Menekülés a közoktatásból

Egy tanterv, egy tankönyv, egy iskolafenntartó, minden oktatási intézményben ugyanaz a nevelési cél... Aki figyelemmel kíséri a magyar iskolarendszer belső arányainak változását, annak feltűnhetett, hogy a közvéleményben kialakult képpel ellentétben milyen fantasztikus karriert fut be az alternatív iskoláztatás napjainkban. A jelenlegi oktatási kormányzat számos intézkedése pedig azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem barátságos az alternativitás eszméje iránt.

A ma érvényes hivatalos ideál az egységesítés. Ezt a célt néha bornírtan fogalmazzák meg - „Az iskola célja jó magyar és jó keresztény nevelése” -, néha kicsit szofisztikáltabban, amikor arról tartanak előadást, hogy az iskolában megalapozott erős nemzeti tudat tartja össze a magyarságot. Kérdem: Mátyás király korában mi tartotta össze, amikor még iskola sem volt? De ne menjünk ennyire a múltba, ma szinte soha, sehol nem hallhatjuk az egyéni fejlesztés, a differenciálás, az ideológiasemlegesség vagy a multikulturalitás értékelését.

Meglepő tehát, hogy két olyan iskolatípus, amelyet korábban az alternatív kategóriába soroltak, milyen szárnyalásba kezdett a beiskolázási számokat tekintve. Ez a két típus: a magán (alapítványi), illetve az egyházi iskolák. Soha nem látott tömegben próbálják a szülők ezekbe az intézményekbe bejuttatni a gyerekeiket.

Mennyi a tandíj?

A magániskolák néhol szemérmesen „alapítványi hozzájárulásnak” hívják a tandíjat, szégyenkezve az általában magas árak miatt. Régebben voltak olyan, valóban alapítványi oktatási intézmények, amelyek ingyenesen foglalkoztak a közoktatásból valamilyen okból kisodródott gyerekekkel, a nagyon szegényekkel, a romákkal, a hiperaktívakkal, de ezeknek jelentős része feladta az életküzdelmet, mert újabban sehonnan nem tudnak támogatást szerezni. Ma főleg olyan alapítványi és magániskolák működnek Magyarországon, amelyekben ilyen vagy olyan címen fizetni kell.

Hogy mennyit? Nehéz az adatokat összeszedni, egyrészt mert az iskolavezetés gyakran a szülő jövedelmére tekintettel állapítja meg a konkrét összeget, másrészt mert nem mindig hozzák ezt nyilvánosságra, de a szaksajtóból és az iskolák honlapjaiból kiindulva egy közelítőleg pontos kép felvázolható. Vannak olyan magángimnáziumok, ahol a tandíj csak havi tíz-húszezer forint, a pilisszentlászlói Kékvölgy Iskolában 36 ezer, a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnáziumban 35 ezer, a Kürt Alapítványi Gimnáziumban 38 ezer, a Budenz József Alapítványi Gimnáziumban 50, a BME Gimnáziumban 82, a Budapesti Német Iskolában 91 ezer. A Carl Rogers Akadémiának nevezett iskolában havi 120 ezer. A Gustave Eiffel Budapesti Francia Iskola és Gimnáziumban 137 ezer, a Greater Grace Nemzetközi Gimnáziumban (a név arra utal, hogy ez egy keresztény szellemiségű iskola) 291 ezer. Hasonló nagyságú a Budapesti Nemzetközi Keresztyén Iskola és a Britannica International School tandíja is. A legtöbbet talán a British International School-ban kell fizetni, itt 388 ezer és 410 ezer forint között mozog a forintra átszámított tandíj. A legtöbb helyen ezen kívül még milliós nagyságrendű beiratkozási díj is terheli a szülőket.

Nyilván különböző mértékű a családok fizetőképessége, de akárhogy nézzük, ezek elég nagy összegek, mégis, amióta a Fidesz van kormányon, drámaian megnövekedett a magán- vagy alapítványi iskolákba jelentkezők száma. A legtöbb helyen felvételi vizsgát kell tartani, olyan nagy a túljelentkezés.

Miért? Mit tudnak ezek az oktatási intézmények, amit az állami iskola nem tud? Úgy tűnik, az a válasz: pont azt tudják, amit az állami iskola nem akar tudni. Sok helyen persze ennyi pénzért kiemelkedően jók a körülmények, kis létszámúak a csoportok, jól felszereltek a szertárak és a laboratóriumok, de az a helyzet, hogy a szocialista Hiller István minisztersége óta számos közintézmény is jó feltételek között működik. Hoffmann Rózsa ugyan azt állította, amikor átvette az irányítást, hogy „romokban az oktatás”, de az adatok más képet mutattak. Korábban évente mintegy 4 milliárd forintot költött az ország iskolafelújításra, Hiller viszont 135 milliárd forintnyi felújítást készen adott át és további 50 milliárd forintnyi még folyamatban volt, és csak a kormányváltást követően, az ősz során fejezték be.

