korrupció;mentők;beszerzések;

Nőtt a "kiérési idő" - Célkeresztben a mentős beszerzések

Ma ritkábban érnek ki a mentők a riasztás helyszínére az elvárt 15 percen belül, mint 2001-ben, amikor ez még 87 százalékban sikerült, 2013-ban azonban már csak 73 százalékban.

 A helyzeten nem javítottak a mentésirányítás megújítását ígérő uniós fejlesztések sem – erre hívta fel a figyelmet tegnapi korrupcióinfóján Hadházy Ákos. Az ellenzéki politikus egy 2,3 milliárd forintos, valamint egy 1,5 milliárdos uniós program megvalósítását bírálta. Az LMP társelnöke szerint a rosszul működő, nem összehangolt rendszer emberéleteket követelhetett az utóbbi hónapokban, amióta az ország több megyéjében tesztelik a berendezéseket és a kommunikációs rendszert.

A mentésirányítási szoftverek és tabletek beszerzése, valamint 23 diszpécserszolgálat kialakítása több éve megkezdődött, sőt a rendszert a mentőszolgálat 2014-ben készre jelentette, miközben csak 2016-ban kezdték el használni – emlékeztetett Hadházy. A politikus azt is kifogásolta, hogy a pályázaton nyertes Tigra Kft. korábban jogszabályellenes közbeszerzést valósított meg. A három évig raktárban porosodó tableteket ősszel kezdték el kipróbálni, de több híradás szerint eddig nincsenek jó tapasztalatok velük kapcsolatban, van, amelyiket be sem lehet kapcsolni. Ezeket a Tigra folyamatosan cseréli. A mentősök lassúnak találják a szoftvert, arra panaszkodnak, hogy gyakran lefagynak a gépek, ahol nincs térerő, ott nem működnek, és félóránként fel kell tölteni őket. Élesben épp ezekben a hetekben akarták elindítani a központokban már bent lévő irányító központokat a tabletekkel, de egyelőre csend van arról, hogy mikor állnak át a papíron történő adatrögzítésről a gépekre. A kórházaknak viszont papíron kellene átadni a menet közben rögzített adatokat, de nyomtató nincs a mentőautókban. Az OMSZ ígéri, hogy majd lesz, de hogy mikor, arra nem adtak választ.

A korrupciógyanús ügyeket rendszeresen a nyilvánosság elé táró LMP társelnök elmondása szerint életek múlhatnak azon is, hogy a 104-es vagy a 112-es számot hívják, mert utóbbi még ma sem működik tökéletesen, annak ellenére, hogy a társelnök szerint itt is feleslegesen költöttek el pénzt a két rendszer harmonizálására.