OECD;adózás;keresetek;

2017-04-13 07:05:00

Nyomorba adóztatják a kiskeresetűeket

Az OECD legmagasabb adóterhét kell elviselniük a rosszabbul kereső magyaroknak. A szervezet összegzéséből kiderül: azoknak, akik az átlagbér kétharmadát keresik, összesen 48,2 százalékos az adóterhük, ami a munkabérük adójának, valamint a társadalombiztosítási hozzájárulásuknak az együttes aránya. Ráadásul ez az érték az egy évvel korábbi 49 százalék után valójában csupán az egyszázalékos - 16-ról 15-re - személyi jövedelemadó (szja) csökkentéssel apadt, holott az Orbán-kormánynak tisztában kell lennie azzal, hogy a legrosszabbul keresőket milyen mértékben akadályozza, sőt sújtja az adóteher.

A teljes munkaerőköltség (bruttó bér + a rakódó, munkaadó által fizetett terhek) 48,2 százaléka folyik tehát be az államkasszába adók és járulékok címén. Ezzel márpedig, ha az OECD-tagállamok rangsorát nézzük, a több mint 30 ország sorában a 3. legmagasabb teher a magyarországi. A legnagyobb elvonás eközben a hazánkban kaphatónál jelentősen nagyobb belga béreket jellemzi, ahol a teljes költség 54 százaléka kerül az államkasszába, a második helyen pedig Németország áll 49,4 százalékkal. Mivel mögöttünk a franciák és az olaszok szerepelnek, így elmondhatjuk, hogy Európa legnagyobb gazdaságaival vetekszik hazánk - igaz csupán adóztatásban, hiszen a béradatok szinte összevethetetlen különbséget mutatnak. Fontos kiemelni, hogy azoknál számít a magyar az OECD-országok harmadik legnagyobb adóterhének, akik pontosan az átlagbért keresik, míg azoknál, akik az átlagbér 167 százalékát kapják meg, már csak a nyolcadik legmagasabbnak számít a magyar adóteher, vagyis valóban a gazdagabbak járnak jól az adórendszerünkkel.

Hol a legjobb?
A 34 megvizsgált ország lakói közül a legkisebb adóteher a chileieket terheli, az átlagbért keresőknél a fizetés 7 százalékát viszi el az adó és a tb. Európa legalacsonyabb adóterhe az átlagbérrel számolva Svájcé (21,8 százalékos), míg az EU-ban Írország áll a legjobban 27,1 százalékos mutatóval.

A friss adatok nyomán az MSZP sietett leszögezni: beigazolódott, hogy Botka László jól látja Magyarország problémáját: az egykulcsos rendszerrel a Fidesz a kiskeresetű emberektől vasalja be a legtöbb adót az összes OECD-ország közül, míg a legnagyobb keresetűeknél ugyanez az adóteher már csak a nyolcadik legmagasabbnak számít. Vagyis a Fidesz valóban a gazdagok pártja, és az igazságtalan egykulcsos adórendszerrel is nekik kedvez. Szerintük a szegények további elszegényedésének egyre többeket érintő problémájára Botka programja egyszerű megoldást kínál: arányaiban nem adózhat ugyanannyit egy minimálbéres, mint egy milliárdos. "Csak úgy lesz itt működő egészségügy, színvonalas oktatás, magasabb fizetés és több nyugdíj, ha a gazdagok többet tesznek a közösbe. A kisebb keresetűeknek csökkenjen az adójuk, a gazdagok pedig vállaljanak több felelősséget" - írták.