- Rögtön az első nagyjátékfilmjével Cannes-ban Arany Kamerát nyert. Most mit jelent a Berlinalén versenyezni?
- A tény, hogy beválasztották a hivatalos versenyprogramba a filmet, és hogy már megvan a világforgalmazója is, azt jelenti, hogy valami sikerült abból, amit szerettünk volna. A Films Boutique egy nagyon erős francia-német forgalmazó, elsősorban szerzői filmekkel dolgozik, jelen vannak az összes fontos fesztiválon és számomra szimpatikus szemmel válogatnak.
- A rendezői jegyzeteiben írja, a Testről és lélekről egy sutaságában is magával sodró, megindító szerelmi történetet mesél el. Időtlen varázslat irányítja, ahogy előző filmjeiben oly sok mozzanatot, vagy inkább mai a történet?
- A mai ember szerelme nem sokban különbözik a régiekétől. A mindennapi életünkben erős érzelmek és erős vágyak mozgatnak valamennyiünket, miközben a kommunikációban eléggé bénázunk. Az a közeg, amiben Endre és Mária, a film két főhőse araszol, nagyon-nagyon a máról szól. Amiben a két főhős a mindennapjait tölti, az a mi mindennapjaink világa is. Egy komplex akadálypálya, amihez annyira hozzászoktunk, hogy észre sem vesszük. Nekik sok, megterhelő, elviselhetetlen. Ezért bezárnak. Mária azért, mert soha nem is próbálkozott a beilleszkedéssel, Endre azért, mert megunta, elege lett.
- Ez az, amiről azt írta le, hogy olyan, mint egy tűpontos, hiperrealista lázálom?
- Az a munkahely, amit választottam nekik, egy vágóhíd. Annak a nagyon szenvtelen praktikuma az, ami talán érzékelteti, hogy milyen keretek között éljük az életünket.
- Mindig van egy felület a filmjeiben, ami elvarázsolja a nézőt, de ami mögött mindig mellbevág a rettenetes realitás. A realitás a filmben a vágóhíd. És mi a varázslat?
- Nem is a varázslat. Hanem az, hogy annyira a véletlenekről szól az egész emberi élet. Ez a kis genetikai tévedés, ami az ember, az olyan léptékű kegyetlenségre és olyan elképesztő nagylelkűségre képes, hogy kapkodom a fejem, hogy mindez hogy fér bele egyfajta létbe. És olykor csak a véletlen dönt, hogy amibe belebotlunk, az kegyetlenség vagy nagylelkűség.
- Hihetnénk, egy a szerelem kibontakozásához egy vágóhíd, ahol állatokat ölnek, tán csak a legutolsó esetben jutna az ember eszébe. Miért döntött így?
- Nem egy hosszas mérlegelés eredménye volt. Az első lendülettel jött, amint a filmmel foglalkozni kezdtem.
- A film főhősei az ébrenlét bénázásával ellentétben álmukban szarvasokként találkoznak. Ha végiggondoljuk, Az én XX. századomban egy szamár, a Bűvös vadászban a hídon araszolgató csiga, a Simon mágusban egy sikoltó növény kap fontos dramaturgiai szerepet a filmjeiben. Most pedig két szarvas. Mi ennek a megfejtése?
- Visszatekintve én is látom, hogy valahogy bolygólakó társaink jelen vannak a filmjeimben. Nem külön döntés eredménye, ezeknek a nem-ember szereplőknek fontos helyük, pontos funkciójuk volt a filmekben. Mint a kutyák elől menekülő nyúl a Bűvös Vadászban, akit Szűz Mária úgy ment meg, hogy a szoknyája alá rejt. Az igazi kereszténység hiteles, elfogadó és befogadó arcát, ami a film egyik fontos szála, ilyen játékosan lehetett megfogalmazni. Valószínűleg automatikusan erre a srófra jár az agyam. Az biztos, hogy nem látok áthatolhatatlan falat az emberiség és az összes többi lény között. Egy szélesebb testvériség az, amit én megtapasztalok, azt, hogy az állatokkal és növényekkel együtt egy közösséget alkotunk. Tulajdonképpen nem is a megölésük az, ami nagyon felforgatja az ember lelkét, hanem az az életforma, amibe belekényszerítjük a mezőgazdaságban tartott állatokat, mielőtt megöljük őket. Nem csak az életük végét határozzuk meg, hanem az életet magát vesszük el tőlük azzal, ahogyan tartjuk őket.
