Elkaszálta az Alkotmánybíróság Toroczkai rendeletét

Publikálás dátuma
2017.04.12. 12:43
Forrás: Facebook/Toroczkai László
Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló ásotthalmi önkormányzati rendeletnek azt a paragrafusát, amely szerint tilos közterületen a müezzin tevékenysége, a burka és a csador viselése, valamint az olyan propagandatevékenység, amely a házasságot nem egy férfi és egy nő életközösségeként mutatja be.

Az Ab szerdán a honlapján hozta nyilvánosságra az ombudsman indítványára soron kívül meghozott döntését, amelynek lényege, hogy önkormányzatok nem hozhatnak közvetlenül alapjogot érintő, korlátozó szabályozást, ugyanis az alaptörvény kimondja, hogy alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat csak törvény állapíthat meg. 

Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a támadott szabályozás részben a muszlim vallás gyakorlásán és az egyének vallásos meggyőződésének kinyilvánításán, részben pedig a véleménynyilvánítás szabadságának törvényben megállapított korlátain kívül további belső, értékalapú korlátokat állít fel önkormányzati rendeletben. 

Az indoklásban kitértek arra is, hogy ha közvetlenül alapjogokat érintő, korlátozó helyi önkormányzati rendeletek születnének, akkor önkormányzatonként eltérővé válhatna az alapjogok gyakorlása. 

Az Ab az ügy súlyára tekintettel, általános gyakorlatától eltérően Ásotthalom önkormányzati rendeletének vizsgált pontjait a tavaly novemberi kihirdetésre visszamenőleges hatállyal semmisítette meg. Az 15 fős testület határozatát különvélemény nélkül hozta meg. 

A Toroczkai László ásotthalmi polgármester, a Jobbik alelnöke által vezetett önkormányzat rendelete a többi között a mecset építését is megtiltotta a településen. A rendelet miatt Székely László, az alapvető jogok biztosa tavaly decemberben fordult az Ab-hoz, kérve a rendelet megsemmisítését. 

Jogszabálysértőnek minősítette a rendeletet a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Iszlám Közösség, a Magyar LMBT Szövetség aktivistái pedig a település polgármesteri hivatala előtt tiltakoztak. Vona Gábor, a Jobbik elnöke is elhatárolódott a nagy vitákat kiváltó rendelettől. Szerinte a célban egyetértenek pártja alelnökével, ám az eszközökben nem.

A kormányhivatal korábban február 15-éig kérte hatályon kívül helyezni a kifogásolt tilalmakat, de mivel ez nem történt meg, a Kúriánál kezdeményezték a rendelet bírósági felülvizsgálatát, a törvénytelenség megállapítását és tiltó rendelkezések megsemmisítését.

Ásotthalom képviselő-testülete tavaly november 23-án módosította a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendeletét. Ebben pénzbírság terhe mellett megtiltotta a müezzin tevékenységét, a burka, a nikáb és a csador, valamint a teljes testet fedő fürdőruha, a burkini viselését, valamint bármilyen olyan jellegű propagandatevékenységet, amely a házasság intézményét nem egy férfi és egy nő között létrejött életközösségként mutatja be.

Szerző

Hajdu János: kötelező a közelharc a TEK-eseknek

Publikálás dátuma
2017.04.12. 12:37
FOTÓ: Népszava
A Terrorelhárítási Központ (TEK) dolgozóinak kötelező a ju-jitsu, évente kétszer vizsgázniuk is kell - mondta a TEK főigazgatója a köztévében.

Hajdu János elmondta, 2010-ben az volt alapfilozófiájuk, hogy két fontos "vonalat" vegyenek fel, a japán ju-jitsut és a K1 szabályrendszerű full contact küzdelmet. Ebből alakították ki az úgynevezett TEK-fightot, amelyben speciális rendőri intézkedési technikát is ötvöznek a közelharccal. A TEK főigazgatója elmondta, különösen a kóros elmeállapotú embereknél fordul elő, hogy mentődolgozót bántalmaznak, akár műveleti egységet is megtámadnak. A TEK munkatársai a legtöbbször igyekeznek elkerülni a fegyverhasználatot, ilyenkor szükség van a közelharcra - fejtette ki. A TEK főigazgatóját annak kapcsán kérdezték, hogy a pénteki budapesti Bellator küzdősportsorozat rendezvényének díszvendége, Royce Gracie edzést tartott a TEK dolgozóinak. Royce Gracie elmondta, néhány új mozdulatot mutatott be, azt is ismertetve, hogyan kell gondolkozni harc előtt.

Szerző
Témák
TEK Hajdú János