kihallgatás;beismerés;részletek;körúti robbantó;

2017-02-20 15:01:00

Körúti robbantás - Részleteket is elárult a gyanúsított

Brunner Tamás. P. László ügyvédje a Pesti Srácoknak nyilatkozva elmondta: védence a kihallgatásán hangsúlyozta, hogy a robbantással nem az volt a célja, hogy bárkit is megöljön. 

Elmondta azt is, hogy a bombát maga készítette, ahogy a helyszínt is ő választotta ki, bűntársa nem volt, a megsérült rendőröket nem ismerte, és "nincs is baja" a rendőrséggel. A motivációt illetően azonban nem lettünk okosabbak, ha volt is szó ilyesmiről a kihallgatáson, arról nem tájékoztatta a portált a védő.  

A férfit előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, valamint robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség.