Obama újra színre lép

Publikálás dátuma
2017.05.10. 07:31
Barack Obama lazára veszi a figurát, mióta leköszönt az elnökségről FOTÓ: EP/GETTY IMAGES/ZACH GIBSON
Barack Obama két elnöki periódus után távozott ugyan a Fehér Házból, de az 55 éves politikus nem készül visszavonulni. Néhány hét pihenés után egyre aktívabb a 44. elnök. 

Április végén Chicagóban tehetséges fiatalok fórumán vett részt, vasárnap a bostoni Kennedy-könyvtárban mondott nagy beszédet, tegnap első külföldi útján, Milánóban tartott előadást a klímavédelemről egy nemzetközi élelmiszer-innovációs találkozón. Obama leköszönésekor megmondta, az aktív politizálásban ugyan nem vesz részt, de hallatni fogja hangját a számára fontos kérdésekben. Erre az útját kereső Demokrata Pártnak nagyon is szüksége lehet.

Hagyomány, hogy volt elnökök nem nyilvánítanak véleményt utóduk politikájáról, de Obama egyszer már megtette, szóvivője útján bírálta Donald Trump hét muszlim állam polgáraira kirótt utazási tilalmát. Trump nekifogott elődje örökségének lebontásához, egyebek mellett visszavonta a károsanyag-kibocsátásról szóló elnöki rendeletét. A képviselőház – ha nem is az első száz napban – elfogadta az Obamacare egészségbiztosítási törvény módosítását (a szenátusi vita még hátravan). Trump a héten dönt arról, kivonul-e az Egyesült Államok a párizsi klímaegyezményből. E lépéseket a volt elnök aligha hagyja szó nélkül.

Obama vasárnap a John F. Kennedy volt elnökről elnevezett Bátorság-díjat vehette át a meggyilkolt elnök lányától, Caroline Kennedytől, akit Trump rövid úton visszarendelt a tokiói nagyköveti posztról. Beszédében Obama név szerint nem említette Trumpot, de a republikánus honatyáknak üzent. Felidézte, hogy számos demokrata képviselő a posztjával fizetett azért, mert az egészségügyi reformra szavazott 2009-ben, de ma is úgy gondolják, megérte. „Remélem, hogy megértik, a bátorság nem azt jelenti, hogy azt tesszük, ami politikailag hasznos, hanem hogy azt teszik, amit a szívük mélyén helyesnek gondolnak” – próbált az Obamacare visszafordításáról hamarosan szavazó republikánus szenátorok lelkére beszélni a volt elnök. Obama egyébként a harmadik, Gerald Ford és George H. W. Bush után, aki megkapta a Bátorság-díjat.

A 44. elnököt máris megvádolták, hogy az elnökségről leköszönve pénzt akar keresni, noha elődei esetében nem láttak kivetnivalót abban, hogy komoly honoráriumért vállaltak beszédeket. Bill és Hillary Clinton 2000 óta több mint 150 millió dollárt keresett beszédeivel, Hillaryt a tavalyi kampány során még saját pártjában is rengeteget bírálták Wall Street-i kapcsolatai miatt. Ezek után óhatatlanul vihart kavart, amikor bejelentették, hogy szeptemberben Obama egy Wall Street-i cég, a Cantor Fitzgerald által szervezett egészségügyi konferencián 400 ezer dolláros díjért szólal fel.

Az Obama-házaspár minden idők legmagasabb összegű könyvszerződését kötötte a Penguin Random House könyvkiadóval, két könyvért, a volt elnök és a volt First Lady memoárjáért 65 millió dolláros előleget fizet a kiadó. Barack Obama nem csupán kiváló szónok, de jó tollú író is, előző két önéletrajzi kötete nagyon sikeres volt, Michelle Obama pedig rendkívül népszerű, s így az ő visszaemlékezése is kelendő lesz. A New Yorker magazin szerint az, hogy Obama honoráriumot fogad el beszédeiért, azt valószínűsíti, hogy Michelle tényleg komolyan gondolja: soha nem fog indulni az elnökségért. A bevétel nagyrésze azonban az Obama-alapítványba megy, Obama elnöki könyvtárának terveit május elején mutatták be.

Obama még hivatali idejében megvétózta Jason Chaffetz republikánus képviselő törvényjavaslatát, amely szerint csökkenteni kellene a volt elnökök hivatalos járandóságát (évi 205 ezer dollár jelenleg az elnöki nyugdíj, plusz hivatal fenntartása és titkosszolgálati védelem), ha külső bevételeik meghaladják a 400 ezer dollárt. Chaffetz felvetette, hogy újra benyújtja az indítványt, ezzel öt exelnök jövedelmét kurtítaná meg.

Washingtonban közben az Obama karrierjének indulásáról szóló friss könyvet forgatják, s persze a romantikus szálat találták legérdekesebbnek. A szerző, David Garrow persze nem az első, aki beszámol róla, hogy Obama három évig egy fehér lánnyal élt együtt, mielőtt Michelle Robinsonnal találkozott volna. Sheila Miyoshi Jager szerint Obama kétszer is megkérte a kezét, de ő nemet mondott. Az életrajz ugyanakkor azt sejteti, hogy a feketék jogaiért harcolni készülő Obama jövendő politikai karrierje szempontjából nem találta előnyösnek a kapcsolatot, ezért szakított Jagerrel, aki ma az Oberlin főiskola professzora.

Szerző

Krízisjelentés - Azért mert hajléktalan, még mosakodna

Publikálás dátuma
2017.05.10. 07:17
Fotó: Népszava
Rendkívüli hidegben is működött a fővárosi hajléktalan-ellátás, de vannak javítandó elemek - olvasható az alapvető jogok biztosának téli krízisjelentésében. Székely László ombudsman szerint érzékelhetően kevesebb az utcán élő emberekkel kapcsolatos konfliktushelyzet, az ellátórendszer képes gyorsan és hatékonyan reagálni a krízishelyzetekre.

Az alapvető jogok biztosa ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a jogszabályok a hajléktalanoknak alapszolgáltatásokat nyújtó intézménytípusokat rendkívül szűkszavúan határozzák meg, valamint arra, hogy szükség van a fedél nélkül élő embereknek többrétű ellátást nyújtó szociális és egészségügyi centrumok létesítésére.

Székely László továbbá szorgalmazta a lábadozó funkciót is betöltő átmeneti szállók, nappali melegedők egészségügyi ellátó feladatkörének egyértelmű rögzítését. Az ombudsman hangsúlyozta: megoldásra vár a pszichiátriai, addiktológiai problémákkal küzdő, tartósan beteg speciális igényű hajléktalanok szakszerű ellátásának, gondozásának rendszerszintű megszervezése és finanszírozása is.

Székely László szerint a fővárosi fertőtlenítő fürdető szerepét betöltő IX. kerületi állomás helyzetén - a szolgáltatások infrastrukturális hátterén - is mihamarabb javítani kell. Átgondolásra vár a nappali melegedők hétvégi nyitva tartása, és igény van a szolgáltatást használók központi elektronikus nyilvántartása és az adminisztrációs rendszer folyamatos felülvizsgálatára is.

Az ombudsman Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez fordult a hiányosságok felszámolása érdekében.