Heves megye;Visonta;Mészáros Lőrinc;

2017-04-24 18:27:00

Mészáros Lőrinc keményít

Magyarország eddig egyetlen búzakeményítő gyára épül meg a Heves megyei Visontán 93 millió eurós beruházásban, a Visonta Projekt Kft. 33 ezer négyzetméteren épülő üzeme 250 munkahelyet teremt, és további 500 beszállítónak ad munkát 2018 végére. A hétfői alapkőletételi ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Mészáros Lőrinc milliárdos vállalkozó, felcsúti polgármester is részt vett, aki egyben a Visonta Projekt Kft. tulajdonosa.

Mészáros Lőrinc a rendezvényen ismertette: a kft.-t 2015-ben alapították, a kormány pedig kiemelt beruházássá nyilvánította és 20 millió euróval támogatta támogatta a visontai projektet. A befektetők 25 millió eurót tettek a beruházásba, a költségek fennmaradó részét hitelből fedezik. Az üzemben 250 ezer tonna búzát dolgoznak majd fel hulladékmentesen. Ezt Heves és Szolnok megyéből szeretnék beszerezni. A tulajdonos azt mondta, az előállított termékek 70 százalékát exportra szánják.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az alapkő letételekor azt mondta, a beruházás a modern magyar élelmiszeriparról és mezőgazdaságról is szól, hozzájárul majd a gazdaság versenyképesebbé tételéhez.

A gyár modern technológiával állít elő különböző típusú keményítőt, módosított keményítőt, alkoholt és takarmánytermékeket további felhasználásra főként az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyipar számára. Varga Mihály kiemelte, a létrejövő üzem magas hozzáadott értékű új termékeket gyárt, működésével olyan új piaci lehetőségek nyílnak meg, amelyek belföldön és külföldön is hozzájárulnak majd a magyar gazdaság növekedéséhez.

Mészáros Lőrinc, a Visonta Projekt Kft. tulajdonosa, Tóth László, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezető igazgatója, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Tóth Anett, a Visonta Projekt Kft. ügyvezető igazgatója. MTI Fotó: Komka Péter

Mészáros Lőrinc, a Visonta Projekt Kft. tulajdonosa, Tóth László, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezető igazgatója, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Tóth Anett, a Visonta Projekt Kft. ügyvezető igazgatója. MTI Fotó: Komka Péter

A keményítőgyár a helyi Mátrai Erőművel kötött megállapodás alapján hulladékgőzt és tranzit nélküli elektromos áramot vesz igénybe a beruházáshoz és az üzemeltetéshez. A gyár várhatóan 2018 májusára épül fel, és néhány hónap próbaüzem után kezdi el a termelést. Horváth László, a térség fideszes képviselője fontosnak nevezte, hogy van magyar tőke, magyar befektető, aki ezt a helyet választotta fejlesztéséhez.