A tradíciók útján

Publikálás dátuma
2017.05.20 09:00

Fotó: /

Az 1904-ben, Baldauf Mátyás által nyitott Mátyás Pince vitathatatlan érték. A nevét a neves vendéglősről kapta az étterem. Az ő felesége, amikor az I. világháborúban a férjét behívták katonának, 9 gyermekük mellett akkor is tovább vitte a vendéglőt. Ami még a II. világháború alatt is működött, de az ostrom alatt óvóhellyé alakították. A berendezés 80 százaléka elpusztult, az államosítás után a rekonstrukciót úgy hajtották végre, hogy a miliő Mátyás király korát idézze, az ő életéből is megjelenjenek jelenetek a falakon. Tán ezért is gondolják sokan, hogy a helyet róla keresztelték el. Amúgy a freskók reneszánsz és ómagyar stílusúak lettek.

Az étterem sok babért szerzett a magyar vendéglátásnak, miközben az utóbbi időszakban rossz hírek terjedtek róla, hogy drága és nem is túl jó, a magyar vendégek zöme elmaradozott, főleg a külföldi turista csoportokra alapozza a tevékenységét. Nem is olyan régen még a Halászbástyán működő étteremről is hasonló volt a fáma, de mióta a neves szakember, Dallos Ferenc - aki sok ismert étterem tulajdonosa vagy üzemeltetője - vette gondozásba, jóval árnyaltabb a kép, jelentősen nőtt a színvonala. Dallos a Mátyás Pincét is kézbe vette, érdekelt tehát, hogy mi most ott a helyzet. Azt mondja, nem akar ajtóstul rontani a házba. Nem lesz önmegvalósító sztárséf, maradnak a szakácsok. Megtartja a hagyományos ételeket, esze ágában sincs ezeket újragondoltatni, egyszerű, letisztult formákat, karakteres ízeket szeretne, hiszen itt ezt várják el a vendégek, miközben persze alkalmazzák a modern konyhatechnológiát. És cél a több magyar vendég, ennek érdekében a színvonal növelés mellett, ha a megfelelő forgalom engedi, az árak csökkentése is szóba kerülhet.

Igazán tradicionális fogással, hideg libamáj válogatással kezdünk, ami kimondottan klasszikusnak számító májat tartalmaz zsírjában, meg tokaji libamájpástétomot és modernebb korokat idéző, könnyed libamájhabot. Mindegyik finom, karakteres, jó hozzájuk a pirított kalács, a kenyér azonban alig-alig pirult meg, és bizony létezik jobb minőségű. A diós vargányakrémleves csalódás, valószínűleg mirelit gombából készült, kinézetre sem a legvonzóbb. A halászlé viszont olyan, ami a nagykönyvben meg van írva, egészen pazar. Gusztusos kis piros lábaskában érkezik, tartalmas, sűrű, belsőségeket is megfelelő arányban magába foglaló, fölöttébb ízes. Ugyanígy a gulyáslevesre sem lehet panasz. Nem túl zsíros, de nem is az a diétásan, turisták számára rémesen lebutított változat, amiből sajnos oly sok kapható a belvárosban. Lágyan omlós a rostonsült balatoni fogasfilé, kis rákocskákkal, kárpáti módra, jó állagú hozzá a jázmin rizs is. A harcsapaprikás túrós csuszával is hozza a formáját. A borjúpörkölthöz jó ötlet a sült túrós csusza, ami szép, aranybarnára pirul, és gazdagabbá teszi a közismert fogást. A zöldségekkel, gombával megpakolt Budapest bélszín is abszolút a klasszikusok közé tartozik, hozza a várt ízeket. A zárásként kért somlói galuska tésztája ellenben kicsit szikkadt.

