korrupció;törvények;Andy Vajna;holdudvar;Mészáros Lőrinc;versenyelőny;

2016-12-30 06:00:00

Újkori magyar lopássorozatok

A korrupció Magyarországon 2016-ban már nem abban nyilvánult meg, hogy politikusokat vastag borítékkal vásárolnak meg, sokkal inkább a törvényeket optimalizálják. Mégpedig úgy, hogy bizonyos gazdasági szereplők kvázi legálisan élvezzenek versenyelőnyt másokkal szemben.

Nem telt el nap 2016-ban anélkül, hogy ne derült volna ki a kormányközeli holdudvar valamelyik szereplőjéről, éppen hol kaszált valamelyik közbeszerzésen. Nyomon követhettük a világ legtehetségesebb gázszerelőjének, Mészáros Lőrincnek mesébe illő meggazdagodását, a helyi kiskirályok értelmetlen pénzszórásait, vagy éppen teljes iparágak káderalapon való újra osztását. Az év legnagyobb hazai korrupciós botrányaiból válogattunk, „komoly” versenyzők részvételével.

Andy Vajna

A kaszinópiacot sikerült a szabályozónak addig csűrnie-csavarnia, míg a legnagyobb falatnak számító Budapest mind az öt kaszinója a filmügyi kormánybiztos kezébe került. Vajna összes játékterme üzemelt 2016-ban, a 23 milliárdos forgalom felét haza is vitte osztalékként. Vajna hazai befektetéseit az AV Investments nevű cégen keresztül intézi, tavaly innen is 8 milliárd forint osztalékot vett ki, miközben akadtak drága befektetései is. Igaz, a TV2 húszmilliárdos megvételében besegített az állami Eximbank is. A csoport ősszel agresszív portfólióépítésbe kezdett.

Garancsi István

Az alig tíz éve magánparkként megnyitott, szép, de kihasználatlan Kopaszi-gát melletti területen 120 méteres – világörökségi szakemberek szerint a védett budai panorámát is veszélyeztető – felhőkarcolót, szárazföldi lakó- és szórakoztatónegyedet fog építeni Orbán Viktor kormányfő ismerőse, Garancsi István, Fideszhez köthető nagyvállalkozó. Garancsi jó időzítéssel vonta ki a takarékok felforgatása alól saját kis szövetkezetét, a Duna Takarékot, jókor fektetett be az online pénztárgépeket ellátó Mobil Adat Kft.-be, remekül látta meg a pillanatot, hogy beszálljon az ESMA plakátcégbe, közvetlenül azelőtt, hogy újraszabták volna a közterületi reklámpiacot, most tavasszal pedig bővítette portfólióját néhány agrárvállalkozással. Birtokol a soproni kaszinóból, de a legnagyobb vagyon ingatlanban pihen, a CD Hungary portfóliója a Forbes szerint 32 milliárdot érhet. Vagyona emellett a Market Zrt.-ből és a MET Zrt.-ből ered.

Mengyi Roland

Uniós pályázati csalásban érintett a fideszes országgyűlési képviselő, Mengyi Roland – állította augusztusban a 168 Óra lehallgatási jegyzőkönyvekre és tanúvallomásokra hivatkozva. A politikus összehozta a pályázni vágyókat egy pályázatíróval, az elnyert támogatásért eleinte 50, később 90 százalékot kért. Mengyi tízmillió forintos „alkotmányos költséget” is követelt, Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát a tárgyalásokon. Mengyi sokáig ragaszkodott hozzá, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el, ezért parlamenti mandátumáról sem kívánt lemondani. Végül októberben gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), mert Polt Péter legfőbb ügyész utasítására felfüggesztették mentelmi jogát.

