Összeérnek a szálak - Így költik a közpénzt

Publikálás dátuma
2017.01.05. 21:16
FOTÓ: Népszava
Nemcsak közeli haverok és bizalmasok, de régi, jól bevált jogászok is segítik az Orbán-kormányt, amely - úgy tűnik - hálózatszerűen, egyszerre több vonalon is alkalmazza kedvenceit, persze közpénzből. A Miniszterelnöki Kabinetiroda tavalyi szerződéseiből ugyanakkor az is kiderült, a miniszter szomszédjának alkalmazásán túl jut a baráti újságírók "támogatására" is.

Alaposan összeérnek a szálak a minisztériumi szerződések, vagy akár a kormányoldal parlamenti frakcióinak közpénzből kötött megbízásai között, hiszen több azonos szereplő is feltűnik a listákban. Nemcsak a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja, hanem a Miniszterelnöki Kabinetiroda, valamint több minisztérium is megbízta például tavaly (is) a Buczkó Ügyvédi Irodát. A Rogán Antal által vezetett propagandatárca például a "megbízó részvételével zajló, közérdekű adat megismerésére irányuló igénnyel kapcsolatos, valamint személyiségi jog megsértésével kapcsolatos jogvitákban és peres eljárásokban való képviselet" tárgyában bízta meg a fideszes körökben évek óta népszerű ügyvédi irodát tavaly januártól egészen 2017 júniusának végéig, méghozzá 4,2 millió forintért.

De a Buckó-irodát két további minisztérium is alkalmazza, a Nemzetgazdasági Minisztérium például tavaly februárban újította meg 2013 óta élő szerződését velük, "személyiségvédelmi ügyekben" való jogi képviselet címszóval mintegy kétmillió forint értékben. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig - szintén 2013 májusa óta élő kontraktusát megújítva - tavaly is "nettó 19 600 000 bruttó 27 24 892 000" forintért foglalkoztatta a Buckó Péter nevével fémjelzett irodát. Lényegesen kisebb értékben, 381 ezer forintos összeggel, de kétszer is megbízta a Fidesz-frakció tavaly ugyanezt az irodát, s a KDNP sem akart lemaradni a nagyobbik kormánypárttól, "személyiségi jogi szaktanácsadás" címén 840 ezer forintos szerződést kötöttek Buckóékkal - közpénzből persze.

Az iroda vezetője, Buczkó Péter neve egyébként onnan is ismerős lehet, hogy még 2008-ban az ORTT panaszbizottságának elnökeként a testület döntését ismertetve kiállt Orbán Viktor mellett, mondván: nem volt törvénysértő az elhíresült március 15-i hitelminősítős Orbán-interjú a Vasárnapi Újságban, mert ugyan a beszélgetés egyoldalú volt, de a médiatörvény szerinti sokoldalú tájékoztatásnak nem okvetlenül egy műsorszámon belül kell megvalósulnia. A Buckó Ügyvédi Iroda pedig a 2010-es kormányváltás óta rendszer szereplője az állami, kormányzati, illetve a közpénzeket érintő pártszerződéseknek.

