visszalépés;igazgatói pályázat;Dér András;szombathelyi Weöres Sándor Színház;

2017-02-20 18:38:00

Dér András visszalépett

Dér András filmrendező lapunknak megerősítette, hogy tegnap visszavonta a szombathelyi Weöres Sándor Színház ügyvezetői munkakörére benyújtott pályázatát.

Döntését kérdésünkre azzal indokolta, hogy amióta kiszivárgott a pályázata, a kialakult botrányos körülmények nem teszik lehetővé, hogy a pályázatában megfogalmazott szakmai és művészi célokat teljesíteni tudja. Ugyanakkor hangsúlyozta, nem pozíciót akart szerezni, hanem színházat vezetni. A szombathelyi társulat tagjai egyébként egyöntetűen a szintén pályázó jelenlegi direktort, Jordán Tamást támogatják.

A pályázatot ma bírálja el a szakmai bizottság. Jordán Tamás színművész ügyvezetői megbízása szeptember végén jár le, Szombathely közgyűlése pedig várhatóan a március 2-i ülésén dönt arról, hogy továbbra is ő irányíthatja-e a színház munkáját, megkezdve harmadik igazgatói ciklusát.