Chelsea;John Terry;

2017-04-18 07:57:00

Csapatkapitánya búcsút int a Chelsea-nek

A 78-szoros angol válogatott védőjátékos, John Terry a szezon végén távozik az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea csapatától – jelentették be tegnap a klub honlapján. A londoni együttesben az idén mind kevesebb játéklehetőséghez jutó 36 éves futballista ugyanakkor máshol folytatná a játékot. „A megfelelő időben döntök majd a jövőmről, de egyelőre arra törekszem, hogy sikerekhez segítsem a Chelsea-t a jelenlegi szezonban. A klubbal mindig is remek volt a kapcsolatom, amely azok után sem változik majd meg, hogy már nem ebben a csapatban játszom. Pozitív beszélgetéseket folytattunk, de mindent figyelembe véve úgy döntöttem, most jött el az ideje annak, hogy távozzak. Úgy érzem, még mindig jó állapotban vagyok a játékhoz, de meg kell értenem, hogy a Chelsea-nél már korlátozottak a lehetőségeim. Szívesen folytatnám a játékot, így új kihívást keresek magamnak” – közölte Terry.

Terry a Chelsea játékosaként 1999 óta négy angol bajnoki címet, öt FA-kupát, három Ligakupát, két angol Szuperkupát, valamint egy-egy Bajnokok Ligája és Európa-liga serleget nyert.