatt az állambiztonság egy idő után tehetetlenné vált. A kezdeti represszív fellépés után a hatalom felismerte, nincs visszaút. 1989. november 18-án megalakították a Civil Fórumot, amibe bekerültek a Charta ’77 mozgalom emberjogi vezetői, köztük szóvivőjük, Václav Havel is. November 29-én véget ért a kommunista párt egyeduralma. December 10-én megalakult az új kormány. A parlament elnöke Alexander Dubcek lett, a köztársasági elnöki tisztséget Václav Havel kapta meg. Az első szabad választás, amelyet 1990. június 8–9-én rendeztek meg, a bársonyos forradalom vezetőinek demokratikus megerősítését hozta.

Václav Havel először csehszlovák, majd cseh köztársasági elnök lett. Tisztségét 2003-ig megtartotta. Karrierje kudarca Csehszlovákia felbomlása volt. Havel mindvégig a szövetségi állam híve volt, de Szlovákia bennmaradásához az államszövetségben az ő tekintélye sem volt elég. Amikor a szlovákok deklarálták függetlenségüket, lemondott, de 1993-ban, az első csehországi elnökválasztáson ismét megválasztották. 1998-ban is győzni tudott. A továbbiakban azért nem lehetett már államfő, mert az alkotmány nem tette lehetővé azt, de tekintélye kikezdhetetlennek bizonyult, ő volt az ország „lelkiismerete”.

2011. december 18-án, 75 évesen hunyt el.

Tőkés László és a romániai forradalom

A kelet-közép-európai rendszerváltások legemlékezetesebb eseménye kétségtelenül a véres romániai forradalom, amelynek arca és szikrája egy romániai magyar református lelkész, Tőkés László volt. A december 16-23. között zajló események Temesvárról indultak, Tőkés László parókiájánál lobbant lángra a szikra, majd a bukaresti eseményekbe torkolltak. Talán ez volt a világtörténelem első élő egyenes televíziós adásban közvetített forradalma. Nicolae és Elena Ceausescu látványos, helikopteres elmenekítése, mozzanatról mozzanatra közvetített menekülése, elfogása majd karácsonyi kivégzése már-már hollywoodi akciófilmhez tették hasonlatossá a román forradalmat.

Temesváron gyásznap december 17-e, az 1989-es decemberi forradalom első tüntetőinek emlékére. Ezen a napon, délután 5 órakor dördültek el először a fegyverek. A temesvári katonai ügyészség épületénél 66 halott és 196 sebesült maradt a földön. Ugyanaznap estéjén Bukarestben a Politikai Végrehajtó Bizottság árulóknak nevezte a tüntetőket, és elrendelte a temesvári felkelés erőszakos elfojtását. A bukaresti döntés végzetesnek bizonyult, a rendszer bukásához vezetett.

Tőkés László további sorsa már-már tragikusan alakult. A forradalmár püspök soha sem volt képes a békeidők logikája szerint élni, számára csak a permanens forradalom létezett. Soha nem tudott tényleges politikusként viselkedni, képtelennek mutatkozott mindenféle kompromisszumra, de a racionális, szükségszerű döntések meghozatalára is. Tulajdonképpen püspökként sem volt igazi, hiszen az általa is hirdetett kötelező 10 parancsolat ellenére sem tudott és akart soha senkinek megbocsátani.

Tőkésnek a harc a lételeme, amely azonban békeidőben káros, mint ahogy 1989 utáni tevékenysége is. Az RMDSZ tiszteletbeli elnökeként a szövetségen belüli állandó konfliktus szítója volt, mert soha nem tudta-akarta elfogadni, hogy a romániai magyar képviseletnek együtt kell működnie a román pártokkal, az ős kedvenc szóhasználata szerint a „mindenkori román hatalommal”. Az RMDSZ-en belül kisebbségbe szorult, a Markó Bélával szembeni örökös harcból ő került ki vesztesként. A román társadalom is kiközösítette egykori hősét, a román nacionalizmus céltáblája lett, és ő mindvégig mindent meg is tett annak érdekében, hogy az is maradjon. Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a románok többsége ellenségként tekintsen rendszerváltásuk elsőszámú hősére.

