ostrom;Moszul;civil áldozatok;iraki hadsereg;ideiglenes felfüggesztés;

2017-03-27 07:38:00

Gyerekek kiabáltak a romok alól - Civileket bombáztak

Az iraki hadsereg ideiglenesen felfüggesztette Moszul városának ostromát a hétvégén, miután kiderült, hogy az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció légicsapásai legalább 150 civil halálát okozták. A bombázás másfél hete történt a város Al-Dzsadida negyedében, ám csak most derült ki, hogy az offenzíva áldozatai civilek voltak.

A pusztítás – amely a The Guardian szerint Irak amerikai megszállása óta a legtöbb civil áldozatot követelte – olyan méretű volt, hogy még mindig holttestek után kutatnak a törmelékek alatt. Helyi beszámolók szerint eddig több mint 140 áldozatot emeltek ki három épület romjai alól, de félő, hogy több tucat holttestet találnak még, nem fértek hozzá ugyanis egy negyedik épülethez, amelynek pincéjében száz ember keresett menedéket a támadás előtt.

„A légicsapás utáni napok szörnyűek voltak. Gyerekek kiabáltak a romok alól. Senki nem sietett a segítségükre. A rendőrség azt mondta, hogy nem tudnak segíteni” – idézte fel az eseményeket egy túlélő. „A bombázás reggel kezdődött, és egészen délután kettőig tartott… Az Iszlám Állam harcosai az épületek tetején, és az utcán is ott voltak. Az viszont különös, hogy a házat, amelyben bujkáltak, nem érte egy találat sem. A táboraikat sem” – mesélte a brit lapnak Musztafa Yeheya, egy másik túlélő.

Az amerikai Központi Parancsnokság megerősítette, hogy a március 17-i műveletet az „iraki biztonsági erők kérésére” a nemzetközi koalíció gépei hajtották végre, s a közleményben hangsúlyozták, hogy hivatalos vizsgálat indul az ügyben. Iraki katonai források ezt követően megerősítették, hogy a civil áldozatok miatt azt a parancsot kapták, hogy függesszék fel a katonai műveleteket az észak-iraki városban.

Az elmúlt hónapban mintegy 200 ezer ember menekült el a harcok elől, de még így is mintegy 400 ezer civil rekedt Moszul óvárosi részén. A helyi lakosok közül többen is arról számoltak be, hogy az Iszlám Állam harcosai – mintegy kétezren – pajzsként használják a civileket, az otthonaikban bujkálnak, a fiatal férfiakat pedig kényszerítik, hogy harcoljanak a soraikban.