Rendszerhiba

Nálunk sosem a politikusok vagyonosodnak. Milliárdos lesz a kollégiumi szobatárs, tönkrenyeri magát a földpályázatokon a telekszomszéd gázszerelő, állami megrendelések révén Csányi Sándor-volumenű pénzemberré válik néhány, korábban csak a felcsúti stadionban készült szotyizós képekről ismert középvállalkozó – de az a szűk személyi kör, amelyik a legújabb leggazdagabbakat fölemelő döntéseket hozza, továbbra is a népnek tetsző puritán viszonyok között sanyarog. (Legalábbis a vagyonbevallások szerint.) A Nemzeti Együttműködés már csak ilyen - ahogyan Orbán Viktor nyilatkozta a minap a szokásos, visszakérdezés nélküli álinterjúi egyikében: „a szemünk előtt egy olyan állam képe lebeg, amely erős, méltányos és tisztelhető, mert minden szegletében a közérdeket rendeli a magánérdek elé”.

Hogy a valóságban mi lebeg a kormányfő szeme előtt, arról a politikaközeli vagyonfelhalmozást az állampolgárok szeme elől eltakaró ügyészségi-rendőrségi-államapparátusi együttműködés nyomán úgyszólván csak minden szökőévben kapunk információt – ezért is ég bele a kollektív tudatba minden lesifotó, amikor mégis sikerül átlesni a paraván résein. Ezek a ritka rendszerhibák természetfölötti jelenségeket tesznek átmenetileg láthatóvá. Egy lakást, amelyik kézrátétel útján, magától szaporítja a négyzetmétereit (aki kétségbe vonja, hogy itt kereszténydemokrata kormányzás folyik, higgyen legalább a nyilvánvaló csodákban), politikuscsemetéket svájci bankszámlákkal és vízparti luxusapartmanokkal (a korán kezdett szorgalom méltó gyümölcsei, nyilván, hiszen a papa vagyonbevallásában nincs nyoma a forrásuknak), meg kormánytagokat, akik olyan takarékosan élnek, hogy éves bevallott jövedelmük többszörösét képesek elkölteni havonta, és még mindig bőven marad nekik Vuitton-táskára vagy Rolex Bubbleback órára. Egy pillanatfelvétel nyomán vált közszereplővé Nárcisz kutya is, akinek filmre kívánkozó élettörténete az Orbán-család ölebeként kezdődött, az állatkínzókkal történt drámai találkozással folytatódott, és oda konkludált, hogy Első Eb lett egy Alcsútdoboz melletti majorságban. Történetesen abban, amelyet Mészáros Lőrinc azért bérel – úgymond – az Orbán-családtól, hogy ott olyan munkagépeket tároljon, amelyeket még senki sem látott az Orbán-tanyán. Mészáros mindenesetre azóta is szorgalmasan vásárolja a földeket a birtok körül, azt pedig nyilván csak a rossz nyelvek terjesztik, hogy a „bérlés” valójában visszaosztás, ezen az úton lesz a Mészáros-cégekhez bőven jutó közpénzekből kifizetve Orbánék földhalmozása.

A vagyoneltitkolási rendszer hasonló anomáliáit – mint amilyen, a fentieken túl, az Orbán-családhoz köthető cégcsoport állami hitelének Mészárosék közeléből történt faktorálásos rendezése is – nálunk mindig korrekció követi. Errefelé nem a lopás számít rendszerhibának, hanem az, ha kiderül: tehát nem a törvényi szigort, hanem a titokháló sűrűségét fokozzák. Már várjuk a jogszabályt, amellyel a faktorcégek ügyletei elveszítik közadat-jellegüket. Kedves emberek, nincs itt semmi látnivaló, csak a hatalom megint a saját zsebébe tömött néhány állami milliárdot, tessenek szépen hazamenni.