Városliget;környezeti hatástanulmány;Közlekedési Múzeum;

2017-01-24 06:15:00

Közlekedési Múzeum - Mégis kellett volna hatástanulmány

Jogsértő az elsőfokú hatóság döntése, amely szerint nem szükséges környezeti hatástanulmányt végezni a Városligetben a Közlekedési Múzeum átépítésének megkezdése előtt - állapította meg a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya.

Ennek előzménye, hogy a Városliget Zrt. minden egyes új épület építése előtt önként vállaltan részletes dokumentációt készített annak hatásáról, mellyel igazolni kívánták, hogy azok nem jelentenek olyan súlyú környezeti beavatkozásokat, melyek hatástanulmányt tennének szükségessé.

Ez ellen többen, többször is fellebbeztek, ám ezeket a kormányhivatal korábban rendre elutasította, most azonban a Levegő Munkacsoport és Garay Klára biológiatanárnak, a Városliget barátai Facebook-csoport létrehozójának fellebbezésének is helyt adtak. Sőt, mint Garay kiemelte, ez első eset a Liget beépítése ellen való tiltakozásuk során, amikor hivatalos okiratban elismerték a jogszabálysértést és megsemmisítettek egy határozatot. Kiegészítés tartalmazza, hogy bírósághoz is fordulhatnak az ügyben.

A hvg.hu-nak nyilatkozó Garay Klára szerint a Városliget Zrt. azért tartotta szükségtelennek a környezetvédelmi hatástanulmányt, mert az újonnan felépített Közlekedési Múzeum a korábban létezőnek a rekonstrukciója lesz, Garay szerint azonban a réginél 6 méterrel beljebb építik azt a Ligetbe, valamint ahhoz képest 4 ezer négyzetméterrel növekedett a szintterület mértéke is, ebbe beleértve egy négy szintes mélygarázst és kiállítótermet.

A Városliget Zrt. korábbi közleményében azonban azt írta, a múzeumnál tervezett munkálatok nem jelentenek jelentős környezeti behatást, a kormányhivatal is megerősítette határozatában. Az előzetes dokumentáció teljes körűen vizsgálta a Közlekedési Múzeum rekonstrukciójának városképvédelemre, természetvédelemre, talajra, felszíni és felszín alatti vízre, zajra, rezgésre, levegőminőségre és hulladékgazdálkodásra gyakorolt hatásait, mondták.