Hasonlóképp jól ismert szereplőkre lelni a kormany.hu-n szerdán éjjel megjelent dokumentumban, amely a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2016-os utolsó negyedéves szerződéseinek listáját tartalmazza. Az összesen 23 tétel - a támogatási megállapodásokkal együtt - közül kiemelkedő a Network 360 Reklámügynökséggel és az Affiliate Network Kft.-vel kötött "Az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos kommunikációs feladatok ellátására" vonatkozó 1,1 milliárd forintos szerződés", amely 2017. augusztusáig érvényes. A vállalat Csetényi Csaba érdekeltsége, és több milliárdos nagyságrendű megrendelést nyert el a kormánytól az elmúlt években. Rogán Antal szomszédjaként emlegetik, de - mint arra a 444.hu felhívta a figyelmet - a médiapiacon elsősorban Habony Árpádra gondolnak , amikor Csetényi neve felmerül. A propagandaminisztérium kiadásai között jól ismert az évi 25 milliárd forintos állami médiahirdetési keret, éppen ezért meglepő, hogy nem is csupán Csetényiéknek járt külön milliárdos megbízás a tárcától, de a listán szerepel a Közigazgatási és Elktronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) is, amellyel - noha állami szerv - külön szerződést kötöttek "<A Magyar Reformok Működnek> kiadvány hátoldalán található postai úton megküldött adatlapokat a Magyar Posta Zrt.-től történő átvétele. A visszaérkező adatlapok feldolgozása, adatbázisba helyezése. Kérdőívek tárolása, megsemmisítése. Adatbázis karbantartása, törléssel kapcsolatos feladatok ellátása" tárgyában. A tavaly október és december között érvényes kontraktus már csak a dátumozás miatt is érdekes lehet, noha összege nem kifejezetten nagy, mindössze 4,18 millió forint.

A KEK KH-nál egyébként a lista jóval izgalmasabb szereplője a FWD affairs Kft., amely "Nemzetközi kommunikációs tevékenység támogatására" kapott megbízást tavaly októberre, méghozzá 3,4 millió forintért. A cég tulajdonosa egy bizonyos Patrick Egan, akiről azonban bővebbet sehol nem találni az interneten. Hasonlóan kérdéses a Miniszterelnöki Kabinetiroda támogatási szerződései között felsorolt tétel, miszerint a "Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért" Alapítvány számára a magyar nyelven folytatott sajtótevékenység, sajtószervek és az ez irányú tevékenységet folytató újságírók támogatása érdekében 150 milliót szavazott meg a propagandaminisztérium. Mellettük 1,5 millió forint támogatást kapott a Huth Gergely nevével fémjelzett (a PestiSrácok.hu-t kiadó) Gerilla Press, méghozzá a "A fehér ballonos" című 35 perces, 56-os dokumentumfilm utómunkálatainak és népszerűsítésnek támogatására. A PestiSrácok idevágó híre szerint a film megjelenését az 1956-os Emlékbizottság, az OIKOSZ Alapítvány, a Földművelésügyi Minisztérium, az Országgyűlés Sajtóirodája, Gere Tamás & Zsolt, valamint a CBA és Príma támogatta, mást azonban nagyon nem tudni a népszerűsítendő alkotásról. Mindezek mellett 18 milliót kapott a Kéthly Anna Kulturális Egyesület azért, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának "méltó megünneplésére" a Los Angelesben élő magyar közösségek körében, de nem maradt üres kézzel Orbán Viktor néhai kedvenc polgári körének alapítványa sem; a Szövetség a Nemzetért Alapítvány 20 millió kapott Rogán minisztériumától feladatainak ellátására az idei év végéig.

Kinevezés is csak a közelbe
Az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. decemberi közgyűlésének jegyzőkönyve szerint az eddigi vezérigazgatót, Ritter Gézát indoklás nélkül, háromnapos határidővel kirúgták a társaság éléről, és a helyére azonnal betették a Linkedin szerint vezetői tapasztalat nélküli Bakondi Patrikot, aki most havi 1,4 millióért lehet a cég vezetője - írta meg a 444.hu. A portál szerint Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó fia a feladat egy kereskedelmi banknál volt hitelügyintéző. Az Együtt közleményben kérte Seszták Miklós fejlesztési minisztert, vonja vissza a kinevezést.
Szerző

Extrém hideg - Narancs riasztást adtak ki

Publikálás dátuma
2017.01.05. 21:03
Illusztráció: Thinkstock
Az extrém hideg, a viharos szél és a hófúvás veszélye miatt adott ki országszerte másod-, illetve elsőfokú figyelmeztetéseket péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Veszélyjelzésük szerint az extrém hideg miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adták ki a "narancs", vagyis másodfokú figyelmeztetést. Eszerint ezekben a megyékben mínusz 20 Celsius-fok alá csökkenhet a hőmérséklet. Emellett Hajdú-Bihar, Heves és Pest megyére, valamint a fővárosra szintén az extrém hideg miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, mivel ezeken a területeken is készülni kell arra, hogy mínusz 15 fok alá hűl le a levegő.

