hulladék;CEU;Orbán-interjú;

2017-04-03 08:07:00

Csalás

A csalás az csalás – mondta a maga ismert stílusában a miniszterelnök az egyetemi szférában tapasztalt visszaélésekre célozva, amikor péntek reggel a kezébe kaparintotta a közrádió mikrofonját. A technikai személyzet szokás szerint elfelejtett visszakérdezni, így a levegőben maradt, hogy pontosan mire gondolt a kormányfő – mi magunk, ha válaszolni nem tudunk is, a kérdéseket szívesen feltesszük az Orbán Viktor közelségétől (szerep)zavarba jött kolléga helyett.

Csalás-e, ha politikusok családtagjai úgy „vizsgáznak” magyarországi állami és egyházi egyetemeken, hogy a vizsgahelynek a közelében sem jártak? Csalás-e, ha a miniszterelnök első számú bizalmasához köthető alapítványok az akkreditációs minimumfeltételeket sem teljesítve indítanak doktori és egyetemi képzéseket, kimerítve a kamuegyetem fogalmának tartalmi kritériumait? Csalás-e, ha a kormányzati felügyeletű Oktatási Hivatal a Magyar Akkreditációs Bizottság elutasító döntése ellenére engedélyezi a fenti kurzusokat, nyíltan megsértve a felsőoktatás alkotmányban rögzített szakmai autonómiáját? Csalás-e, ha a miniszterelnök belső köréhez tartozó színész az akkreditációs testület nemleges állásfoglalása ellenére, a megelőző tudományos lépcsőfokokat kihagyva válhat egyetemi tanárrá? Csalás-e, ha lehetővé teszik, hogy Orbán Viktor sportbarátai egyetemi tanári és doktori cím nélkül is rektorok lehessenek? Csalás-e, ha a sporttudománytól a közgazdaságtanig számos területen a tudományos eredmények helyett a kormányfőhöz fűződő viszony dönti el, hogy ki irányíthatja az egyetemet? Csalás-e, ha fideszes potentátok másoktól lopott doktori dolgozatokkal szereznek tudományos fokozatot? Csalás-e, ha egy vezető kormánypolitikus gyermekének egy állami cég nevében a saját konzulense, az egyik minisztérium főosztályvezetője ad első díjat a szóban forgó konzulensnél írt, amúgy nem átütő erejű szakdolgozatára?

És a lényeg: fellép-e az itt felsorolt nyilvánvaló csalások ellen Orbán Viktor, vagy csak az zavarja, hogy egy jogszerűen működő, kimagaslóan eredményes magyar egyetem nem felel meg egy olyan törvénynek, amelyet még csak most próbál meg putyini mintára összefércelni a kormánytöbbség?