tél;fagyhalál;hajlétalanok;fűtetlen lakás;

2017-01-07 06:07:00

Fagyhalál - Duplájára nőtt a halottak száma Magyarországon

Magyarországon ősztől december végéig csaknem kétszer annyian fagytak meg, mint a múlt tél azonos időszakában - tudatta a Magyar Szociális Fórum. A szervezet felhívással fordult a lakossághoz, hogy az eddigieknél is jobban figyeljen oda azokra az emberekre, akiket a szabad ég alatt, vagy fűtetlen otthonaikban fagyhalál fenyeget. A katasztrófavédelem figyelmeztet: igazi téli idő jön, egyes megyékben mínusz 20 fok is lehet.

Már eddig is jelentősen emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma a múlt tél azonos időszakához képest, és az időjárási előrejelzés sem kecsegtet a veszély csökkenésével. A hét végén beköszönő dermesztő hidegben az eddigieknél is nagyobb méreteket ölthet a fagyhalál, ha az emberek nem vigyáznak magukra, a rászorulók pedig időben nem részesülnek segítségben - közölte a Magyar Szociális Fórum.

Míg 2015 december végéig 45-en vesztették életüket fagyhalál következtében, 2016 hasonlóidőszakában nyolcvanan fagytak meg. "Pedig a leghidegebb napok még csak most jönnek" - figyelmeztet a szervezet. Az előrejelzések szerint a hétvégén helyenként mínusz 20 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet. Az emberjogi szervezet szerint az áldozatok közül a legfiatalabb 35 éves volt, a legidősebb pedig 89. Az elhunytak túlnyomó többsége férfi volt. Feltűnően megnőtt a saját fűtetlen otthonukban kihűltek, valamint a kórházba kerülésük után elhunytak száma. Fűtetlen lakásukban hatszor annyian fagytak meg, mint ahányan közterületen, a szabad ég alatt.

Ugrásszerűen nőtt azoknak a száma is, akik kórházba szállításuk közben, vagy odaérkezésük után vesztették életüket, mert már nem tudtak rajtuk segíteni. A fórum tudomása szerint a hipotermiával kórházba szállított személyek közül minden második meghalt. A szabad ég alatt összesen húszan fagytak meg, lakásukban huszonheten, kórházban pedig harminchárom végzetesen kihűlt ember lelte halálát.

A szervezet tapasztalata szerint a legjobban forró teával, meleg levessel, energiadús táplálékkal lehet segíteni. Ha valaki meggémberedett, magatehetetlen embert lát, azonnal tárcsázza a 112 segélyhívó számot, mely az ország egész területét befedi. "Fordítsanak kiemelt figyelmet az idős, magányos, beteg emberekre, szomszédokra, mert a fagyhalál közülük szedi a legtöbb áldozatot" - kéri az emberjogi mozgalom. Nekik elsősorban tűzifára, faaprításra, befűtésre, meleg ételre, és emberi szóra van szükségük.

A szervezet a rendőrségtől, a katasztrófavédelemtől és a polgári őrségtől is azt kérte, hogy minden erejüket vessék latba az élet védelmében: helyezzék biztonságba a kihűléssel fenyegetett embereket, és hatáskörüket túllépve is segítsenek azokon a rászorulókon, akik nem tudnak magukról gondoskodni. "A szolidaritás életet menthet" - írták.

Kíméletlen hideg jön
Az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzése szerint szeles, hideg idő várható a hétvégén, néhol akár mínusz 24 Celsius-fokig is hűlhet a levegő, s több helyen a maximumok is mínusz 10 fok körül alakulnak. Az ország keleti felén egyre többfelé éri el a minimum a mínusz 15 Celsius-fokot, az Északi-középhegység szélvédett, illetve hóval borított területein mínusz 20 fok alatti hőmérséklet is várható.
"Ebben a hidegben akár 10 perc alatt kihűlhet az ember" - figyelmeztet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A szervezet Budapesten kilenc utcai gondozószolgálatot működtet, ezek rendszeresen felkeresik az intézményi ellátást elutasító, a hidegben is kint maradó hajléktalan emberek ismert tartózkodási helyeit. Azt kérik mindenkitől, ha mozdulatlanul a földön ülő vagy fekvő embert lát, szólítsa meg. Ha az illető nem tud válaszolni, hívják a hajléktalanellátó diszpécserszolgálatot - Budapesten a 061 338 4186 számon - vagy a 112-es segélyhívót. A Szeretetszolgálat diszpécserszolgálata krízisautót küld a helyszínre, a kiérkező szociális munkások gondoskodnak a hajléktalan emberekről, szükség esetén a mentőszolgálatot is értesítik.

