Vasúti átjárókban ellenőriz a rendőrség

Közösen tart ellenőrzéseket több megye vasúti átjáróban a MÁV és a rendőrség március végéig, júniusban pedig országszerte több tucat vasúti-közúti kereszteződésben ellenőriznek közösen a "Cselekedj biztonságosan a vasúti átjárókban" című, 2009 óta évente megtartott Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampány részeként - közölte a MÁV Zrt.

A tájékoztatás szerint az idén az év első két hónapjában több mint duplájára, 6-ról 13-ra nőtt a vasúti-közúti átjárókban történt balesetek száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest, főként a személygépkocsi- és tehergépjármű-vezetők mulasztása, figyelmetlensége miatt. Az ütközések következtében két személy életét vesztette, ketten súlyosan, hárman könnyebben sérültek, nyolc balesetnél nem sérült meg senki.

A MÁV közölte: a több megyére kiterjedő márciusi kampány elsődleges célja, hogy felhívják a figyelmet a körültekintő, figyelmes és udvarias közlekedés fontosságára. Szórólapokon hívják fel a figyelmet a KRESZ szabályainak betartására, a kijelölt vasúti átjáróban a vasútbiztonsági szakértők megvizsgálják az átjárók, a fénysorompók, sorompó csapórudak és a kihelyezett táblák állapotát, a vasúti pálya megfelelő beláthatóságát.

Szerző

Láttam, hallottam... - Miska behódol

Publikálás dátuma
2017.03.16. 12:02

Marcsát kiborítja Miska (Hajdú Mária, Szemenyei János) Fotó: Walter Péter

Marcsát kiborítja Miska (Hajdú Mária, Szemenyei János) Fotó: Walter Péter

Azzal, hogy egy csóró lovászfiút, meg a jegyesét, Marcsát, a felvágott nyelvű cselédlányt semmibe vesznek, lekezelnek és grófnak meg grófnénak beöltözve, temérdek csetléssel-botlással, bohózati helyzettel, bebizonyítják, hogy őket is lehet dúsgazdag nemeseknek nézni, mert ez csak külsőségeken múlik, a Mágnás Miska maga is vastagon regél a megcsontosodott előítéletekről. De erre a kecskeméti Katona József Színházban azzal, hogy Rusznyák Gábor rendező Mohácsi János Kaposváron igencsak bevált átiratát használja, rátesz néhány lapáttal. Ebben Miska és Marcsa, miután kiderül, hogy nem rúgják ki őket, meghunyászkodva behódolnak a hatalmasoknak. Baracs mérnök pedig, aki a grófkisasszony kezére vágyik, és sokáig ellenállt, hogy a köz érdekei ellenére 8 kilométeres kitérővel vezesse a kastélyhoz a vonatot, tökéletesen megalkuszik, és oda vezeti a vonatot, ahová a gazdag akarnokok óhajtják.

Kis magyar életkép Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor filmen is oly népszerű darabjával elbeszélve, melyben annyi az előítélet ebben a verzióban, hogy még cigányoznak és zsidóznak is. De mindent csak módjával, nincs igazán pukkasztva a néző, aki nosztalgiázni, könnyeden szórakozni és nevetni akar, megkapja. Szemenyei János a címszerepben, ha nem is tud minden parádés táncfigurát, de azért humorával, kirobbanó indulataival, akkor is fejlett igazságérzetével, amikor nincs igaza, elementáris. A Mágnás Miska Kecskeméten remek alakításokkal, úgy jó szórakozás, hogy azért szól is valamiről.

Bővebben a Népszava szombati Szép szó mellékletében.

