- A Téli rege sok mindenben rímelhet a mára, tán leginkább abban, hogy valamit elképzeltünk a rendszerváltás idején, ami aztán teljesen félrement.
- A Téli rege annak a drámája, hogyan lehet teljesen tönkretenni az életet, kintről, bentről. És hogyha teljesen tönkrement az élet, még visszafordítható-e a folyamat, lehet-e ebből valamit kikeverni, több évtizeddel később. Persze ennek minden áthallása érvényes.
- Van a darabban egy allegorikus figura, az Idő, aki mérce és lépték.
- Nálam még ráadásul az Idő folyamatosan jön, nem csak egyszer, mint Shakespeare-nél. Főszereplővé vált. Nem csupán egy nagy monológja van, hanem több, más Shakespeare darabokból, szonettekből állítottuk össze a szövegét, ezeket mind újra fordíttattuk Szabó T. Annával. Tulajdonképpen Shakespeare-nek az időhöz való viszonyával kapcsolatban mindaz elhangzik, amit valaha papírra vetett. Az Idő a mi esetünkben egyfajta történetmesélő, történetkezelő, irányító ember. Történik valami az időben, ami lehet így, lehet úgy, egy nagy része a saját paranoiánkon múlik, más része tőlünk teljesen kívülálló okokon.
- Abban, hogy az Időt Bálint András játssza, akivel több, mint 30 éve dolgoznak együtt a Radnóti Színházban, gondolom, van valami jelképes.
- Mindenképpen, persze. Jelképezi a Radnóti irányultságát, amit 30 éve határoztunk meg, és azóta is ez megállja a helyét az időben, miközben a színház halad is. Azért is választottam a Radnótihoz mérten gigantikus léptékű művet, mert Kováts Adél az új igazgató és én is nagyon szerettük volna, hogy az a hang, ami minket annyira jellemzett, és aminek voltak nagyon szép korszakai, pillanatai, és reméljük lesznek is, tovább éljen az időben.
- Régebben a Radnótit kulturált, polgári színháznak lehetett titulálni, egy-egy rendhagyó produkcióval, például Zsótér Sándor rendezéseivel, most viszont az új előadások fésületlenebbek, felkavaróbbak a disztingvált polgári színjátszásnál.
- Természetesen hangváltás történt, hiszen egy másik ember, más ízléssel, irányítja a színházat. A megújulás igénye már a régi vezetés alatt is rendszeresen fölvetődött. Csak már nem volt rá elég erő, ambíció.
- Ebből nincsenek feszültségek?
Valló Péter
-
1950-ben született Budapesten. Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar rendező, érdemes művész.
-
A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán végzett 1973-ban.
-
Rendezett a Veszprémi Petőfi Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban, a Vígszínházban, és a József Attila Színházban.
-
1978 és 1984 között az egri Gárdonyi Géza Színház művészeti vezetője és főrendezője is volt.
-
1986-ban a Radnóti Miklós Színház főrendezője lett.
-
2002 és 2003 között a Soproni Petőfi Színház művészeti igazgatójaként dolgozott.
- Azt látjuk, Szikszai Rémusz, Alföldi Róbert és ifj. Vidnyánszky Attila rendezése esetében egyaránt, hogy a szakmai fogadtatás kifejezetten jónak mondható, és a közönségfogadtatás is sokkal jobb, mint amilyen félelmeink előzetesen voltak. Nyilván azért a disztingvált polgári közönség is változik ízlésében, halad előre, nyitottabbá válik. Ami 20-30 évvel ezelőtt nyitottságnak számított, annak keressük a mai megfelelőjét.
- Ez azt is jelenti, hogy a színház megállapodott, kissé állóvíz lett?
- Pontosan. Ezt szerintem egyikünk sem tagadta. Nagyon sokáig igen jól működött, aztán a végére kissé elfáradt. Szerintem most nagyon jót tett a megújulás.
- Ön az ország különböző pontjain eszméletlen mennyiségű produkciót rendez. Ez nem megy valamelyest a minőség rovására?
- Van egy olyan alkat, mint az enyém, amelyik folyamatosan dolgozik. Ha más területen lennék, akkor is folyamatosan dolgoznék. Vannak nagyobb szabásúbb vállalkozások, melyek mentálisan, lelkileg, fizikailag és szellemileg is sokkal jobban igénybe vesznek engem is, és mindenkit, aki részt vesz bennük. És vannak olyan munkák is, amelyekben a foglalkozásomat megpróbálom magas szinten gyakorolni, ugyanúgy, ahogyan egy író hol nagyregényt, hol karcolatot ír. Az ember képességeinek persze vannak hullámhegyei, hullámvölgyei, de ezek nem a munkák számával függnek össze, hanem például azzal, hogy ráérzek-e arra a korra, időszakra, amiben élünk.
- Újságolvasó, híradó néző ember, vagy éppen ellenkezőleg, a munkára koncentrálva némiképp megpróbálja kizárni a külvilágot?
- Újságolvasó, híradónéző vagyok, de próbálok azért valamiféle esszenciális magatartást tanúsítani, mert már az életkorom miatt is, több minden visszaköszön, nem először élek át hasonló dolgokat, olyasmiket, amik esetleg egy másik nemzedéknek még nóvumnak számítanak. Kialakul az embernek egy saját, nagyon kompakt és folyamatos nézete az országról, a népről, a korról, a magyar művészet állapotáról, a színház állapotáról, a benne szereplő erőterekről, mindenről, ami körülveszi.
- És milyennek látja a magyarországi állapotokat?
- A színházművészek szemszögéből az a legfontosabb, hogy a magyar lakosság általános műveltségi színvonala, tanultsága, fogékonysága, nyitottsága, szellemi frissessége, folyamatosan és radikálisan romlik. Emiatt elsősorban az oktatást kell górcső alá venni, ez már nem az én feladatom. Oktatásügyben olyan nemzetvesztő magatartás folyik, ami egyszerűen elkeserítő és elképesztő. Ezen a területen nagy fejlődés van visszafele. Másrészt az okok abban is keresendők, hogy milyen életszínvonalon élnek az emberek, milyen szegénység, nyomorúság van, hogyan „üzemel” az a bizonyos sokat emlegetett, szerencsétlen középosztály, ami többek szerint fölemelkedik, én szerintem lecsúszik.
- Régóta mondja, hogy valahogyan gátat kellene vetni a kommercializálódás folyamatának, de ez mindinkább fölerősödik.
- Ez összefügg a lakosság szellemi színvonalának hanyatlásával. Az én nemzedékem története az, hogy nagy, ezerszemélyes, kivilágított termekben kezdtük a pályát, és 80 személyes, fekete szobákban végezzük. Ez ugyan bonmot, de van valóságalapja. Az teljesen normális, hogy a mai huszonéves néző hamarabb elindul egy alternatív színjátszóhely, például a Jurányi vagy a Szkéné, mint a Radnóti felé, de meg kell próbálni őket is megszólítani és olyan műsorpolitikát folytatni, olyan társulattal dolgozni, ami számukra is vonzó.
