– Az emlékezetpolitika azért van, mert a mindenkor regnáló politikai erő a saját legitimációjához a történelmet önkiszolgáló hamburgeresnek használja, ahol összeállítja azt a menüt, ami neki éppen ízlik. A politikai megrendelő politikai hasznot remél, ami legitim - felelte Ungváry Krisztián arra a kérdésre, hogy mire is jó az emlékév.
A beszélgetők abban egyetértettek, hogy - 1848-cal ellentétben - 1956-tal kapcsolatban nincs konszenzus, és egyik politikai oldal sem boldogul igazán vele. Inkább csak egy “muszáj emlékévről” van szó. Ungváry szerint 1956 inkább probléma, mint vonatkoztatási pont, mert résztvevői politikailag sokfélék: benne van az értelmiség, de azok is, akik a rendszerváltás előtt és után is vesztesek voltak. Ők nehezen jeleníthetőek meg. Pápay György szerint fontos kérdés, hogy kire is emlékezünk. Nagy Imre kikerült a nemzeti panteonból, “ő azt példázná, hogy a bolsevik kutyából is lehet demokratikus szalonna.” Helyette bekerültek a pesti srácok, csak az ő politikai identitásuk már kérdéses.
– A XX. századi magyar történelmet temetésekkel és újratemetésekkel lehet lejátszani – mondta György Péter. A nemzeti sírkert(ek) létrehozása és az emlékezetpolitika anomáliái kapcsán megemlítette a 301-es parcellát és a Kerepesi temetőt, ahol egy 56-os sírkert és egy munkásmozgalmi parcella is található. Szerinte nincs egy olyan hely, amivel kapcsolatban azt lehetne mondani, hogy “hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak.” Feltette azt a kérdést is, hogy lehet-e emlékezetpolitikát csinálni hősi panteon nélkül. – Tegyük fel, hogy Andy Vajna filmes tevékenységét elfogulatlanul vizsgáljuk és azt látjuk, hogy a nemzeti hős keresés egy lóban testesült meg – mondta és hozzátette: nem fiktív hősök kellenek, hanem olyanok, akik tényleg ott voltak. Neveket nem tudunk mondani. Tragikus hős lehetne Angyal István, ez viszont azért bonyolult, mert egy Auschwitzból hazajött kommunistáról van szó, aki vezető szerepet játszik a Tűzoltó utcai eseményekben, majd felakasztják. Ungváry szerint Nagy Imrével az is a probléma, hogy 1957-ben lett 56 szimbóluma, Kádár tette azzá, valójában nincs is benne a sztoriban. Egy hatalom nélküli kis zárvány tagja volt, akik hatással november 4-ig nem voltak. Szerinte 1956-ban az egész magyar társadalom részt vett, viszont ha mindenkit bevonnak az emlékezetbe - az egyetemistákat, a pesti srácokat, Mindszenty Józsefet, Nagy Imrét -, akkor egy nehezen fogyasztható termék jött volna létre, amiből a politikának nincs haszna.
György Péter kiemelte a lokális emlékezet fontosságát. Megemlítette Kalinyingrádot, ahol a helyiek kezdeményezték, hogy rakják rendbe a korábban gyakran feldúlt német katonasírokat. A sírokat gondozó szövetség tárgyalt a város hatóságával, amely belement a tervbe úgy, hogy tegyék rendbe a szovjet katonákét is. A két temető tere találkozóhely lett a helyi lakosok és a német leszármazottak számára.