Az ételeket nekünk főleg Iványi Csaba szolgálta fel, régi vágású, pontos, udvarias, valódi szakember, abszolút ide illik. Ahogy az itt elmaradhatatlan cigányzenekar szintén. A legjobbak dolgoztak itt a szakmából. Most is elsőrangú a Lakatos Vilmos prímás által vezetett zenekar, ő 17 évig muzsikált a Rajkó Zenekarban, a világ legnagyobb hangversenytermeiben is fellépett. Japánban például fél évig volt, de korrepetitorként ugyancsak dolgozott. És egy általa szervezett cigányzenekarral olyan turnén vett részt, először Olaszországban, majd Oroszországban egészen Szibériáig eljutva, melyen a Csárdáskirálynőt láthatta a publikum. Leginkább ennek tulajdonítja, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott, ami bekeretezve a falon, meg is szemlélhető a bejáratnál. Öt éve dolgozik itt, a zenekara, ahogy kell, a vendégekhez igazodva mindent játszik, örökzöldet, klasszikus, operettet, új slágereket, és egyáltalán nem tolakodóan, jó hangulatot csinál.

A Mátyás Pince jelenlegi formájában még nem kiforrott, de érezhetően felfelé jövő hely, mindenképpen figyelemreméltó.

* Sorozatunkban az ország legjobb éttermeit mutatjuk be.

Szerző
2017.05.20 09:00

Quando, quando, örökké

Publikálás dátuma
2018.09.23 22:02

Fotó: AFP/TOSCANIALINARI/ROGER-VIOLLET/
Kétséget kizáróan minden idők legnépszerűbb nemzetközi slágereinek egyikét alkotta meg az idén nyolcvanéves Tony Renis és a 2009-ben elhunyt szövegíró, Alberto Testa a hatvanas évek elején. A dalt az 1962-es San Remo-i fesztiválon adta elő a zeneszerző, és – ilyen az élet – nemhogy nem nyert, de még a dobogóra sem került fel vele. A quando, quando, quando a viszonylag szerény negyedik helyet szerezte meg, hogy aztán olyan hírességek dolgozzák fel, mint – mindjárt hatvankettőben – Pat Boone és Caterina Valente, majd hatvanháromban Connie Francis, továbbá – egyaránt hatvannyolcban – Cliff Richard és Engelbert Humperdinck. Az adaptációknak immár se szeri, se száma, a kompozíció legalább tizenkét filmben hangzott fel azon túl, hogy 1962-ben helyet kapott Dino Risi kultikus olasz mozidarabjában, a Vittorio Gassman és Jean-Louis Trintignant főszereplésével forgatott Előzésben.
Renist többszörösen kárpótolta az élet: a komponista-énekes a következő évben megnyerte a San Remo-i dalversenyt, ráadásul azzal a számmal, amelyért – ha önéletrajzi ihletésű volt – irigyelni lehetett a szerzőt. A nóta első két sora ugyanis úgy szólt, hogy "szinte nekem teremtettek, festettek, Claudia, / de bevallom, a legjobban most Nadiáért vagyok oda..." (Később szó esett Lauráról, Giuliáról is.) A szerzemény címe az volt: Uno per tutte, azaz Egy mindenkiért, ám a tutte csak nőkre vonatkozhat, különben Uno per tutti lenne a szöveg. Ami pedig a Quando, quando, quandót illeti, e sláger máig él, s azon kivételes külföldi számok közé tartozik, amelyekről – a bevett magyar változat ellenére – mindenki tudja, hogy nem hazai darab, annyit játsszák napjainkban is az eredetit és a megannyi angolszász feldolgozást.
