A fideszes Bánki Erik írt egy törvényt a feleségének

Publikálás dátuma
2017.06.20. 11:55
FOTÓ: Molnár Ádám

Úgy tűnik, szívén viseli a felesége karrierjét Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke – írja a Magyar Nemzet. A múlt héten ugyanis az ő javaslatára vált látvány-csapatsporttá és került a tao-pénzek által támogatott rendszerbe a röplabda, ami óriási elismerést váltott ki a sportág vezetésében, így Bánki Ágnesben is. A kormánypárti politikus felesége nem más, mint a Magyar Röplabdaszövetség strand- és szabadidősröplabda-bizottságának elnöke, aki a Nemzeti Sportnak nyilatkozva üdvözölte a férje által benyújtott törvénymódosítási javaslat elfogadását.

– A teremröplabda mellett a strandröplabda számára is óriási előrelépési lehetőség. Így mind az utánpótlásba, mind pedig az infrastruktúra fejlesztésébe akkora összegek áramolhatnak, amellyel idehaza is olyan rangot vívhat ki a szakág, amilyet a világ más tájain is kiharcolt már magának – mondta Bánki Ágnes, aki a Parlamentben követte végig házastársa kezdeményezésének sorsát.

Az Országgyűlés százötven igen és harmincnégy nem szavazattal, öt tartózkodás mellett fogadta el a fideszes képviselő módosító javaslatát.

Részleteket itt talál!

Szerző

Habony csak stoppos volt Demján gépén?

Publikálás dátuma
2017.06.20. 11:40
Forrás: Facebook/Habony Árpád
Vendég lehetett Habony Árpád azon a magánrepülőn, amellyel Demján Sándor és ügyvédei is Budapestre érkeztek Makaóból – írja a hvg.hu.

Ahogy a Magyar Nemzet cikke alapján mi is megírtuk, Habony, Demján és két ügyvéd egy Bombardier Global 6000-es magángéppel érkezett Ferihegyre. A lap azt közölte, hogy a letelepedésikötvény-programmal kapcsolatban jártak Hongkongban.

A 444.hu azonban úgy értesült, hogy bár a miniszterelnök tanácsadója talán tényleg a kötvények miatt járt Délkelet-Ázsiában, de az üzletember és az ügyvédek más ügyben jártak odakinn, és nem is Habony társaságában. Habonyt pedig „stopposként” vette fel az üzletember, vagyis meginvitálta a fedélzetre.

Szerző
Frissítve: 2017.06.20. 20:28