Mészáros Lőrinc

Még 2016 utolsó napjaiban sem tud leállni a felcsúti polgármester. Mészáros Lőrinc válthatja ugyanis a tulajdonosi székben Leisztinger Tamást a Diósgyőrnél - tudta meg a focihirado.hu. Egy éve nem tűnt reálisnak, hogy a felcsúti milliárdos polgármester egy napon például Magyarország egyik legnagyobb médiabefektetője (is) lesz. Hogy Mészárost idézzük: "az élet szélsőséges dolgokat is hozhat". Ismert ugyanis, a Mészároshoz köthető Opimus Press Zrt. lett a Népszabadságot kiadó, majd bezárató Mediaworks kiadó új tulajdonosa. Emellett televíziót is vásárolt, megszerezte ugyanis az Echo TV-t Széles Gábortól. Volt is miből vásárolnia, hiszen az RTL Klub összesítése szerint cégei közül a Mészáros és Mészáros Kft. egyedül és konzorciumban 140 milliárd forint közbeszerzést nyert el 2016-ban, ami mindössze két tenderből jött össze. Az R-Kord Kft. 76 milliárd forint közbeszerzéshez jutott. A polgármesternek emellett van egy ásványvízzel foglalkozó cége is, a Vivienvíz Kft., amely 486 milliós közbeszerzéssel járult hozzá a teljes mérleghez, de érdekelt a CLH Klímatechnikai Kft.-ben is, amely többek között a felcsúti kisvasútra, illetve az MTK-stadionba is szállított klímákat.

Országos Roma Önkormányzat

Az újkori magyar lopássorozatokból az Országos Roma Önkormányzat ügye az egyik legbizarrabb – nyilatkozta lapunknak Hadházy Ákos karácsony előtt, amikor kiderült: a kabinet 1,3 milliárd forintnyi ajándékkal lepi meg a roma szervezetet. Az 1,6 milliárd – vagy még több – tartozást maga előtt görgető ORÖ tragikomédiája egész évben tartogatott meglepetéseket. Januárban mutatták meg az újságíróknak azt a székházat, ahol az ORÖ alternatív vizsgálóbizottsága szerint milliók tűntek el a Híd a munka világába projektben. A bizottság szerint a program alkalmazottainak indokolatlanul magas, és sokszor fiktív fizetéseket teljesítettek Farkas Flórián fideszes politikus, miniszterelnöki biztos, egykori ORÖ-elnök megbízásából. Hónapokig üldöztük Orbán Viktor szolnoki jóbarátját a kérdéseinkkel, végül feladtuk a keresését. Az önkormányzat mostani elnöke is követi a nagy előd példáját. Balogh Jánosról ősszel derült ki, hogy hiába a brutális tartozás, belefér, hogy egy luxusautót béreljen sofőrrel.

Simonka György

Nem folyik nyomozás Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ellen. A Legfőbb Ügyészség pedig nem kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész Hadházy Ákosnak, az LMP társelnökének adott válaszából. A dél-békési fideszes politikusról először az Index írta meg szeptemberben, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség házkutatást tartott újkígyósi házánál, valamint felesége szüleinél még júliusban. Ezt akkor tagadta Simonka, mondván, mentelmi joga miatt nem tarthatnak nála házkutatást. Azóta feljelentést tett ellene Bod Tamás, az Együtt Békés megyei szervezetének elnöke. Ezt az ügyészség azzal az indoklással utasította el, hogy „szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán a fenti számon már folyamatban lévő bűnügyben vizsgáljuk.”

Vége a jó világnak?
Brüsszel több területen is komoly problémákat lát a magyarországi EU-támogatási rendszerben, így az Európai Bizottság szakértői összeállítanak egy jelentést hazánk 2014-2020-as uniós támogatási rendszerének irányítási és kontroll mechanizmusairól – írta a Portfolio brüsszeli forrásokra hivatkozva. A dokumentum megállapításain fognak múlni a következendő évek EU-s támogatásai, ugyanis amennyiben a jelentésben súlyos problémákat állapítanak meg, akkor az Európai Unió automatikusan felfüggeszti az összes strukturális és kohéziós támogatás kifizetését Magyarország felé.
Hová lettek?

A heti kormányinfóhoz hasonló sajtótájékoztató-sorozatot indított 2016-ban Hadházy Ákos, az LMP társelnöke. Az ellenzéki politikus 48 Korrupcióinfójából havi bontásban vizsgáltuk azt, hogy a Fidesz "mennyi uniós pénzt tüntetett el".

Január

A Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma már a pályázatokat is úgy írja ki a 12 ezermilliárd forintnyi uniós forrás nagy részének elosztására, hogy már megvannak a lebonyolító cégek.

