Negyven magyar szó

Harsány, idős, emigráns magyar nők, magyar ételek és nevetségesen hangzó magyar szavak között nő föl a Törtmagyar című, az egyik legnagyobb irodalmi elismerésre, a Man Booker-díjra is jelölt könyv főszereplője, akinek Charlotte Mendelson személyes élményeit kölcsönözte. Az angol író magyarul nem tanult meg, szavak viszont maradtak rá. Ezek segítségével idézi meg nagyszüleit.

- Mindig is el akartam jönni Magyarországra, de nem mertem. Úgy éreztem, túl szomorú lenne. Azok a magyarok, akiket ismertem, már nem élnek - mesélte lapunknak a Londonban élő Charlotte Mendelson, aki a reptérről direkt nem taxival, hanem metróval utazott be a városba.

A magyar nyelv hangzása nagyon hiányzik neki, ez jelentette a nagyszülei jelenlétét. - Az édesanyám szülei a Kárpátokból származnak. Az Osztrák-Magyar Monarchia területén születtek, de ahol felnőttek, az nem Magyarország, és nem is Csehszlovákia volt, - ahogy ők később utaltak rá - hanem a keveréke mindennek. Magyarul beszéltek otthon, magyar ételeket ettek, magyar barátaik voltak. Azt azonban nem tudták pontosan megmondani, hogy melyik országból jöttek, mert az az állam már nem létezett - meséli az 1972-ben született író, aki nem sokat tudott arról, hogy zsidó származású, magyarul beszélő, de magukat csehnek tartó és olvasni oroszul tanuló nagyszülei hogyan szöktek el a holokauszt elől Prágán keresztül Angliába. - Nem igazán beszéltek az életükről. Túlságosan szörnyű volt. Több barátjukat megölték. Ha kérdeztük őket, akkor csak sírtak, így inkább nem kérdeztünk - mondta Mendelson, aki a könyvvel vissza akarta hozni a nagyszülei világát. - Nem tudtam volna jól leírni, hogy milyen volt a régi életük, ezért inkább leírtam, hogy milyen volt az unokájuknak lenni. És megmutattam a magyar emigránsok világát Londonban. Gyerekként nagyon megmaradt bennem, hogy a magyar kolónia tagjai mindannyian ismerték egymást, hogy az idős hölgyek nagy fülbevalókat hordtak, sokat cigarettáztak, és ki sem léptek úgy az utcára, hogy öltözékük nem lett volna tökéletes.

A Törtmagyar hiába merít Mendelson tapasztalataiból, nem önéletrajzi regény. A főszereplője egy tinédzser lány, Marina, aki miután magyar származású apja elhagyta a családot, együtt él anyjával, magyar nagyanyjával és annak két testvérével. A családot nyomasztó elhallgatott traumák, anya - lánya konfliktus, beilleszkedés egy drága bentlakásos iskolába: ezek mind benne vannak a regényben, a legjobb részek mégis azok, amikor megjelennek az idős magyar hölgyek és a londoni emigráns magyar közösség. Hangosak, sosem jönnek zavarba, szentimentálisak, drámaian viselkednek. És menthetetlenül idegenek. Mendelson megpróbálta megírni, hogyan is hallotta ő magyarul nem tudóként a magyarokat, ami egy magyar olvasó számára meghökkentő egyben szórakoztató is.

- Úgy nőttem fel, hogy folyamatosan hallottuk az angol nyelvet magyar akcentussal. Meg akartam őrizni a nagymamám hangját, úgyhogy felvettem, ahogy beszél. Halála után jutott eszembe a könyv ötlete. A különbözőségükről akartam beszélni - mesélte Charlotte Mendelson, aki legélénkebben a magyar ételekre emlékszik. Könyvének forrásai is ezek. -Olvastam Gundel Károly szakácskönyvét is. Emlékeztetett az ételekre, innen jutott eszembe például a halkocsonya. Ilyet nem találsz Angliában - említette az író, aki magyarul csak néhány szót tanult meg. - A csúnya és a buta szavak megmaradtak bennem, mert a nagymamám és az anyám sokat pletykáltak magyarul. Negyven szó, amit tudok és ezek főleg a háztartáshoz kötődnek. Ilyen a pongyola, a központi fűtés, a krumpli, a paradicsom. Nekem ezek jelentik a nagyszüleimet, az otthonomat.

Mit gondol a Brexitről egy olyan angol, akinek a nagyszülei a háború elől menekültek és egy befogadó politikának köszönhették, hogy idegenként befogadták és segítették őket, így életben maradtak? - Állandóan bocsánatot kérek, valahányszor leülök valaki mellé a buszon, aki például Portugáliából vagy Lengyelországból jött. Szégyenkezem, hogy a polgártársaim ilyen rasszisták. Ez katasztrófát jelent Nagy-Britannia számára. Nagyon felháborít, elnézést kérek Nagy-Britannia nevében.

Mod-arté vagyis madártej

Charlotte Mendelson néhány éve a The Guardiannak gyűjtötte össze azokat a szavakat, amelyek megmaradtak a nagyszüleitől. Mindegyik szóhoz fűzött egy emléktöredéket. A magyar szavak mellett leírta, hogyan hallotta ő a nagyszüleit.

„Palacsinta – pol-oshintó; körözött – ker-erzert ; diostorta – dee-oshtortó; kukorica – koo-koritsó; madártej – mod-arté: „Főleg ételek neveit tudom. A nagymamám hősiesen főzött, mint egy tündérmesében. (...) A töltött káposztájára nagyon vágyom. Úgy, mint az összes unoka a világon, vágyunk arra az olcsó és munkaigényes ételre, amiről azt gondoljuk, hogy nincs időnk elkészíteni. Az internet ebben nem segít. Szükségem van a nagymamámra."