Háborútól tart az ukrán elnök

Petro Porosenko ukrán elnök szerint fennáll a veszélye annak, hogy Oroszország a közeljövőben "teljes körű háborút" indít Ukrajna ellen, mert szerinte Moszkva bármelyik pillanatban bevetheti a szomszédos Moldovához tartozó szakadár Dnyeszter Menti Köztársaságban állomásozó katonai erőit.

Az államfő erről szerdán Kijevben az ukrán fegyveres erők főparancsnokságán, a különböző haderőnemek felső szintű katonai vezetőinek gyűlésén beszélt.

Ukrán források szerint jelenleg mintegy 1200 fős orosz kontingens tartózkodik a Moszkva által támogatott szakadár Dnyeszter Menti Köztársaságban, amely Ukrajna délnyugati határa mentén, Odesszától nem messze fekszik.

Porosenko kifejtette, hogy noha a Moldova területén lévő orosz kontingens viszonylag nem nagy kétszámú, de az Oroszország által törvénytelenül bekebelezett Krím félszigeten lévő több mint 20 ezer fős haderő kiegészítéseként "képesek plusz problémákat okozni" Ukrajnának, és veszélyeztetik az ország déli határait. Kiemelte, hogy nemcsak a kelet-ukrajnai szakadár területek felől, hanem az ukrán-orosz határ teljes hosszán fennáll a veszélye egy Ukrajna elleni nagyszabású orosz inváziónak.

Az elnök ugyanakkor meggyőződését fejezte ki afelől, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő nem engedi országa területét Ukrajnával szembeni ellenséges cselekményekre használni.

Porosenko szavai szerint a jövőre esedékes oroszországi elnökválasztás újabb ok arra, hogy Ukrajna növelje hadi készültségét. Hozzáfűzte, hogy a moszkvai vezetés kampányának része az Ukrajnával és az egész világgal szembeni ellenséges viselkedés, amelyet - mint fogalmazott - sajnálatos módon az orosz választók többsége helyesel. Megjegyezte, hogy jelenleg nem lát esélyt oroszországi hatalomváltásra.

Szerző

Minisztercserék a román kormányban

 Kevesebb mint két hónappal beiktatása után négy poszton is változik a Sorin Grindeanu vezette bukaresti kormány - közölte egybehangzóan több román hírforrás a szociálliberális kormánykoalíció szerdai üléséről kiszivárgott információkra hivatkozva.

Grindeanu nemcsak a tüntetések miatt önként lemondott Florin Jianu vállalkozásfejlesztési és a távozni kényszerült Florin Iordache igazságügyi miniszter helyett jelöl új tisztségviselőket, hanem az európai alapoknál és a gazdasági tárca élén is személycserét tervez.

Az igazságügyi tárca élére Tudorel Toader volt alkotmánybírót, a jászvásári tudományegyetem rektorát, a vállalkozásfejlesztési tárca élére Alexandru Petrescu eddigi gazdasági minisztert jelölik. Utóbbi megüresedő helyére a minisztérium korábbi vezetője, Mihai Tudose térne vissza, az európai alapok tárca nélküli minisztere pedig Rovana Plumb lehet.

Az első két poszton a büntetőjog korrupcióellenes szigorát enyhítő kormányrendelet elleni országos tüntetések nyomán támadt üresedés. Florin Jianu kereskedelmi miniszter, aki semmilyen szerepet nem játszott a vitatott kormányrendelet előkészítésében és rajtaütésszerű elfogadásában, a közfelháborodás láttán mondott le, arra hivatkozva, hogy nem tud közösséget vállalni a kormány eljárásával, mert "ki nem állhatja a hazugságot és szélhámosságot".

A sürgősségi rendeletet kidolgozó Florin Iordache igazságügyi miniszter csak egy héttel később, meglehetősen vonakodva távozott posztjáról, miután a kormányfő is többször jelezte, hogy őt tartja felelősnek az utóbbi két évtized legnagyobb romániai tiltakozó megmozdulásait kiváltó helyzetért.

A másik két minisztercserét Andrei Taranu politológus a Szociáldemokrata Párton (PSD) belüli, Victor Ponta volt pártelnökhöz közeli szárny előretöréseként értékelte, hiszen a Grindeanu-kormányt eredetileg szinte kizárólag Liviu Dragnea jelenlegi pártelnök bizalmi emberei alkották.

Az elemzők azt is - a korábbi, Dacian Ciolos vezette szakértői kormány legitimitását rendre megkérdőjelező - Dragnea meghátrálásaként értékelik, hogy az igazságügyi minisztérium élére nem pártpolitikust, hanem egy független szakértőt jelöltek. Tudorel Toader egyébként Dragnea jelenlegi koalíciós partnere, Calin Popescu Tariceanu javaslatára vált alkotmánybíróvá 2006-ban, amikor Tariceanu volt Románia miniszterelnöke.

A kormányátalakítást nem kell már a parlamentnek megszavaznia, mivel nem változik a kormány struktúrája és politikai összetétele. Az új minisztereket az államfő nevezi ki a miniszterelnök jelölése alapján. Az elnök egy alkalommal elutasíthatja a miniszterjelölt kinevezését, a miniszterelnök második jelöltjének beiktatását azonban már nem tagadhatja meg.

Szerző

Ámokfutás gyanúja - Nagyszabású rendőri intézkedés egy iskolában

Ámokfutás gyanúja miatt nagyszabású rendőri intézkedés kezdődött a németországi Mendenben egy iskolában. Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kisváros rendőrségének szóvivője az N24 hírtelevíziónak elmondta, hogy nincs információjuk sebesültekről vagy halottakról. Később egy hírportál azt közölte, hogy téves riasztásról van szó. 

A rendőrök egyelőre felfegyverzett személyt sem találtak az iskola területén, de még nem fejezték be az ámokfutás gyanújára előírt műveleteket - mondta Dietmar Bronowsky. Hozzátette, hogy a riasztás az iskolából érkezett. A Der Westen című lap az online kiadásában azt írta, hogy egy fegyveres férfi lehet az iskolában.

A Focus online hírportál szerint röviddel 11 óra után riasztották a rendőröket a mendeni Hönne szakközépiskolába (Hönne Berufskolleg), ahol több mint kétezren tanulnak. A helyszíni beszámolók szerint a környéket ellepték a rendőrök, az iskola felett rendőrségi helikopter köröz, a tanulókat és a tanárokat pedig hangosbeszélőkön keresztül felszólították, hogy zárkózzanak be az osztálytermükbe.

Majd három negyed egy körül újabb gyorshír jelent meg az említett hírportálon, miszerint téves riasztásról van szó. 

Szerző