- Ez egy belső motívum volt a filmhez?
- A férjem egy kis vesztfáliai faluból származik, Németországból. A Mátrához hasonló hegyes vidék. A bátyja folytatja az apáról fiúra szálló családi hagyományt, marhákat tart. Az állatok kint élnek a legelőn, kint születnek a kisborjak, sokszor csak egy hét múlva merészkednek elő egy bokorból. Látni, ahogy a társas élet, az egyedek közötti különböző viszonyok kialakulnak közöttük. Mielőtt meghalnak, van egy életük. A gazdájuk nem tett mást, mint folytatta a szülei, nagyszülei munkáját, s hirtelen egy nagyon értékes biogazdaság birtokosa lett azzal, hogy nem változtatott semmit az egykori állattartó módszeren. És látom az állatok viselkedésén, hogy mi az, amit elveszünk tőlük azzal, hogy egy sötét istállóban állva, izolálva, ingerszegény környezetben élik le az életüket.
- Hősei a filmben pontosan ugyanazt álmodják. Szarvasok. Az álmukban tőlük senki nem veheti el az életüket. Így léptek a képbe a szarvasok?
- A szarvasok a szarvasmarhák vadon élő társai. A hídon szarvasmarhákat ölnek. Ezeknek a hatalmas állatoknak a halála, a dráma, ami velük történik, átélhetőbb az ember számára. Egy csirke vagy pulykavágóhíd csak iszonyt váltana ki. Az a súly, ahogy a saját halálunkat kezeljük, átélhetőbbé válik egy marhavágóhídon.
- A rendezői feljegyzésekben az olvasható, az álmok világa könnyed, természetes és szabadon áramló érzelmekkel teli. A filmek jobbára rémálmokkal rémisztgetnek.
- A mi filmünkben az álmok világa nem álomszerű, tulajdonképpen egy reális, valódi erdőben járunk és ez elsőrendű szempont is volt a forgatáson. A hangi világ, a beállítások, a szarvas – színészeinktől kért akciók mind ezt szolgálták. Valódi erdő, a szarvasok nem csodaszarvasok vagy álomszerű szarvasok, hanem valóságos hús-vér lények. Kérődznek, szuszognak, látjuk közelről a bundájukat, ahogy ráhullik és elolvad a hó. Reális, mondhatni naturalista a létezésük, nem elemelt. Ebben a világban vannak helyükön igazán a dolgok, egységben, ahogyan lenniük kellene. Ott lehet megélni az élet teljességét, abban az egyszerűségben, ami a lehetőségünk lenne, de amitől olyan fájdalmasan el vagyunk választva.
- A Máriát játszó Borbély Alexandra hivatásos színész, az Endrét alakító Morcsányi Géza író, dramaturg, nagynevű könyvszakember. Milyen rendezői módszert kívánt ez a felállás?
- A két emberről szóló történetben nagy súllyal van jelen a kapcsolatteremtés nehézsége, az ügyetlenség, a feszültség, a feszengés, a próbálkozások tétovasága. A főszereplők nagyon különbözőek, különböző eszközökkel is dolgoznak. Borbély Alexandra képzett színész, Morcsányi Géza nem. Neki hatalmas az élettapasztalata, Szandrának nem. De az idegenség, az egymás szondázása, tesztelése, óvatos méregetése segített abban, hogy megtalálják magukat a szerepükben. A lényegi munkám maga a döntés volt.
- Borbély Alexandra mitől ideális Mária?