Szerző

Eperjes hazudott a Jordán-ügy vitájában? - Bocsánatkérést várnak

Publikálás dátuma
2017.03.16. 08:38
Eperjes színpadon, a Chioggiaia csetepaté c. színdarabban - Forrás: Magyar Színház/Facebook
Soha senki nem fenyegetett meg minket - írja Benkó Bence és Fábián Péter abban a nyílt levélben, amit Eperjes Károlynak írtak, és amit a színház.or. adott közre. A dolkumentumban a két fiatal követeli, hogy Eperjes nyilvánosan vonja vissza ezt a kijelentését, és kérjen bocsánatot a K2 Színház egész társulatától, amiért valótlanságot állított rólunk, Jordán Tamástól, amiért ezt a hazugságot érvként használta fel a vele való vitában, és a tv-nézőktől, akiket félrevezetett.

Tisztelt Eperjes Károly!

Ön azt állította az ATV “Csatt” című műsorában, hogy minket megfenyegettek, amiért aláírtunk Dér András pályázatához. Ezzel szemben minket nem fenyegetett meg senki semmilyen oldalról, sem azért, mert aláírtunk Dér András pályázatához, sem másért. Mielőtt bármilyen további félreértésre adnánk okot, megismételjük egyszerűbben is: NEM FENYEGETETT MEG MINKET SENKI, SOHA , SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT - írják a  levélben. 

Mint lapunk is többször beszámolt az eseményekről, a szombathelyi közgyűlés tavaly december 15-én írt ki pályázatot a Weöres Sándor Színház ügyvezetői munkakörének betöltésére. A február 8-i határidőig Dér András és Jordán Tamás, a teátrum alapító-igazgatója nyújtott be pályázatot. A határidő lejárta után Jordán Tamás nyilvánosságra hozta pályázatát, Dér Andrásét a szombathelyi Nyugat.hu portál szivárogtatta ki. Dér András végül “botrányos körülményekre” hivatkozva úgy döntött, nem indul a vezetői posztért.

A k2 Színház alapítói közleményben reagáltak az eseményekre, - írja a színház.org - amelyben közölték: Felkeresett minket Dér András, hogy írjunk alá rendezői szándéknyilatkozatot a pályázatához. Azt ajánlotta, hogy amennyiben őt nevezik ki igazgatónak, szívesen hívna meg minket rendezni. Mi erre rábólintottunk. Dér András pályázata kiszivárgott. A pályázatban az szerepel, hogy: “A k2 színházi formáció (Kaposváron végzett fiatal színészek) bevonásával és a színház színészeivel Szombathelyhez köthető darab létrehozását tervezzük. Ez is része a Kaposvári Egyetem és a Színház szorosabb együttműködésének.” Ezzel szemben mi csak kettőnk nevében fogadtuk el a felkérést, a társulattól függetlenül. A társulatunk tehát semmit sem tudott a pályázatba való bekerüléséről, ahogyan mi sem. Bár gondolhattuk volna, hogy akármennyire is önállóan írunk alá valamit, az úgyis elválaszthatatlan lesz a k2-től. Erre a félreértésre Dér András figyelmét is felhívtuk, aki elismerte, hogy a pályázatból fentebb idézett passzus kitaláció”.

Március 2.-án a szombathelyi közgyűlés új pályázat kiírásáról határozott, miután a pályázatokat elbíráló szakmai bizottság nem hallgatta meg az immár egyedüliként induló Jordán Tamást.

 A Nemzet Színészei, majd az Örkény Színház, a Vörösmarty Színház, Pintér Béla és Társulata, a Színházi Kritikusok Céhe és a Magyar Színházi Társaság levélben hívta fel a szombathelyi polgármester figyelmét, hogy a döntés elhalasztására semmilyen szakmai ok nincs.

A szakmai bizottság tagjaként Eperjes Károly azt állította, hogy tisztességtelen, morális támadás történt, amivel az egyik pályázót hátrányos helyzetbe hozták. Hogyan lehetne egy olyan helyzetben szakmai döntést hozni, amikor az egyik felet megfélemlítették és visszaléptették még a verseny előtt? - méltatlankodott.

 Kijelentései kapcsán Jordán Tamással ült le beszélgetni az ATV Csatt Extra című műsorában, amelyről itt olvashatnak

Szerző