Tarlós István;DK;3-as metró;metrófelújítás;

2017-06-21 10:18:00

Honnan lesz pluszpénz a metrófelújításra?

A Demokratikus Koalíció kezdeményezte, hogy a Fővárosi Közgyűlés következő ülésére a főpolgármester nyújtson be előterjesztést arról, miből finanszírozná Budapest a 3-as metró felújításának 30 milliárdos pluszforrásigényét.

A testület szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője azt mondta, Tarlós István ebben a kérdésben ellentmondásosan nyilatkozott: május végén azt közölte, hogy az önkormányzat nem is nagyon tud, de nem is nagyon akar gondoskodni a metrófelújításhoz szükséges többletforrásról, két héttel később azonban már arról beszélt, hogy több mint 30 milliárdos pénzmaradványa van a fővárosnak.

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: a hatályos fővárosi büdzsében nem látják ezt az összeget, a DK pedig továbbra is úgy gondolja, hogy ezt a feladatot állami forrásból kell végrehajtani, de minél előbb, mert "nem szabad szórakozni 473 ezer ember utasbiztonságával".