Siker és kudarc két angliai voksoláson

A Konzervatív Párt copeland-i győzelme újabb csapás Jeremy Corbyn munkáspárti vezérre, míg a Stoke-on-Trent-i mandátum Labour általi megőrzése a UKIP megosztó politikájának elutasítását jelenti.

A legendás brit szívósság bizonyítéka, hogy az emberéletet is követelő, súlyos anyagi károkat okozó Doris vihar ellenére tisztes, 51,3 százalékos részvételi arány mellett rendezték meg az észak-angliai Copeland-ben rendezett parlamenti pótválasztást, míg a közép-angliai Stoke-on-Trent-ben a szavazók szerényebb, 38 százaléka élt állampolgári jogával. Mindkét választókörzetben munkáspárti mandátum sorsa dőlt el. Előbbiben a pártvezető régi ellenlábasa, Jamie Reed tiltakozással felérő lemondása, utóbbiban a párt élére is esélyes Tristram Huntnak a Viktória és Albert múzeum igazgatói posztjára való kinevezése tette szükségessé a voksot.

Igazán drámai eredményt a copeland-i választás hozott, ahol a helyi lakos Trudy Harrison, négy lánygyermek édesanyja több mint kétezer szavazattal győzte le munkáspárti ellenfelét, 6,7 százalékkal javítva a konzervatívok helyi eredményt a 2015-ös parlamenti választás óta. Harrison joggal használta győzelmi beszédében a “történelmi” jelzőt, hiszen 1982 óta ez volt az első alkalom, hogy pótválasztáson kormánypárti jelölt kerekedett felül ellenzéki riválisán. A Munkáspárt abban az időben - Michael Foot katasztrofális vezetése alatt - ha lehet, még megosztottabb volt, mint most. Különösen kínos, hogy a Labour jelöltje úgy vesztett Copeland-ben, hogy kampánya kizárólag a konzervatív költségvetési takarékossági intézkedések fenyegette egészségügyi ellátásra épült.

Jeremy Corbyn nem az egyedüli, aki fellélegezett Stoke Central megőrzése miatt. Itt a vezető pártok közös célja volt a UKIP élére nemrégiben megválasztott Paul Nuttall megállítása. Ahogy a Labour-vezető fogalmazott, “a siker a UKIP megosztó és tisztességtelen politikájának elutasítását jelenti”. Az új honatya, Gareth Snell “a remény politikájának diadalát” éltette a “félelem politikája felett”. A 2015-ös választáson több mint négymillió szavazatot kapott UKIP-nak továbbra sincs egyetlen westminsteri képviselője sem. Míg az Európai Unióból való kilépésről hozott döntés jelentős részben a korábbi frontember, Nigel Farage érdeme, a Brexittel szinte el is veszett a párt létjogosultsága. Kudarca ellenére Paul Nuttall kijelentette, hogy a UKIP “nem megy sehova, eljön még a párt ideje”.

A Népszava tudósítója által megkeresett Richard Hayton, a Leedsi Egyetem professzora az eredményeket röviden “rossz hírnek” minősítette a Munkáspárt és a UKIP, “ragyogónak” viszont a toryk szempontjából. “Theresa May Brexit-stratégiája a jobb oldalról elszívta a UKIP támogatását, a kilépést helyeslő szavazók újabb részét egyesítve a konzervatív zászló alatt. A UKIP ennek tudatában a munkáspárti szavazatok megszerzésére utazott. A stoke-i vereség súlyos csalódás számukra”. A politológus szerint a kormány folytatni fogja eddigi Brexit- és bevándorlási politikáját. A Labour vezetőjének pozíciója nem került veszélybe, mert nincs olyan jelölt, aki a helyébe tudna lépni. Hayton biztosra veszi, hogy Corbyn irányítása alatt a Munkáspárt újabb “parlamenti választási katasztrófa” felé halad.