Bebizonyosodott: ömlött az azbeszt a selypi halálgyárból

A mérési eredmények szerint a halálosan mérgező azbeszt a technológia több pontján, üzemszerűen, különböző mértékben és formában kijutott a selypi eternitgyárból, így az ott alkalmazott technológiát semmi esetre sem lehet zártnak nevezni - derült ki a lapunk által megismert friss szakértői vizsgálat eredményeiből, amelyet annak tisztázására végeztek el, hogy az egykori üzem környékén élő azbesztes betegek valóban a gyárból származó méregtől betegedtek-e meg. Az eredmények pontot tehetnek az évek óta húzódó ügy végére.

A selypi gyárban sosem volt teljesen zárt az azbesztfelhasználás technológiája - olvasható a több mint 40 oldalas jelentésben. A szakértők a gyár működésének egyetlen évéről sem találtak olyan mérési jegyzőkönyvet, amely szerint a munkahelyi levegő azbesztrost tartalma nulla lett volna - ami nem is csoda, hiszen ehhez a technikai feltételek sem voltak adottak. A Heves megyei üzem állami segítséggel 1971-ben létesült a selypi medencében, Lőrinci és Zagyvaszántó határában, a különböző építőelemek gyártásához már ekkor is használtak mérgező anyagokat, az úgynevezett fehér azbeszt mellett a legveszélyesebbnek ítélt kék azbesztet is. A gyár egészen 2004-ig üzemelt, holott Magyarországon már 2001-től tilos az azbeszttartalmú termékek gyártása, forgalmazása.

Lapunknak korábban több zagyvaszántói és lőrinci lakos is úgy nyilatkozott, a gyár egykori dolgozói közül nagyon sokan idejekorán meghaltak, mezotelióma (azbeszt okozta gyógyíthatatlan mellhártyadaganat) miatt. A nyers azbeszt szálas, apró, tűszerű kristályokból áll, a szabad szemmel nem látható szilánkos azbesztrostok a levegőbe kerülve és belélegezve karmokként tapadnak meg az ember mellhártyáján, ahol betokozódnak, és 10-20, de akár 30 évnyi lappangási idő után kezd el tüneteket produkálni az akkor már gyógyíthatatlan daganat. A selypi medencében egészségügyi statisztikák is kimutatták a daganatos megbetegedések kiugró arányát.

A gyárépületet 2013-ban lebontották, meglehetősen szakszerűtlenül, mindenféle biztonsági előírást figyelmen kívül hagyva. A bontási törmelékeket is fedetlenül tárolták, az azbesztes cementport majdnem egy évig hordta szét a szél. A sittet 2015 végére szállították el, a talaj megtisztítása azonban továbbra sem történt meg. Az egészségre veszélyes hulladékok elszállítása is jórészt a fokozódó médiafigyelemnek köszönhető, a helyiek közül ugyanis többen (akik az azbeszt miatt betegedtek meg) pert indítottak az állam ellen. Az első tárgyalást 2014 nyarán tartották, s bár a betegek egészségi állapota miatt gyorsított eljárást rendeltek el, az ügyben továbbra is a bizonyítási eljárás folyik. Az első nyolc felperes közül már csak ketten vannak életben.

A bizonyítás során azt kellene hivatalos és friss vizsgálati eredmények alapján alátámasztani, hogy a betegek szervezetébe évtizedekkel korábban bekerült azbesztrostok valóban a gyárból származnak. Ennek bizonyítására korábban egyetlen szakértő sem vállalkozott, még az Igazságügyi Szakértő és Kutató Intézetek műszaki osztálya sem, mondván, ilyen ügyekben nincs szakismeretük. A vizsgálatot végül egy, a bíróság által kirendelt szakértő iroda végezte el.

A bizonyítási eljárás része az is, hogy kiderüljön, az eternitgyár technológiája valóban zárt rendszerű volt-e. Korábban tanúként idézték be a gyár egykori vezető beosztású dolgozóit, szerintük végig zárt rendszerben történt az azbeszt feldolgozása. Ráadásul szerintük a feldolgozott azbesztet már nem lehet belélegezni, mert cementtel keverve sokkal nehezebb, nem szállhat a levegőben. Hasonló állásponton van az állam jogi képviselője is.

A lapunk által megismert szakértői tanulmány mindezt cáfolta. A jelentésben többször is kiemelték, hogy a technológia sosem volt zárt. „Attól, hogy a technológia valamely elemét burkolattal látják el vagy helyi porelszívást alkalmaznak, még nem minősül zártnak, csak akkor, ha teljesül az a feltétel, hogy nem juthat ki semmilyen mértékben az anyag" - írták. Ez viszont egyértelműen nem teljesült, sőt a szakértők szerint azbesztpor a nyers azbeszt tárolása és rakodása során, a cement–azbeszt–víz-zagy összekeverése előtti előkészítő szakaszban, a félkész, már megkötött azbesztcement csövek megmunkálása során, valamint a hulladékok kezelése, tárolása során is került a levegőbe. „A legjelentősebb mértékű környezetterhelést a csövek megmunkálása jelentette, amely az üzemidő alatt folyamatos volt" - áll a jelentésben.

A szakértők szerint nem állja meg a helyét az az állítás sem, miszerint az azbesztcement port nem lehet belélegezni, mert nem száll a levegőben. Emlékeztettek: az azbeszttartalmú építőanyagok bontása azért minősül napjainkban is veszélyes tevékenységnek, mert a bontás során veszélyes azbesztcement por szabadul fel. A mérések szerint ezen porszemcsék mérete alig nagyobb a nyers azbeszt porszemcséinek méreténél. Így a gyár bontása utáni sittek is mérgezhették a környéken élőket, de még az üzem működése alatt az udvaron tárolt hulladékok is veszélyesek lehettek. „Az alapanyag-tároló és a hulladéktároló környezetében az udvaron lerakódott port szeles időjárás során jelentősebb mértékben kapta fel a szél és vitte ki a lakókörnyezetbe" - olvasható a beszámolóban.

A szakértői vizsgálat pontot tehet az évek óta húzódó ügy végére. A felperesek és az állam jogi képviselői időt kaptak a szakértői anyag áttanulmányozására, véleményezésére, az ügy következő tárgyalási napja március 16-án lesz.