Február

A kabinet kizárólag azért vezetett be “ostoba tantervet, adminisztrációs terheket és minősítési rendszert”, hogy ellophassa az azok elkészítése után felvehető uniós forrásokat.

Március

Csaknem egymilliárd forintot költhettek el uniós támogatásokból az ország hét megyéjében értelmetlen, “kamu” humánfejlesztési stratégiákra és azok előkészítésére.

Április

„Ha egy közbeszerzésen egy ajánlatból választanak, azok vagy hülyék, vagy csalnak. Ezzel szemben a Gazdasági Versenyhivatal meghívásos – tehát eleve versenykorlátozó – közbeszerzéssel, végül egyetlen ajánlatból “választott” autókat.”

Május

Az Nemzeti Gazdasági Minisztérium tudtával, “ellenőrzésével” és jóváhagyásával kifizettek 837 millió forintot egy bátonyterenyei “intermodális logisztikai központra”. A létesítmény tervezője szerint azonban az épület egyszerűen nem is épült meg.

Június

Egy komplett tápszergyár tűnt el Budapesttől néhány kilométerre, a bicskei menekült befogadó állomással szemben. Az NGM 493 millió brüsszeli pénzt kifizetett, tápszergyárnak azonban nincs nyoma.

Július

A „Munkahelyi képzések középvállalkozásoknak a konvergencia régiókban” fantázianevű program keretében 6 milliárd forintot osztottak szét középvállalkozásoknak “képzésekre”. Az adatokból az látszik, hogy ezeket a képzéseket senki nem igazán vette komolyan, a legjellemzőbb példa az, amikor egy zárszerkezeteket áruló cég alapvető borászati ismeretek képzést rendelt meg.

Augusztus

Kevés csúnyább dolog van annál, amikor a gyerekszegénységre hivatkozva herdálnak el pénzt. A TÁMOP-5.2.3-09/1 nevű programmal például „a gyermekszegénység csökkentésére” 11 milliárd forintból 11 ezer szegénysorsú gyermek kaphatott volna egymilliós ösztöndíjat, vagy 110 ezer család kaphatott volna százezer forintos taníttatási hozzájárulást. Ehelyett a rengeteg pénzt gyakorlatilag láthatatlanul költötték el, a helyi programok során nem az eldugott vidéki falvak gyerekeinek szegénysége ellen, hanem budapesti cégek gazdagodása mellett tették a legtöbbet.

Szeptember

Ugyanazokkal a pocsék tankönyvekkel, ugyanazokkal a viccnek is rossz “digitális tananyagokkal”, ugyanazokkal az idióta adminisztrációs terhekkel kezdődött az új tanév, mint eddig. A gyalázatos “reformtermékektől” azért nem szabadulhatunk meg, mert akkor vissza kellene fizetni a “fejlesztésükre” költött milliárdokat.

Október

Kevesen hallottak a Tanodákról. A céljuk az, hogy erre szakosodott alapítványok, szakemberek az iskolákon kívül, a tanítási időn kívül speciálisan foglalkozzanak a hátrányos helyzetű, többnyire roma gyerekekkel. A hálózat vegyes képet mutat, Hadházy kapott jelzéseket a csupán az EU pénzek (tanodánként 30 millió forint 2 évre) lenyúlására szakosodott “intézményekről”, de számtalan, valóban hiánypótló, sőt pótolhatatlan munkát végző tanodáról is.

November

A kormány mindent megtesz, hogy a korrupciós ügyeit az eddigieknél jobban titkolja. A legújabb, novemberi tervezet szerint felemelik a közbeszerzési értékhatárokat, tehát az eddigi 8 millió forint helyett 16 millióig (illetve épített beruházásnál 25 millió forintig) nem lesz szükség közbeszerzésre.

December

Elvileg 19 milliárd forintot költöttek el a fogyatékossággal élők segítése ürügyén. A gyakorlatban azonban a milliárdok horribilis pénzekért elvégzett tanulmányokra, nyilvántartó szoftverekre, minőségbiztosításra, “szervezetfejlesztésre” mentek.