Folyosón hagyták a tolószékben ülő beteget

Publikálás dátuma
2017.04.01 07:10
Az idős asszony órákon át várakozott a gyors, rutin kezelésre FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Fotó: /
Pénteken a ferencvárosi szakrendelő sebészetén lassabban jutottak ellátáshoz a betegek, mert az ügyeletes szakorvos talált a folyóson egy idős hölgyet és órákon keresztül próbálta kideríteni, kitől kapta, és hol helyezhetné biztonságba.

– Úgy hagyták a rendelés ajtaja előtt a 84 éves, tolószékben ülő asszonyt, hogy be sem szóltak, beteget hoztak. Mintha nem is egy embert, hanem egy cserép virágot tettek volna a sarokba – mondja fölháborodva az orvos, dr. Doktorits Béla.

A hölgyet miután elesett, a fejét tegnap a Merényi úti kórház traumatológiáján összevarrták, most ezt a fejsebet kellett volna a szakrendelőben átkötni. Ez húsz másodperc alatt megtörtént, de hosszú órái mentek el az orvosnak azzal, hogy próbálta elérni a mentőket, a betegszállítókat. Az orvos dohog, ha látja a kolléga, hogy a beteg nehezen mozog, akkor ez a sebellátás az otthonában is megtörténhetett volna, elég lenne a varratszedésre ide utaztatni.

A mentőszolgálat ügyeletese azt mondta, ha a néni nem szorul lélegeztetésre, akkor nekik nincs vele dolguk. A betegszállítókat viszont a folyamatos tárcsázás ellenére órák alatt sem sikerült elérnie az orvosnak.

A mozgásában és tájékozódásában korlátozott asszonynál se ennivaló, se innivaló nem volt. A WC-re sem tudott elmenni. Nem volt nála, sem telefon, sem egy olyan telefonszám ahol a hozzátartozók értesíthetők lettek volna. Doktorits doktort végül megszánta egy régi mentős kollégája, és ígéri egy órán belül kocsit küld a hölgyért – a régi barátság kontójára. A beteg ekkor már négy órája ül a folyóson, de talán már csak egy órát kell várnia...

Nem ez az egyetlen eset, amikor idős embereket hagynak a betegszállítók az egészségügyi intézmények folyosóin őrizetlenül hosszú órákig, vagy akár teljes napon át.

Tavaly decemberben a bama.hu számolt be arról, hogy egy 81 éves férfi, a 74 éves cukorbeteg, kerekes székkel közlekedő feleségét kísérte Mohácsról a pécsi szemészeti klinikára. Délelőtt fél tíz körül érkeztek meg a betegszállítóval, délutánra végeztek a vizsgálattal. Éjfélkor elégelték meg a visszaútra a várakozást: magánszolgálatóhoz fordultak, betegtaxit hívtak, 11 ezer forintot fizettek, hogy hazajussanak.

Egy másik, 82 éves panaszost a megrendelt 9 óra helyett 13 órakor vitték át az Idegklinikáról a Szívcentrumba: a 24 órás EKG holter így csak 20 órányi adatot tudott rögzíteni, ami a teljes kivizsgáláshoz nem volt elegendő. A Szívcentrumból a délutáni hazaszállítás már egy órán belül megtörtént: igaz, szintén betegtaxival, 4500 forintért.

