lebontás;Tarlós;felüljárók;Orbán;

2017-06-09 10:23:00

Orbán és Tarlós pesti felüljárókat bontana le

A főpolgármesternek az a szándéka, hogy eltűnjenek a felüljárók a Nyugati térről és a Rottenbiller utcából. A Rottenbiller utcai helyett egy közúti aluljáró várható, a Nyugatinál sanszosabb megoldás egy „szintbeli keresztezés”. Ezekre már megvannak a tervek, melyek Orbán Viktornak tetszettek is – írja Tarlós István sajtótájékoztatójáról az mfor.hu.

Az Index szerint Nyugati téri felüljáró elbontása utoljára a 2006-os kampányban merült fel komolyan, de gyorsan elvetették, mert óriási forgalmi káoszt okozna. Azután a BKK 2014-ben pályázatot írt ki a Nyugati tér áttervezésére, amiben számoltak azzal is, hogy visszaállítják a Bajcsy-Zsilinszky úti villamost, azzal is, hogy lebontják a felüljárót, és azzal is, hogy minden marad, csak felújítják majd a felüljárót. Hogy végül mi lett a döntés, ki döntött, és mit, arról nincs kommüniké, beszédes viszont, hogy a BKK 2016-os közbeszerzési tervében ez szerepel: a Nyugati téri felüljáró felújítása. Mivel azonban ki se írtak rá tendert, úgy tűnik ez a feladat idáig nem volt fontos a BKK-nak.

A szerdai kormányülésen azonban Tarlóst megkínálták vele, mint ahogy a Keleti pályaudvarnál levő Rottenbiller utcai felüljáró lebontásával is. Állítólag darabonként 3-4 milliárd forintból megvolna az egész, amit a kormány szívesen kifizetne. A lap információi szerint Orbán Viktor régi rögeszméje a két felüljáró eltüntetése, és ennek többször hangot is adott. A miniszterelnök ugyanis a kommunizmus jelképének látja még mindig őket. A felüljárók elbontása azonban mindig élénk tiltakozásra késztette a fővárosi autóslobbit, mert óriási forgalomcsillapítással, és dugókkal járna.

Az, hogy a Nyugati téri felüljárót nem akarják bántani, már akkor kiderült, amikor nemrég az egész Nyugati teret felújította a főváros. A felüljáró elbontása, a forgalmi áttervezés szakértők szerint hosszas tervezést igényelne még, nyilvánvalóan inkább közelebb lenne a 10 milliárd forinthoz, mint a 3-hoz, persze villamosátvezetés nélkül. Azaz: nincs égető szükség a bontásra, nagy bonyodalommal és felháborodással járna, és jó drága lenne. Ilyen beruházásra kapott javaslatot Tarlós István a kormánytól a metró plusz pénze helyett.

A Rottenbiller utcai felüljáró ugyanaz, mint a Nyugati téri, annyi különbséggel, hogy még problémásabb. Alatta nemrég építették át a Baross teret, szó sem volt sosem a most emlegetett aluljáróról, amit a felüljáró kiváltására építenének. Az aluljáró számos akadályba ütközne, és az ára bontással együtt meghaladná szakemberek szerint a 10 milliárd forintot. Még egy megkérdőjelezhetően szükséges, kényelmetlen beruházás, amit Tarlós a kormánytól kapott a metrópénz helyett.