- Szandra egészen különleges nagyot alakított. Várom azt a pillanatot, amikor azok a rendezők, Ascher Tamás, Máté Gábor, Zsótér Sándor, akik színházban dolgoznak vele, megnézzék a filmet. Mindannyian tudják, hogy nagyon tehetséges színésznő. A filmbeli alakítása nem csak arra bizonyíték, hogy a színházban ott van mellettük egy kincs, hanem arra is, hogy még milyen elképesztő tartalék van benne. Ezt mondta Gothár Péter, akinek még korai állapotában megmutattam a filmet. Zsótért a trailer sokkolta, látván, mi minden van még Szandrában azon túl, ami a színpadon megismerhető volt eddig. A régi osztályomnak is megmutattam a filmet, Szandrával egy időben tanultak, az osztályukkal együtt dolgoztak. Ledöbbentek, hogy mennyire más a filmen az a lány, akit megismertek, mert annyira más lény. Egyrészt elképesztően szexi, nagyon határozott, nagyon dinamikus, szókimondó, cserfes lány. A testbeszédétől kezdve a tekintetéig, mindenben gyökeresen más a valóságban, mint a mi Máriánk. Nekem lenyűgöző volt látni azt, ahogy Szandra megtalálta magában a csiráját a filmbeli Máriának, és abból tudatos színészként felépített egy másik, önálló lényt. Lenyűgöző az a belső metamorfózis, amin keresztülment. Én mint egy valódi, élő személyre gondolok vissza Máriára, akivel együtt dolgoztam a filmben. Aki nem azonos a Borbély Alexandrával, de nagyon közeli kapcsolatban vannak egymással. Elképesztően szép élmény volt belelátni ebbe a varázslatba, ami miatt tiszteljük a színészeket, ami miatt ez egy külön szakma. ami miatt életveszélyes szakma, Amire emberek az egész életüket ráteszik.
- Mi döntött abban, hogy Morcsányi Géza lett Endre?
- Az, hogy én őt választottam és ő érezte ezt a hitet és bizalmat bennem. Az, hogy olvasta a forgatókönyvet és meg tudta találni saját magában Endrét, a főszereplőt. És utána erre az ő saját Endréjére, akit saját magában megtalált, tudott támaszkodni. Géza végtelen intelligenciáján múlt, hogy nem akart semmiféle alakítást. Nem akart kilépni saját keretei közül, hanem minden alkalommal előhívta saját magából azt, akit megtalált. Mindannyiunkban nagyon sok ember van. Ő ezt a megtalált embert hagyta cselekedni, reagálni. Nagyon- egyszerűen. Ugyanolyan egyszerűen dolgozott, mint a szarvasok. Tudta, hogy miről szól a jelenet, mi az a helyzet, és arra a helyzetre a teljese emberi lényével hitelesen reagált. Ez teszi az alakítását nagyon erőssé. Egy képzett színésznek nehezebb összeraknia egy szerepet, és kérdés, össze tudja-e rakni. Ő olyan megoldásokat tudott hozni, amilyenre egy színész nem is gondol, mert a teljes személyisége hitelessége ott állt minden egyes mozdulat, gesztus, szemvillanás, mimika mögött.
- Az biztosan közrejátszott, hogy rendkívül erős és tapasztalt színházi dramaturg.
- Néhányszor rákérdeztem egy-egy dialóggal kapcsolatban, hogy van-e ötlete. Elképesztő következetességgel tartotta el magától a beleszólás lehetőségét, mert elképesztő következetességgel értelmezte dramaturgiailag az egész filmet, a szerepét, a jelenetét, a dialógját. Ez okos döntés volt, mert így tudta magát abban a szent ártatlanság állapotában tartani, ami munkaeszköze minden színésznek. Csakhogy egy színész éveket tölt a főiskolán, amíg az ilyen fokú kitettségbe és nyitottságba eljut. Ez a bölcsesség segített neki, hogy ebben a filmben a teljes lényével zavartalanul jelen lehessen. És a karizmatikus személyiségének teljes súlyával legyen ott a színészi jelenlétében.
