Szeged - Előnyről vereség

A Bajnokok Ligája-címvédő Kielce otthonában szenvedett 28-24 arányú vereséget tegnap a MOL-Pick Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában. 

A párharcot megelőzően egymástól egyetlen pontnyira található felek találkozója a három perc után 3-1-re elhúzó lengyelek számára kezdődött jobban, a 19. percben Skube góljával azonban már a Szegednél volt az előny, amely kitartott félidőig.

A térfélcserét követően percekig volt 2-3 gól is a differencia a magyar ezüstérmes javára, a hajrát azonban jobban bírta a Kielce: a lengyelek előbb előnyt szereztek a 47. percben, majd folyamatosan növelték is azt. A Szeged ötödik vereségét szenvedte el a csoportkörben.

Szombaton a másik magyar résztvevő, a legutóbbi kiírásban ezüstérmes Telekom Veszprém hazai pályán múlta felül 31-25-re a szintén lengyel Wisla Plock együttesét. A folytatásban a 14 ponttal csoportja 3. helyén álló Veszprém csütörtökön Császár Gábor csapata, a svájci Kadetten Schaffhausen otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében, míg a negyedik helyét őrző Tisza-partiak legközelebb szombaton vendéglátóként, a PPD Zágráb ellen lépnek pályára. Az A és a B csoport győztese a negyeddöntőbe kerül, a 2-6. helyezettek a nyolcaddöntőben folytatják majd a BL-szereplésüket.

Szerző

Madridban vette át a vezetést a Barcelona

A vendégként pályára lépő FC Barcelona 2-1-es győzelmét hozta a spanyol élvonalbeli labdarúgó bajnokság (La Liga) 24. fordulójának tegnap lejátszott rangadója. 

Az utóbbi hetekben haloványabb teljesítményt nyújtó, ezért többször kikezdett katalánok a héten a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében értékes idegenbeli győzelmet arató Atlético Madrid otthonában diadalmaskodtak.

Az első játékrészben bár a hazaiak alakítottak ki helyzeteket, az Atlético részéről a közelmúltban többször is eredményes Antoine Griezmann és Gameiro sem talált be, mint ahogyan a másik oldalon a rettegett Messi, Neymar, Suárez trióval rohamozó Barcelona sem. A szünet után aztán felpörögtek az események: a 64. percben Rafinha szerzett vezetést a vendégeknek, kisvártatva azonban Diego Godín és az Atlético egalizált.

A már-már döntetlennel végződő párharcnak elkönyvelt találkozó végén a csattanó a hajrában következett: a rendes játékidő vége előtt 3 perccel az ötszörös aranylabdás Lionel Messi találata alakította ki a 2-1-es végeredményt. Sikerének köszönhetően a címvédő Barcelona átvette a vezetést a táblázat élén.

A La Liga hétvégi eredményei. Pénteken játszották: Las Palmas-Real Sociedad 0-1. Szombati eredmények: Alavés-Valencia 2-1, Betis-Sevilla 1-2, Leganes-Deportivo 4-0, Eibar-Malaga 3-0. Vasárnap: Espanyol-Osasuna 3-0, Atlético-Barcelona 1-2. 

Az élcsoport: 1. Barcelona 54 pont (24 mérkőzés alapján), 2. Real Madrid 52/22, 3. Sevilla 52/24.