MOB;Borkai Zsolt;Magyar Olimpiai Bizottság;Kulcsár Krisztián;

2017-05-03 07:52:00

MOB - Kulcsár Krisztián vitte be az utolsó tust

Tüntetők várták a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlésére érkezőket a budapesti Hélia Hotel előtt. A mintegy húsz demonstrálóra tíz rendőr vigyázott, a tiltakozók a Quaestor-ügy károsultjai voltak, akik szerint győri városvezetőként Borkai Zsolt MOB-elnök is felelős azért, hogy az átlagosnál sokkal nagyobb hozamot ígért a cég a befektetőknek, akik a betett pénzüket sosem látták viszont.

A teremben nem volt ekkora a feszültség, a sajtó munkatársai kivetítőn, másik helyiségben követhették nyomon az eseményeket. Bár a közgyűlés késve kezdődött, a létszám folyamatosan változott, a kezdeti 125 után a legnagyobb érdeklődéssel várt elnökválasztáson már 166-an vettek részt. A procedúrát Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke (1989-től 2010-ig irányította is a szervezetet) vezette.

A három jelölt először röviden ismertette programját, a felszólalás sorrendjét kisorsolták. Szabó Bence kezdett, a korábbi főtitkár saját sportsikereiről és az olimpiai mozgalomért végzett áldozatos munkájáról beszélt. Őt követte Kulcsár Krisztián, a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) technikai igazgatója az összefogás fontosságát emelte ki, illetve ígéretet tett arra, hogy mindig, mindenki számára elérhető lesz. Ezzel utalt arra, hogy az eddigi elnökkel, Borkai Zsolttal rendkívül nehéz volt bármilyen egyeztetést kezdeményezni. Azt is hangsúlyozta, a MOB elnöke nem láthatja el másodállásban ezt a feladatot.

Borkai semmi konkrétumot nem tudott mondani, azon kívül, hogy a nehéz pillanatokban össze kell fogni, illetve a közhelyszótárból előkerült az is, hogy a siker akkor jön, ha rengeteg munkát végzünk.

Az első körben Kulcsár Krisztián 83 szavazatot kapott (84 kellett volna az elnöki tisztség elnyeréséhez), Borkai Zsolt 53, Szabó Bence 27 vokssal zárt, hárman érvénytelenül töltötték ki a szavazólapot. A szabályok értelmében Szabó kiesett, a másik két jelölt újabb körben mérkőzött meg egymással, ekkor Kulcsárra 108-an, Borkaira 51-en szavaztak. Ezzel eldőlt, hogy Kulcsár Krisztián lett a MOB új elnöke. A küldöttek alelnöknek Deutsch Tamást és Orendi Mihályt választották meg.

Szorosabb eredményt várt Kulcsár Krisztián

„Szorosabb eredményre számítottam – mondta megválasztása utáni rögtönzött sajtótájékoztatóján a MOB új irányítója. - A MOB-ot nem lehet úgy irányítani, mint egy vállalatot, mivel a céljai is mások, itt nem a profitszerzés az elsődleges cél. Mindenképpen változtatni kell a MOB kommunikációján, nem elég az igényes honlap és néhány sajtótájékoztató. Sokkal közvetlenebb kapcsolatot kell kialakítani a sportági szövetségekkel és a sajtóval is. A MOB-elnöki pozíció összeegyeztethetetlen a FIE-ben végzett munkámmal, ez nem a MOB miatt van így. A svájci munkámról lemondok és hazaköltözöm.”

Kulcsár Krisztián hozzátette, az első munkanapja a mai lesz, és kiemelte, hogy politikától független MOB-ot akar irányítani. Hangsúlyozta, nem tart attól, hogy a politika bele kíván szólni a MOB életébe.