Egy temetést is ki lehet nevetni

A kirekesztettek életének akart filozófiai mélységet, fennköltséget adni a lengyel Lidia Amejko A telepi szentek élete című novelláskötetével, amelyben a lakók történetét úgy írja meg, mint ahogy annak idején a szentek legendáit írták.

A Telep kilátástalan betondzsungel, ahol minden pusztul, a lakók élete szétesik. A társadalom szélén lévő emberek élnek itt, akik számára a tét a megváltás. A rövid, groteszk történetek az emberek közötti kommunikáció deficitjeit, a félreértést, az emlékezet és a felejtés működését, illetve a gondolat és annak tökéletes kifejezése közötti szakadékot példázzák. Mindezt olyan figurákon keresztül, mint a hajléktalan, azaz elfojtott szavakat befogadó Szent Hájdegger, a másoknak élettörténetet adó Szent Fabula, a szót a gondolathoz szabó Szent Pintiquiniestra és az elkoptatott frázisokat begyűjtő Lumpdumagép Szent Düsan anyóka, akinek az ügyködése során a telepiek még arra is rájönnek: ha lemegyünk a létezés legbelső magváig, akkor ott nem egy mindent magyarázó értelmet találunk, hanem egy ordító közhelyet: “Csak egészség legyen.”

Lidia Amejko még a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélt a kötetről, amely a Noran Libro Európa női szemmel című sorozatában jelent meg. - A társadalmilag, politikailag kirekesztettekről szólnak ezek a történetek - mondta Amejko. -Olyan életük van, ami semmilyen módon nem ad lehetőséget a metafizikai mélység megélésére. Az irodalom az irgalomnak is egy útja kell, hogy legyen. Ezzel a kötettel a kirekesztettek életének akartam filozófiai mélységet, fennköltséget adni.

A nyelvfilozófiai háttér exkluzívvá is tehetné a kötetet, azonban az élőbeszédszerűen megírt humoros, egyben megrendítő történetek mindenki számára érthetővé teszik: a teleplakók számára önmaguk és a másik megértése jelentené a megváltást és az élhető közösség létrejöttét. A beteljesülés viszont mindig félrecsúszik valahol.

Amejko számára a legfontosabb eszköz a metafora, mert ezzel azt is láttatni lehet, amire a leírás nem képes. Írói hitvallásának másik fontos eleme, hogy ellenzi a realizmust. Szerinte nem muszáj mindent átélni, hogy az író bele tudja képzelni magát helyzetekbe, így ami igazán számít, az az empátia és a fantázia. Utóbbi miatt egyik mesterének David Lynch-et tartja. Ő is próbált már személyes élményeiről írni, de rájött, hogy ha érzelmileg viszonyul a témához, nincs meg a megfelelő távolság. A vége pátosz lett, amit Amejko minden eszközzel kerül. Például a magas eszméket és a vulgarizmust összekapcsoló humorral, ami miatt másik mestere Shakespeare. A magas filozófia, a költőiség és a köznapiság összefonódása adja A telepi szentek élete című kötete groteszkségét is. - Amikor megjelennek a mély kérdések, az élet értelme vagy a halál, muszáj megtörnöm valami ironikussal vagy alantassal. A világ tele van rosszal, ezeket a leírásokkal is megtöbbszörözni nem morális. Megpróbálok a mosoly oldaláról közelíteni, hogy megnevettessem az olvasót. Egy temetést is ki lehet nevetni, ha megkönnyebbülünk tőle. Igazából egy clown vagyok, egy bohóc - mondta Amejko, aki elmesélte azt is, hogy most befejezett művében Lengyelország történetét fogja elmesélni az elbeszélő. Egy kabát.