Mezőkövesd;Matyók;

2017-03-13 06:17:00

Vajon mi ez? – Kérdezte spanyolul, amikor észrevette a két babát a polcon

Vajon mi ez – kérdezte Beatriz spanyolul, amikor észrevette a két színes matyóbabát a polcon. Lenyűgözve bámulta az aprólékosan díszített piros és fekete hímzést, az árvalányhajas kalapocskát. A barcelonai cserediáklányt nem elégítette ki a népviseletbe öltöztetett pár. Ő látni akarta, kik és hol készítenek ilyen csodákat.

Aki az igazi, élő néphagyományra kíváncsi, annak szinte kötelező ellátogatni a matyók földjére, ahol a babák életre kelnek. Persze ennél sokkal több dolog is marasztalja azt, aki az egzotikumot nemcsak a világ másik végén keresi. Matyónak a Miskolctól 40 kilométerre nyugatra, a Bükk-vidék és az Alföld találkozásánál fekvő Mezőkövesd lakosságát nevezik. A korábbi kutatások és elsősorban az itt élők vélekedése alapján Tard és Szentistván települések lakóit is matyónak mondták, bár viseletükben, hímzésükben mindhárom eltér egymástól. A matyók és a palócok, jóllehet külön népcsoportként tartják számon őket, ugyanazon etnikum tagjai. A szlávokhoz állnak közel, csupán eltérő vallásuk miatt van különbözőség. A matyó divat fővárosa, Mezőkövesd Mátyás királytól kapott mezővárosi rangot. 1472-ben, Szent László napján a király járt is a városban, ezért sokan úgy tartják, a Mátyást szerető matyók a király nevének becézett alakjából kapták nevüket.

A mondás szerint „hadd korogjon csak ragyogjon" - matyóföldön igazán helytálló. Még a legnagyobb szegénység sem lehetett gátja, hogy néhány öltözet cifra ruha és derékig érő hímzett ködmön ne legyen a ládában vagy a szekrényben. A mezőkövesdi szűcsök derékig érő, pompásan hímzett fehér ködmönöket „kuzsukat" készítettek a menyecskék részére, amelyeket az asszonyok korra való tekintet nélkül viselhettek. A minták folyamatosan fejlődtek az elmúlt kétszáz év során. Az asszonyok egyre többféle motívumot hímeznek ki, köztük a pünkösdi rózsát, amely matyó rózsaként vált a legismertebb és legjellegzetesebb mezőkövesdi motívummá. A csodálatos hímzések azonban nemcsak a varrókat, hanem a minták előrajzolóit, az „íróasszonyokat” is dicséri. A leghíresebb íróasszony – vagyis rajzoló -, Kis Jankó Bori nagyapja is szűcsmester volt, aki a szebbnél szebb női kisbundákat virágozta. Nem csoda, hogy a női test alakját kiemelő matyó népviseletet a 19. század végén szívesen öltötték magukra az arisztokrata hölgyek is. Ahogy az sem, a matyó hímzés 2012 végén felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.

A legkisebb falu

Ha a hármas úton szándékosan nem a legismertebb turista látványosságok felé fordulunk, akkor egy hamisítatlan matyó faluban találjuk magunkat. Tardon éppúgy rácsodálkozhatunk a kulturális és történelmi különlegességekre, mint bárhol Európában. Igaz, itt még nem hömpölyögnek a turistacsoportok, de az élmény igazán megéri a kirándulást. Nemcsak a katalán kislány számára volt meglepetés, hogy ami otthon szobadísz, az itt életre kel. A főutcán álló három tájház az itteniek mindennapi életét őrzi. Természetesen mindenhová bementünk és nemcsak a messziről jött vendég, de mi is elámultunk a döngöltfalú ház egyszerűségén, a miniatűr ablakokon és az alacsony mennyezeten, amely alatt szinte fel sem lehetett egyenesedni. Az elbeszélések szerint télen, a hideg ellen az ablakokat betapasztották, és csak a meleg idő beálltával bontották ki azokat.

A használati tárgyak egyszerűsége és szépsége még ma is lenyűgöző. A rokka, a guzsaly, a láda és a dikó (fekvőhely) mind-mind valóságos műremek, hiszen egy igazi matyó nemcsak ruhájában adott a díszítésre. Nem csoda, hogy kézről kézre jártak a hímzett matyó rózsákkal ékesített keskeny női és férfi kötények, ingek lepedők. Mindenhol tobzódnak a színek. A parádészoba berendezése, a falra aggatott mázas cserépkancsók, tányérok, a magasra vetett ágy hétköznapi tárgyból műalkotássá vált. Nehéz is volt lefordítani spanyolra a tárgyak neveit, hiszen a fa lócza, a tornyos nyoszolya, vagy az almárium nehezen ültethető át idegen nyelvekre.

Persze nem lehetett kihagyni a falu melletti természetvédelmi terület különleges gyúrgyalag telepeit sem és megkóstolni a hagyományos hurkát vagy mézes pálinkát.

Nem olaj, de kincs

Matyóföld persze nemcsak a különleges népművészetével vonzza a turistát. Olyan kincset rejtett a föld mélye, melyre senki nem számított. Zsóry Lajos 1938-ban engedélyezte, hogy saját birtokán kőolajat feltáró fúrást végezzenek. A fúró ugyan olajat nem hozott fel, de 1939. február 25-én a fúrást végző emberek csodálkozására és örömére, 875 méter mélységből, triász kori víztárolóból gejzír módjára 30 méteres melegvízoszlop tört fel.

A kút percenként előbb 3000 liter, majd három hét múlva már 5000 liter 68 °C fokos vizet adott. Zsóry kifizette a fúrás során földbe helyezett csövek ellenértékét, s így 1940. január 1-jétől palackozott formában hozhatta forgalomba az ásványvizet. Majd 1940 nyarán megnyitották az első, 35×18 méteres fürdőmedencét, amely most uszoda. Ez a fürdő megőrizte az akkori tulajdonos nevét, aki még abban az évben elkészíttette a víz vegyelemzését és gyógyhatásainak vizsgálatát. A későbbi ismételt vizsgálatok is egyértelműen igazolták, mezőkövesdi termálvíz nemcsak értékes ásványvíz, hanem hévíz, mely igen jelentős szulfidion tartalmánál fogva, a kénes gyógyvizek csoportjába tartozik. Gyógyhatását tekintve a gyógyvíz nemcsak Magyarország természeti kincseinek egyik legértékesebbje, hanem európai viszonylatban is számottevő. Az első fúrást az 1960-70-es években további három, majd 1988-ban még egy követte. Ezek a kutak látják el a jelenlegi 11 hektáron fekvő fürdőt.

Aki idejön, manapság igazi fürdőváros talál maga körül, ahol a hangulat egész évben pezseg, mint maga a gyógyforrás.