Serie A;Bologna;AS Roma;Nagy Ádám;

Csúnyán kikaptak Nagy Ádámék

A magyar futballistákat foglalkoztató Bologna és a Palermo is csúnyán kikapott az olasz labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában. A Bologna Nagy Ádámmal a kezdőben fogadta a bajnokságban második helyet elfoglaló AS Roma csapatát, amely háromgólos sikert aratott, a 21 esztendős középpályást pedig a találkozó 63. percében lecserélte edzője.

A szicíliai alakulat mestere, Diego Lopez ezúttal csereként számított Sallai Rolandra az AC Milan elleni, idegenbeli mérkőzésen, ahol érvényesült a papírforma, a Rossoneri 4-0-ra ütötte ki a Palermót. Balogh Norbert ezúttal nem lépett pályára a találkozón.

A listavezető és egyben címvédő Juventus most sem okozott csalódást, 2-0-ra verte a középmezőnyben szereplő Chievot. Nem volt hiány a gólokban a Cagliari és a Torino összecsapásán sem, az ötgólos találkozón a vendégek egy góllal verték meg a házigazdát.

Újabb meglepetést okozott viszont a Crotone, amely igyekszik kiharcolni a bennmaradást. Az egy héttel korábbi győzelme után ismét három pontot szerzett az együttes, amelynek a bajnokságban hetedik Intert sikerült legyőznie.

Serie A, 31. forduló

Szombat: Empoli-Pescara 1-1, Atalanta-Sassuolo 1-1, Juventus-Chievo 2-0.

Vasárnap: AC Milan-Palermo 4-0, Bologna-AS Roma 0-3, Cagliari-Torino 2-3, Crotone-Inter 2-1, Udinese-Genoa 3-0, Sampdoria-Fiorentina 2-2. A Lazio-Napoli mérkőzés lapzártánk után ért véget.

Az élcsoport: 1. Juventus 77 pont, 2. 71, 3. Napoli 64/30 meccs.