Mesterházy Attila;minisztériumok;jazzfesztivál;költések;

2017-01-08 20:07:00

A farokrágás kormánya

Kétmilliárd forintot költött 2016 második felében a kormány külföldi kiküldetésekre – derült ki az MSZP-s Mesterházy Attila által kikért adatokból. Vannak köztük egészen pikáns tételek.

A Balog Zoltán vezette Emmi például tavaly szeptemberben egy szerencsés beosztottját Izraelbe küldte egy hétre a Rumon School of Music Jazzfesztiválra. (Csak nem készülődik a nemzeti jazz-stratégia államtitkársága, valamelyik Bakondival az élén?) De még ennél is jelentősebb a „Házasság globális fóruma” című egyhetes konferenciára a Dél-afrikai Köztársaságba utazó delegáció. Fazekas Sándor minisztériuma két hétre küldte Afrikába szakértőit, hogy tanulmányozzák az ottani veszélyeztetett növény- és állatfajokat, a magyar haza üdvére, s tán még a homokimport is szóba került.

A legcsodálatosabb viszont, hogy valaki fontos ember Írországban vizsgálhatta a sertések farokrágási és -kurtítási szokásait. Majd erről is íratnak valakivel egy szakkönyvet, azt ellopják és más nevén eladják Kazahsztánnak, ahogyan ez itt szokás? (És, ha már disznóság: a „Szalonna és bandája” jelentős koncertjét Ukrajnában a kancellária illetékese tekintette meg a mi pénzünkön.)

Csak én gyanakszom arra, hogy itt súlyos kamukkal állunk szemben? Valakinek mehetnékje támad valahová, hát kitalálnak neki valami marhaságot az adott országban, és usgyi? (Van Fazekaséknál Fül-, Farok-, és Kocsonya Főosztály?) Isten bizony nem lepne meg, ha a téli zimankóból hamarosan népes küldöttség utazna mondjuk Zanzibárba Szent Krotália ünnepére.