felsőoktatás;DK;ingyenesség;

2017-02-15 13:15:00

DK: legyen ingyenes a felsőoktatás megkezdése

A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy minden diák ingyen kezdhesse meg felsőoktatási tanulmányait és később a tanulmányi eredménye , illetve a szociális helyzete alapján állami támogatásban részesülhessen.

A párt oktatási szakpolitikusa szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy miközben lejár a jelentkezési határidő, számos magyar család szembesül azzal, hogy gyermekük anyagi okok miatt nem tud továbbtanulni. A versenyképes, sikeres szakokra gyakran csak irreálisan magas pontszámokkal lehet bekerülni, mert a kormány szűkítette az államilag finanszírozott helyek számát - tette hozzá Arató Gergely. A keresett szakokon az önköltséges képzések ára félévenként 250-300 ezer forint lehet, de akár a félmilliót is elérheti, ezért ezek a helyek csak a "fideszes elit" számára elérhetőek - mondta a politikus.

Arató Gergely szerint a háttérben az állhat, hogy a Fidesz megpróbálja "kiszorítani" a diákokat a felsőoktatásból. Hangsúlyozta, hogy miközben 2010-ben még több mint 140 ezren felvételiztek, ez a szám tavaly nem érte el a 110 ezret sem.