2009-ben ugyan bár nagyon is késve, de a rendszerváltásban játszott szerepe elismeréseként megkapta a Románia Csillaga érdemrendet Traian Basescu elnöktől, idén tavasszal viszont Klaus Johannis vissza is vonta azt. A forradalom 20. évfordulóján a kitüntetést „annak a kivételes bátorságának és emberi méltóságának az elismeréseként, amely a személyes példa erejével a román nép kommunista diktatúra elleni történelmi forradalmának kirobbanásához vezetett" indoklással kapta meg. Johannis egy hosszas folyamat eredményeként vonta meg idén március 3-án. A lépést Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként a tusványosi tábor zárórendezvényén, Orbán Viktor oldalán ülve felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi" státuszt Erdély érdekében.

Bár eddigre a romániai magyar társadalomban is odalett már a püspök politikus tisztelete és népszerűsége, a budapesti Fidesz-Orbán segédlettel létrehozott mozgalmai, pártja mérhetetlen mélységben, egy százalék alá csökkent, mégis ez volt a rendszerváltás utáni első és egyetlen momentum, amikor az erdélyi magyarság egy emberként sorakozott fel Tőkés mellett. Mert ugyan politikusként és püspökként többet ártott, mint használt, a román forradalomban játszott szerepét kétségbe vonni az a rendszerváltás szembeköpése, megkérdőjelezése, több mint barátságtalan gesztus a romániai magyarság felé és végső soron történelemhamisítás.

Tőkés László ma elfelejtett, félreállított politikus. A román társadalom elutasítja, a romániai magyar mellőzi. Orbán Viktornak köszönhetően a Fidesz Európai parlamenti képviselője, ami viszont félreállítottságát is jelzi. Az elmúlt 27 év azt bizonyítja, hogy Tőkés számára a legnagyobb büntetés az, ha ő is „egy a sok közül”. Márpedig Fidesz képviselőként azzá vált. Mandátuma vége pedig közeleg.

A befejezetlen ukrán küldetés

Az ukrán rendszerváltás mindmáig nem kőbe vésett, pedig már két forradalom is zajlott Kijevben. A fokozatos, vértelen átmenet sikertelensége vezetett a 2004-es narancsos forradalomhoz. A 12 évvel ezelőtti karácsonyi forradalom ugyan hatalomra segítette Julija Timosenkót és Viktor Juscsenkót, de azóta még egy forradalom lezajlott, máig kétséges eredménnyel. A gyönyörű Timosenko és az állítólagos mérgezéstől eltorzult arcú Juscsenko további sorsa igencsak eltérően alakult. Timosenko eddig már többször talpra tudott állni, de Juscsenko úgy tűnik, végképp elkopott.

Két év kormányzás után megbukott a Timosenko-kormány, de 2007-ben újra visszatért. A 2010-es elnökválasztást azonban egyértelműen elveszítette Juscsenko, akinek pártja, a Nasa Ukrajina, a legutóbbi ukrán parlamenti választáson egy százalék körül végzett. Ő maga már nem tud indulni az elnökválasztásokon rendkívüli presztízsveszteség nélkül. Timosenkónak viszont újra megadatott az esély, hogy kormányfő vagy államfő legyen. Miután 2011-ben a Janukovics rezsim hét éves börtönbüntetésre ítélte, nemzeti hőssé lett, az ukrán demokrácia nemzetközi arcává, akiért a demokratikus világ egyöntetűen kiállt.

A Majdannak köszönhető szabadulása azonban nem tett jót karrierjének és hírnevének – csúfosan kikapott az elnökválasztáson a csokoládékirály Petro Porosenkótól és pártja is az ukrán parlament legkisebb tömörülésévé vált. A gázhercegnőnek is nevezett volt miniszterelnök azonban nem adta fel, újra ő az ország legnépszerűbb politikusa, pártja pedig a legerősebb formáció. Igaz, mindez olyan viszonyok közepette, amikor Ukrajnában a teljes politikai osztályba és a demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalom végletekig meggyengült. Timosenkónak azonban még van esélye arra, hogy nevéhez kötődjön a tényleges ukrán rendszerváltás.