Itthon először Sárosi Katalin négyszámos kislemezére került fel a magyar variáció Tardos Péter szövegével: "Mikor jössz már énfelém?" A korong megjelenése idején – 1963-ban - Sárosi már nem volt csitri – harminchárom évet számlált –, de a legfelkapottabb táncdalénekesek közé tartozott; előző kislemezének két dalát a takarítónőktől a minisztériumi osztályvezetőkig mindenki dúdolta. Az egyikben azt kérdezte: "Ugye, te is akarod komolyan, igazán?" A másikban meg bátorította az idősebb korosztályokat, hogy "rajta, öregek, nagymamák, a charleston újra sikk!"
E dalok nyilvánvalóan már a megfelelő intelmek figyelembe vételével készültek, 1961-ben ugyanis tíz százalékkal csökkent idehaza a lemezeladás, s az illetékesek ezt részint a gyártás lassúságának, részint a nem eléggé igényes könnyűzenei kínálatnak tulajdonították. "Íme, néhány kívánalom a táncdalok előadóival szemben: kerüljék az olcsó, bombasztikus hatásokat, ízlésesen, belső érzéssel tálalják a számokat, ne utánozzanak, ne éljenek bevált sablonokkal" – javasolták. S nemsokára már elégedetten állapították meg: "Kevesebb az utánérzés, az enerváltság, a bántó torokhang az előadásban, s több az egyéniség a hangszerelésben, az összhang megteremtésében. A szövegben még nem számottevő a javulás, de úgy látszik, ebben hosszabb időre és főleg írói közreműködésre lenne szükség." Ezzel együtt leszögezték: "A következő tervnegyedév igényes tánczene-ellátása biztosítva van."
Hogy mi volt az 1961-et követő választékban? Például a Gézengúz (előadta: Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), az Ó, Serenella (Németh Lehel), az Egy esős vasárnap délután (Mikes Éva) vagy a Hold ragyog a Dunán (Szántó Erzsi és a Stúdió vokál). Itáliában nem akadt hasonló központi ajánlat, a brazíliai Santosban született Testa mégis sorra írta a slágereket a Carinát éneklő Corrado Lojaconónak, a Renatót előadó Minának, a Quello sbagliatót búgó Bobby Solónak, a Non pensare a me-t tolmácsoló Claudio Villának, és lefordította Frank Sinatra védjegyét, a My Way-t (A modo mio) Patty Pravónak.
Itthon a Quando, quando, quandóval az Előzés is megérkezett. A filmet ugyanúgy 1963-ban mutatták be minálunk, ahogyan magyarra átültették Tony Renis örökzöldjét. Nem az ebből fakadó hosszas hiány miatt dúdolták hát oly sokan, hogy "mondd csak, meddig-meddig várjak..."
2018.09.23 22:02