Nem lehetünk elégedettek, hiszen akad Kelet-Magyarországon olyan iskola is, ahol még angol WC sincs, de ez már szerencsére ritkaság. Klebelsberg Kunó minisztersége óta nem zajlott le olyan méretű infrastrukturális fejlesztés a magyar oktatásügyben, mint amit Hoffmann Rózsa "romnak" nevezett. A szükséges pénz nagy része uniós forrásból származott, és nem vitatva, hogy a stadionépítés is fontos, tényszerűen megállapíthatjuk, hogy a szocialista kormány idején nagyjából rendbe hozták a magyar iskolarendszert, legalábbis építészeti szempontból.

Mit nyújtanak a magániskolák?

A magániskolák vonzereje két dologból tevődik össze. Az egyik az, hogy nem nyomasztják a diákokat (és a pedagógusokat) azokkal az ideológiai terhekkel, amelyeket a közoktatás az iskolai élet résztvevőire rápakol.

Mi az a plusz, amit megkaphatnak az itt tanuló gyerekek? Az állami oktatási rendszerből kiseprűzött korszerűség. Életszerű tananyag, hasznos műveltség, egyéni fejlesztés, élményalapú tanítás, közösségi motiváció, nemzetközi kapcsolatok, becsatolódás a világ kulturális vérkeringésébe. Ha az ember végigolvassa ezeknek az intézményeknek a honlapján megfogalmazott pedagógiai célokat, és megismerkedik az ezekhez vezető módszerekkel, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumtól a Lauder Iskolán át, egészen a Közgazdasági Politechnikumig (ezek az iskolák részletes ismertetőt adnak magukról), akkor a hasznos tudás mellett a kreativitásra törekvés és az együttműködő, segítő személyiség kialakítása tűnik elénk, mint első számú pedagógiai cél.

Ezeknek az iskoláknak a diákjai, amennyire ez a nyomon követő vizsgálatokból kiderül, sikeresen megállják a helyüket az életben, és nemcsak azért, mert a család anyagi helyzete támogatja őket, hanem mert a műveltségük szerkezete és a személyiségük karaktere is alkalmassá teszi őket a teherviselésre, a megújulásra és az együttműködésre.

Talán nem is olyan nagy túlzással azt mondhatjuk, a szülők úgy vélik, a magyar állami iskola ma arra készíti fel a tanulókat, hogy engedelmes beosztottak legyenek, a magániskola pedig arra, hogy kreatív vezetők. Nem áll a háttérben nagy titok, ezek a módszerek Finnországban, Hollandiában, Lengyelországban vagy Németországban mindennaposak. Jellemző példa, hogy a Prezi nevű világsikerű cég, amelyet itthon nem nagyon értékelnek, de Amerikában maga Obama elnök gratulált az eredményeikhez, már a második iskoláját nyitja Budapesten, és ennek az iskolának olyan újításai vannak, amelyeknek az általános bevezetését (a mostani kormány által felszámolt) pedagógiai szaklapok és kutatóintézetek munkatársai már régóta szorgalmazták. Ilyen például az úgynevezett vertikálisan megszerkesztett tanulócsoport: bizonyos foglalkozásokon különböző életkorú gyerekek vesznek részt, hogy megtanuljanak egymástól is tanulni, és egymással felelősen bánni. Projektmódszer, digitalizáció, nyelvoktatás, kreativitásra törekvés: jelen van tehát hazánkban modern korban szükséges új pedagógiai kultúra, de sajnos nem a közoktatásban, hanem onnan messze száműzve. A közoktatásban van hittan, van szamárságokat prédikáló erkölcstan, van Wass Albert és Nyirő József ünneplése, és van Trianon miatti búsongás, ami mind lehet a vezetőinknek fontos dolog, de előre aligha visz.

Arról nem is beszélve, hogy az a pedagógiai gyakorlat, amit az állami iskolákban erőltetnek, nem képes reagálni az új veszélyekre. Az úgynevezett cyberbulling-gal, tehát a gyerekek internetes zaklatásával még csak nem is foglalkoznak, meg sem próbálnak érdemben reagálni rá. Mit tesznek a drog terjedése ellen? Az ifjúkori elmagányosodás és a belőle következő alkoholizmus ellen? Mit tesznek azért, hogy a fiatalok a mai szabad világban lehetőleg elkerüljék a szerelmi-szexuális élet súlyos csapdáit? Elégséges vajon erre a 21. században a valláserkölcsi válasz?

