6.oldal;Oroszország;Európa;NATO;Orbán Viktor;

2017-02-06 07:27:00

Kényelmetlen helyzetben szorong Orbán

Le Monde

Kényelmetlen helyzetben szorong Orbán Viktor Oroszország és Európa, illetve a NATO között, kommentálta a Le Monde a moszkvai államfő budapesti látogatását. Úgy jellemzi a lap a magyar miniszterelnököt mint Trump ritka európai támogatóját, akinek találkozója az orosz elnökkel alkalmat adhatott volna érdekes nyilatkozatokra, de a két szereplő megelégedett azzal, hogy a nagy nemzetközi kérdésekről beszéljen. Kétségtelen, hogy Orbán kendőzetlenül bírálta a huszonhetek szankcióit Moszkva ellen a Krím 2014-es annektálása miatt, de az embargó meghosszabbítása esetén sem helyezett magyar vétót kilátásba. Orbán bizonyos értelemben óvatos volt, nem adott arra alkalmat, hogy rá lehessen sütni a "Moszkva szövetségese" bélyegét. Az egyik nyugati diplomata szerint az Európai Bizottság úgy értékeli, nem volt szó a gazdasági modell egyeztetéséről, de a Kreml már azt is reményt keltő fejleménynek tartja, hogy a Roszatom az energetikai szektorban Közép-Európában a második geopolitikai befolyást szerezte meg magának.