DK;dokumentumok;trafikpályázatok;

2017-01-26 15:39:00

"Trafikmutyi" megvan még? - Újabb dokumentumok a DK-nál

Frissítsük fel kicsit a gyorsan kopó emlékezetet, (miután szinte naponta jönnek információk a valós súlyához képest bájosnak mondható mutyi, esetleg mutyika szó ellenére vérlázító, gyakran a korrupció gyanúját is felvető ügyekről) és kukkantsunk bele egy 2014 augusztusi Népszava cikkbe: Dobozokban a trafikmutyi.

Ebben egyebek mellett azt írtuk: A Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója átvette a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban a trafikpályázatok során elbírált értékelési lapokat és a települési értékelési jegyzőkönyveket. Arra törekszenek, hogy az adatvédelmi törvény betartásával minél hamarabb nyilvánosságra hozzák azokat. Céljuk, hogy bebizonyítsák, politikai szimpátia alapján osztották el a dohányboltokat.

A jelen

A Demokratikus Koalíció mintegy másfél év pereskedés után megkapta a 2013 áprilisa és 2014 szeptembere közötti dohánykoncessziós pályázatok dokumentumait - írja most az MTI, a történet főszereplője ezúttal is Varjú László, aki ma átvett a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-től több mint tízezer oldalnyi iratot. A DK alelnöke újságíróknak azt mondta, hogy a dokumentumok tartalmazzák a pályázatok nyerteseinek nevét és "azokat a politikai nyerteseket is ebben találhatjuk, akik 5-10-15 trafikot nyerhettek". A független képviselő közölte, hogy a korábban már megszerzett 38 ezer oldalnyi dokumentumhoz hasonlóan a mostaniakat is nyilvánosságra hozzák és az azokban szereplő adatokat mindenki számára elérhetővé teszik.