Vannak az állami rendszerben is kiváló iskolák. A továbbtanulási mutatók, a tanulmányi eredmények és a tanulmányi versenyekben elért sikerek alapján ilyen a Fazekas Gimnázium, az Apáczai Gimnázium, a Radnóti Gimnázium és még néhány másik vidéki iskola. Ezek azonban sajnos egyre inkább egy valamikor virágzó pedagógiai gyakorlat utolsó mohikánjainak tekinthetők, amelyekben esetleges tényezőknek, például az igazgató személyes szervezőképességének, vagy az egyetemi felügyeletnek köszönhető a magas színvonal, nem pedig egy rendszerszerűen működő alapelvnek. Ezek nem azért jó oktatási intézmények, mert állami iskolák, hanem annak ellenére.

Miért sikeres az egyházi iskola?

A második Fidesz kormány hivatalba lépése óta duplájára nőtt az ide járó diákok száma, most meghaladja a 240 ezret. Az állami iskolákban csökken a tanulólétszám, az egyháziakban növekszik. Nem csak azért, mert a kormány számtalan trükkel erőlteti az egyházi iskoláztatást, vagy mert az egyházak akarnak tevékenységi teret nyerni, hiszen arra is van példa, hogy az önkormányzat át akarta adni az iskoláját, de az egyház, túlterheltségre hivatkozva, nem fogadta el a felajánlást. Maguk a szülők akarják egyházi iskolába íratni a gyereküket.

Sok oka van ennek a jelenségnek, de az alábbiak biztosan szerepet játszanak. A szülők talán arra gondolnak, Magyarországon ma a hivatali érvényesülésben előny az a kapcsolatrendszer, amit egyházi iskolában szerez meg az ember. Egy közintézményben, vagy a kormányfüggő intézményben, például a gazdagon támogatott állami médiában jó pont, ha egy jelentkező egyházi iskolában érettségizett. A másik ok még ennél is kézenfekvőbb. A legtöbb településen élnek romák és nem romák. A romák nem jutnak át az egyházi iskola felvételi szűrőjén, vagy ha mégis bekerültek, többségük hamar kihullik onnan. A perspektíva: az egyházi iskola "elfehéredik", az állami viszont ellenkezőleg, kiszínesedik. Ez a modern korban etikailag, pedagógiailag, emberjogilag megengedhetetlen szegregációnak a trükkös megvalósítása.

Az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy van olyan egyházi intézmény is, például a nyíregyházi görögkatolikus iskola, ahová szinte csak roma gyerekek járnak, ez a helyi görögkatolikus egyházközség tiszteletreméltó vállalkozása, de sajnos ez is szegregáció, még ha a jó szándék hozta is létre.

Az egyházi oktatási rendszernek mára kiépült a teljes vertikuma, tehát az óvodától az egyetemig tart, nem kell a diáknak más szellemiségű intézményben folytatnia tanulmányait, ami szintén vonzerő lehet. És az is nyilván vonzerő, hogy sok szülő osztja Hoffmann Rózsa egykori államtitkár asszony mély meggyőződéssel kimondott véleményét: „Egyházi iskolában rosszat nem tanul a diák.”

Nincs most hely arra, hogy ebben elmélyüljünk. Elolvastam néhány egyházi iskola pedagógiai programját, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy az egykori államtitkár asszonynak igaza volna. Nem arról van szó, hogy szándékosan ostobaságokat tanítanának (bár Charles Darwin esetében találtam erre is példát), hanem hogy a szemlélet egésze múltba néző és függelmi jellegű. Hogy az egyházi abúzus mennyire elterjedt, arra Magyarországon nincs adat, Írországból és az USÁ-ból ijesztő hírek érkeznek.

A budapesti Piarista Gimnázium, a szentendrei Ferences Gimnázium, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium vagy a sárospataki és a pápai református gimnáziumok, a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium mind hagyományait, mind eredményeit tekintve a legjobb oktatási intézmények közé kvalifikálta magát, egyébként elsősorban reáltárgyakból. De nem ez a néhány iskola határozza meg a magyarországi egyházi oktatás karakterét. Több ezer óvoda, általános iskola, szakiskola és gimnázium van egyházi kézben, szakmai ellenőrzésük – az én felületes tapasztalataim szerint – cseppet sem megnyugtató.

Az igényes szülő ma két irányba, a magán- és az egyházi intézmények felé próbálja kimenteni gyerekét a közoktatásból. Töprenghetünk ezeken az irányokon, de az alapkérdés más: miért kell egyáltalán menekülni az állami iskolából?