Fagyhalál Elleni Alap létrehozását sürgetik

"Amióta Orbán Viktor kormányoz, több mint 1200, vagyis egy falunyi ember fagyott meg Magyarországon" - közölte az MSZP. A párt ezért újból benyújtja a Fagyhalál Elleni Alap létrehozásáról szóló javaslatát. A szocialisták már hat alkalommal tettek erre javaslatot a Parlamentben, de a Fidesz-KDNP még napirendre sem volt hajlandó venni a kezdeményezést.

Nincs fűtés egy kispesti iskolában

December óta nem működik rendesen a fűtés a Kispesti Erkel Ferenc Általános Iskolában, a szülők szerint az is előfordult, hogy az osztálytermekben 14 fok volt, így haza kellett vinniük a gyerekeket - írta a 444.hu. A portál szerint a Klik nagy teljesítményű hősugárzókat akart bevetni a helyzet konszolidálására, ám az osztályokban található konnektorokba nem merik bedugni, mert az elavult elektromos hálózat nem bírná. Emiatt a szülők maguk visznek hősugárzókat az iskolába, ami szintén tűzveszélyes. A fűtés idén télen már minden bizonnyal nem lesz tökéletes, a rendszer cseréje csak tavasszal esedékes.

Indokol a Klik
A Kispesti Erkel Ferenc Általános Iskola működtetési feladatait 2016. december 31-éig az illetékes önkormányzat látta el. A Külső-Pesti Tankerületi Központ 2017. január 1-től  vette át az intézmény működtetését az önkormányzattól. A rossz műszaki állapotban lévő fűtési rendszer hibáját a szétfagyott légkezelő  okozta. A tankerületi központ haladéktalanul intézkedett a hiba elhárításáról. A törvény által előírt hőmérséklet biztosítása érdekében, fűtőpanelek beszerzésére és beüzemelésére kerül sor a hétfői nap folyamán. A tankerület mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyermekek megfelelő körülmények között folytassák tanulmányaikat - írta a Klik közleményében.

Ahol vannak melegedők

A katasztrófavédelem összesítette az elérhető melegedőhelyek listáját. Ezeket akkor üzemelik be, ha például sérül a távhőszolgáltatás vagy az elektromos hálózat, és az áramkimaradás miatt többen nem tudnak otthon fűteni, ilyenkor a település polgármestere vagy a védelmi bizottság intézkedik a melegedőhely megnyitásáról. A lista elérhető a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok honlapján, de megtalálható a www.katasztrofavedelem.hu oldalon is.

Nem jár a balatoni komp

A viharos szél és az ennek következtében feltorlódott jégtáblák miatt péntektől szünetel a kompközlekedés a Balatonon - közölte Szabó Zsolt, a Balatoni Hajózási Zrt. üzletágvezetője. Elmondta: a biztonságos kompátkelés feltételei nem adottak, emiatt állította le a társaság átmenetileg a kompközlekedést. Amint az időjárási körülmények lehetővé teszik, a szolgáltatást újraindítják.

Veszélyes lehet az önfeledt csúszkálás

Továbbra is veszélyes a befagyott szabadvizek felületén tartózkodni, mert még nem szilárdult meg eléggé a jég - közölte a rendőrség. A hirtelen hőmérséklet-változások is jelentősen módosíthatják a jégtakaró tulajdonságait, a beszakadó jég pedig életveszélyt jelent. A szabadvizek jegére csak akkor szabad lépni, ha az már kellő szilárdságú, nem olvadt, nem mozog. Éjszaka vagy rossz látási viszonyok között pedig még akkor is tilos a jégen tartózkodni, ha egyébként biztonságosnak számít. Viszont tilos a jégre lépni kikötők területén, valamint a folyókon, rianás esetén a Balatonon.