Szerző
2017.04.01 07:10

A csoportkörért játszik a Vidi Budapesten

Publikálás dátuma
2018.08.21 21:00

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Az álmok kapujába lépett a magyar bajnok Vidi FC, amely a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtező rájátszásában szerda este fogadja az AEK Athént.
Korábban nem látott „díszletek” jelentek meg a Groupama Arénában. 
A pályát már kedden is szegélyező reklámtáblákat a legtöbb magyar futballszurkoló legfeljebb a televíziós közvetítésekből ismerheti, a BL hivatalos szponzorai ugyanis legutóbb 2009 nyarán, a Debrecen csoportkörös szerepléssel végződő menetelésének idején vették körbe hazai stadion gyepszőnyegét. Ezen kívül az Üllői úti létesítmény első emeleti sajtóteremben is kékre cserélték a Ferencváros hazai mérkőzései során megszokott zöld sajtófalat, melyen ezúttal ott virított az elitliga világszerte ismert logója és valamennyi támogatója is. Szemlátomást jóleső érzéssel pillantott erre a táblára a MOL Vidi FC edzője, Marko Nikolic és csapatkapitánya, Juhász Roland, amikor megérkezett a görög aranyérmes elleni első, hazai összecsapást felvezető sajtótájékoztatóra.
„Büszke vagyok rá, hogy itt ülhetünk egy ilyen háttér előtt, arra, hogy BL-mérkőzést tudtunk Magyarországra hozni. Volt egy futballálmunk a nyáron, melyben nagyon erősen hittünk, s szerettük volna, ha minél tovább tart. Most, hogy itt vagyunk a rájátszásban, bízom abban, hogy még nem ért véget az álmunk. Szeretnénk ebben a sorozatban szerepelni az ősszel is – kezdte mondandóját a szerb tréner, aki visszautalt a korábbi ellenfelekre, az előzetesen esélyesebbnek vélt Ludogorets és a Malmö búcsúztatására is. – Ha csak az UEFA-együtthatókat nézzük, az AEK a mostani párharc favoritja, amely egy remek csapat, ám mindez az első fordulót leszámítva ez az eddigiekre is igaz volt, mégis itt vagyunk. A kezdés előtt mindkét csapatnak 50-50 százalék esélyt adok, ám abban biztosak lehetnek, hogy mindent meg fogunk tenni azért, hogy a BL-ben szerepelhessünk a továbbiakban is.” 
A magyar bajnokcsapatból 35 évesen is kiemelkedő, manapság is kiváló formának örvendő Juhász Roland számára aligha szokatlan a BL-t övező miliő, a korábbi 95-szörös válogatott futballista ugyanis korábban a belga Anderlecht játékosaként már megtapasztalhatta, milyen a legjobbak között szerepelni.
„Sokat dolgoztunk azért, hogy itt legyünk, büszke vagyok a csapatra, arra, hogy a tavalyi hibáinkból tudtunk tanulni és mind a bajnokságban, mind az európai kupasorozatban előreléptünk – jelentette ki Juhász. A legnagyobb lépés kapujában vagyunk, hiszen ez már a rájátszás, ennek ellenére az öltözőből nem érzek semmilyen nyomást. Sokkal inkább azt látom, hogy mindenki egyre éhesebb a sikerre.”
Nikolic és Juhász is kiemelte a szurkolók szerepét a 21 órakor kezdődő találkozó (tv: M4 Sport) kapcsán, egyúttal mindkét megszólaló reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy – habár a Vidinek nem a Groupama Aréna a klasszikus értelemben vett hazai pályája – megtelnek a lelátók. Nos, ehhez igencsak bele kell húzni a drukkereknek, érdeklődésünkre ugyanis a keddi adatok alapján 8000 eladott jegyről számolt be a fehérvári klub sajtófőnöke.
Bár jövő kedden, Görögországban lesz még egy visszavágó, kijelenthető: a Vidi már szerdán nagy lépést tehet az álmok felé.

Változások a Vidi programjában

Az NB I 6. fordulójában az Újpestet fogadta volna Felcsúton a címvédő fehérvári csapat, amely azonban kérvényezte a találkozó elhalasztását. A kérvényt a Magyar Labdarúgó Szövetség elfogadta és engedélyezte, a szervezet később dönt a pótlás időpontjáról. Módosul a fehérváriak programja a 7. játéknapon is, az FTC elleni, fővárosi rangadót ugyanis szeptember 1., szombat helyett egy nappal később, 18 órai kezdettel játsszák.

2018.08.21 21:00
Frissítve: 2018.08.21 21:29

Gasly váltja Ricciardót

Publikálás dátuma
2018.08.21 19:06

Fotó: AFP/ Florent Gooden
A Red Bull-istálló bejelentette, hogy jövőre Pierre Gasly lesz Max Verstappen csapattársa. A francia pilóta a Renault-hoz szerződő Daniel Ricciardót váltja az osztrákoknál.
A 22 éves francia pilóta tavaly került be a Forma-1 vérkeringésébe a Toro Rosso pilótájaként, előtte 2013-ban Formula Renault 2.0 bajnok lett, majd versenyzett a World Series Formula Renault 3.5-ben, a GP2-ben és 2015 óta a Red Bull tartalékpilótájaként is dolgozik.
Gasly mellett Carlos Sainz Jr. volt a Red Bull jelöltje, de a spanyol versenyzett már egy csapatban Verstappennel, akivel nem igazán szívelték egymást. Sainz a McLarennél lesz Fernando Alonso utódja. Gasly jelenleg a vb-pontverseny 13. helyén áll 26 ponttal, Bahreinben negyedik, Monte-Carlóban hatodik, a Magyar Nagydíjon hetedik lett.
Szerző
Témák
Forma-1
2018.08.21 19:06