tartományi választás;Saar-vidék;

2017-03-27 07:37:00

Nagy fölénnyel nyert a CDU a Saar-vidéken

A vártnál nagyobb fölénnyel nyert a Kereszténydemokrata Unió (CDU) a németországi Saar-vidéken rendezett választáson vasárnap – derült ki az ARD által közölt exit poll eredményekből. Angela Merkel kancellár pártja a szavazatok 41 százalékát kapta, míg a Szociáldemokrata Pártra (SPD) 29,5 százalék voksolt.

Bár Saar-vidék a legkisebb német tartomány, mintegy 800 ezer választópolgárral, a választásra mind a CDU, mind az SPD komoly erőket összpontosított, hiszen ez volt az első komolyabb politikai megmérettetés 2017-ben, s az első teszt Angela Merkel számára a szeptemberi parlamenti választás közeledtével.

Martin Schulz számára is fontos mérföldkő volt a vasárnapi voksolás, hiszen most már konkrétumokkal igazolhatja, hogy az SPD kancellárjelöltjévé, majd elnökévé való megválasztása jó döntés volt: mind a mai napig létezik a „Schulz-effektus”. Az SPD két hónap alatt Saar-vidéken is majdnem tíz százalékkal erősödött, s ha nem történik jelentősebb fordulat, akkor a május 7-én, Schleswig-Holsteinben esedékes következő tartományi voksoláson is hasonló folyamatoknak lehetünk tanúi. E tartományban két hónapja még a CDU vezetett négy százalékkal az SPD előtt, most azonban a szociáldemokraták állnak az élen ugyanilyen előnnyel.

A kereszténydemokraták nyertek ugyan Saar-vidéken, de a szociáldemokraták nélkül nem alakulhat kormány. A CDU mindent elkövet a nagykoalíció folytatásáért. Kérdéses azonban, hogy Annegret Kram-Karrenbauer tartományi kormányfő hajlandó lenne-e ezért akár a miniszterelnöki széket felajánlani a helyi SPD vezetőjének, Anke Rehlingernek, Saar-vidék gazdasági miniszterének.

Ami a jobboldali radikális Alternatívát (AfD) illeti, a párt már tizenegy német tartományban van jelen. A parlamenti választásnak azonban, egyes korábbi jóslatokkal szemben, nem lesz meghatározó ereje, az AfD ugyanis súlyos belső konfliktusokkal is küzd.