választás;Szerbia;Vucic;

2017-04-03 11:26:00

Vucic büszke a támogatásra

„Büszke vagyok arra, hogy ily mértékű bizalmat kaptam a választóktól" – közölte Aleksandar Vucic, miután kiderült, hogy a szerb miniszterelnököt már az első fordulóban hazája államfőjévé választották.

 A 47 éves politikus a szavazatok 55 százalékát szerezte meg. Vucic Szerbia első elnöke, aki már az első fordulóban megszerezte a győzelemhez szükséges voksokat. Az ellenzék élesen bírálta a voksolást, amely szerinte nem volt sem szabad, sem demokratikus. Több állami vállalatnál lényegében „elvárták" a munkatársaktól a Vucicra való szavazást. Hívei viszont úgy vélik, ő a garanciája annak, hogy Szerbia demokratikus ország maradjon. Belgrád súlyos válságban van, s nemcsak azért, mert az Európai Unió és Oroszország között őrlődik. Az értelmiség folyamatosan áramlik ki az országból, s a jobb megélhetés reményében Nyugaton kíván letelepedni. Egyelőre nincs fény az alagút végén, s remény sincs arra, hogy belátható időn belül lezárják a 2012-ben kezdődött csatlakozási tárgyalásokat az EU-val. A munkanélküliség megközelítően 20 százalékos.