Etető – Nívódíjas magasiskola

Publikálás dátuma
2018.09.23 20:36

Fotó: /
Tévedni emberi dolog. Szolgálni pedig a jelek szerint kötelesség. Vagy legalábbis jól felfogott érdeke a hatalom embereinek. Ha nem tennék, még a végén körön, netán NER-en kívül találnák magukat és az szörnyű lenne. Ne kárhoztassuk tehát a parlament alelnökét a következő mondatáért. "Szellemi újdonságot tartalmazó termékek, eljárások, szolgáltatások révén van remény arra, hogy Magyarország erős országgá, a magyarság erős nemzetté válhasson." (Ha ugyan már nem az, legalábbis a Legfőbb Vezető képzeletében, mert őt hallgatva ez bizonyosságnak látszik.)
Latorcai Jánostól egy nagyszabású parlamenti ünnepségen volt hallható az imént idézett gondolat. Hűen az alkalomhoz, amikor 51 terméknek és szolgáltatásnak adták át az Érték és Minőség Nagydíjat, s kiosztottak életmű- és nívódíjakat is. Csupa olyanoknak természetesen, akik a jelenlegi rendszer szolgálatával kiérdemelték. Egykor Magyar Termék Nagydíj volt eme elismerés neve, de akkor még nyilván olyanok is hozzájuthattak, akik netán rendszertől függetlenül értékeket hoztak létre.
Ami pedig témánk szempontjából lényeges, kommunikációs nívódíjat vehetett át három tévécsatorna illusztris képviselője is. Jutalmazták a közmédia hírszolgáltatásának alkotógárdáját, a TV2 Média Csoport Zrt. hírműsorait és azok alkotóit, valamint az Echo TV hír- és hírháttér műsorait, valamint készítőit. Jól kiválogatták őket, szinte nem is maradt ki senki, aki hívebben szolgálná Orbán Viktort és csapatát (értsd: a nemzetet). A megújult Hír TV még fájdalmasan hiányzott a listáról, de oly rövid idő telt el, mióta visszatértek az akolba és szakítottak a nemzetellenes tévésekkel, hogy nagyon átlátszó lett volna máris díjazni őket.
Aki ott volt a Parlamentben, láthatta az érintett csatornák prominenseit is. Az Echo TV képviseletében mindjárt Mészárosné Kelemen Beatrix igazgatót. Aki nem más, mint a magyar sajtó jelentős részét immár magáénak tudó Mészáros Lőrinc - a miniszterelnök barátja, de nem strómanja - felesége. A TV2 nevében ketten vitték a díjat. Kökény-Szalai Vivien hírigazgató - aki bulvárlapok szerkesztése és bulvárkönyvek megírása után került e tisztségbe -, valamint Gönczi Gábor. Utóbbi a hírműsor egyik arca, aki a múlt héten az Európai Parlament vitája után Orbán Viktor nagy győzelméről számolt be. Imigyen konferálta ugyanis fel az anyagot: "Európa-szerte Orbán Viktort éltetik a közösségi oldalakon. Bár az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést, a sikert mégis a magyar miniszterelnök érte el". Az egykori köztévé ilyen sztárokat nem tudott felvonultatni. Még Németh Lajos meteorológus fájától messze esett kisfia, Balázs sem volt ott, pedig ő mindig kapható pártunk és kormányunk fényezésére.
Ám ezúttal nem volt szükség erre, hiszen csak a szűkebb brancs kiválasztottjai vettek részt a fényes ünnepségen, élükön a már említett Latorcai alelnökkel. Akinek tévedéséről, netán emlékezetkieséséről is ideje szót ejteni. Hacsak azt nem feltételezzük, hogy szándékosan tett úgy, mintha csupa szellemi újdonsággal találkozott volna a kitüntetetteknél, vagyis például a három tévécsatorna hírműsoraiban. A szinte nem is létező KDNP oszlopos tagja ugyanis már 75 éves, tehát hosszú ideig élt az egykori, ma már csak átkosnak mondott rendszerben is. Bizonyára volt alkalma akkor is hallgatni-nézni hírműsorokat (még ha nem is volt nagy választék belőlük), s talán észrevette azt is, hogy e hírműsorok annak idején gyakran fényezték pártunkat és kormányunkat. Mint ma. Csak akkor még más előjelű volt az a párt és az a kormány, de a kiszolgálása azóta sem változott (pontosabban: egy idő után több médium visszatért oda, amivel - hittük - a rendszerváltáskor végképp szakítottunk). Így hát az M1, a TV2, vagy az Echo TV hír- és politikai háttérműsorait aligha lehet "szellemi újdonságot hordozó termékekként" értékelni. Az viszont igaz, hogy ezek minden pillanatban erősítik azt a képzetet, hogy Magyarország erős ország, a nemzet is az, tehát minden ok megvan rá, hogy dicsfény vonja be a vezetőket, mindenekelőtt Orbán Viktort.
Az persze még kérdéses, hogy mindezt lehet-e minőséginek tekinteni és valóban értéket teremtenek-e, akik ilyen keretek között készítenek hírműsorokat. Az nem lehet kétséges, hogy a megrendelőknek tetszik, amit látnak. És azt a dicsőséget se vonjuk el tőlük, hogy amit együttesen - propagandisták és műsorkészítők - előállítanak, az az etetés magasiskolája. Ezeknek az embereknek a vállán óriási felelősség nyugszik. Hiszen az ország jelentős részén csak a köztévé - nevezzük még mindig így, ha nem is az - csatornái, valamint a TV2 látható, az RTL Klub mellett. Nekik kell tehát ellensúlyozniuk az érdemi tájékoztatást, képviselniük a mindenkori hivatalos vonalat, de úgy, hogy a majdani választókat meggyőzzék, az a helyes, amit pártunk és kormányunk tesz. Bármi is legyen az. Lássuk be, ez embert és kommunikációt próbáló feladat, de a hatalom kiszolgálói helytállnak. A nívóról persze lehet vitázni, de ha egyszer nívódíjnak hívják az elismerést, nincs mit tenni.
Méltó kezekbe kerültek tehát a kitüntetések. Elégedettek lehetnek a fő-fő etetők is. A nézőkkel meg nem kell törődni. Különben is, még működik a távkapcsoló.
2018.09.23 20:36