A meteorológiai szolgálat azt is megjegyezte, hogy a viharos szél miatt ennél még hidegebbnek érezhetjük a levegő hőmérsékletét. Szintén másodfokú figyelmeztetést adtak ki a viharos szél veszélye miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére. Elsőfokú a figyelmeztetés - szintén a szél miatt - Baranya, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Tolna megyében.

A meteorológiai szolgálat azt írta: csütörtök este az északi szél erős marad, gyakran viharos lökések kísérik, majd pénteken tovább erősödik. A legerősebb széllökések a Dunántúlon várhatók, de a Bakonyban és a Közép-Dunántúlon óránkénti 80-90 kilométeres, sőt a Balatonnál 90-100 kilométeres maximális széllökések is előfordulhatnak. Pénteken a Dunántúl középső területein több helyen fordulhat elő óránkénti 90 kilométeresnél erősebb széllökés is (a Balatonnál továbbra is lehetnek akár óránkénti 100 kilométerest meghaladó lökések).

Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a gyenge hófúvás miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezekben a megyékben a friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet.

Szombaton sok lesz a napsütés, de még sokfelé élénk, erős marad a szél. Még keményebb fagyra van kilátás, északkeleten hajnalban -18, -22 fok is lehet, de napközben is csak -4 és -11 fok közötti értékeket mérhetünk. 

Vasárnap is túlnyomóan napos idő várható, de napközben néhol egy-egy hózápor kialakulhat. Néhol még megerősödik az északias szél. Maradnak a kemény fagyok, hajnalban -12, -21, északkeleten helyenként -24 fok is lehet. Délután -4, -6 fok valószínű.

Hétfőn is téliesen hideg idő várható. Ismét sok lesz a napsütés, gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás. Keddtől újabb csapadékzóna érkezhet térségünkbe, némileg enyhülnek a fagyok, de továbbra is hideg időre van kilátás.

 

Szerző

Kihallgatták Novák Elődöt

Publikálás dátuma
2017.01.05. 20:20
Korábbi felvétel. FOTÓ: Népszava
Rongálás miatt gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Novák Elődöt, a Jobbik volt országgyűlési képviselőjét - hangzott el a köztévé csütörtök esti Híradójában.

A volt képviselő ellen azért indult eljárás, mert 2015. október 23-án megpróbálta leszedni a sarlót és a kalapácsot a budapesti Szabadság téri szovjet emlékműről. Emlékeztettek arra: Novák Előd társaival vésővel és kalapáccsal indult az emlékmű ellen. A képviselő szerszámokkal "nekiesett" a talapzatnak, a rendőrök azonban másodperceken belül elvették tőle a szerszámokat, így a bontás abbamaradt. Az emlékmű talapzatában keletkezett kár miatt az ügyészség nyomozást indított - tették hozzá.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a volt országgyűlési képviselőt gyanúsítottként hallgatták ki temetkezési emlékhely megrongálásával elkövetett rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte, a gyanúsítás ellen panasszal nem élt. Novák Előd nem akart az ügyben nyilatkozni a Híradónak.

Az is elhangzott, hogy Novák Előd a szoborrongálási ügy után nem sokkal kikerült a Jobbik vezetéséből: Vona Gábor elnök először bejelentette, hogy a párt következő tisztújítása után nem szeretné az alelnökök közt látni, majd amikor a képviselő közölte, hogy indulni kíván a tisztségért, kizárták a frakcióból. Két nappal később Novák Előd lemondott parlamenti mandátumáról. Mivel így a mentelmi joga is megszűnt, az ügyészségnek már nem kellett az Országgyűlés hozzájárulását kérnie, hogy meggyanúsíthassa a politikust. Kihallgatásán Novák Előd nem kért ügyvédet - hangzott el a hírműsorban.

Szerző