Köves Slomó is kiosztotta a „kiváló" Horthy Miklóst

Publikálás dátuma
2017.06.23. 20:23
Népszava fotó
Horthy Miklóst nehéz megfeleltetni egy „kiváló államférfiú" kívánalmainak – nyilatkozta Köves Slomó rabbi a Népszavának.

Tiltakozást váltott ki, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „kiváló államférfiúnak" nevezte Horthy Miklós kormányzót. Az MSZP például bocsánatkérésre szólította fel a kormányfőt, aki az ATV-vel közölte: minden szavát fenntartja.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija eddig nem nyilvánított véleményt. A Népszava ezért megkérdezte, mit gondol a miniszterelnök kijelentéséről. Az igazi államférfi definíció szerint szilárd elvek mentén cselekszik, befolyásolhatatlan és nagyfokú felelősségvállaló képességgel rendelkezik – kezdte Köves Slomó. Történeti perspektívából – folytatta a rabbi – nehéz Horthynak a munkásságát megfeleltetni ezeknek a kívánalmaknak: úgy hogy személyes és osztálya önös érdekeitől vezérelve „három millió koldus Magyarországának" volt büszke kormányzója, a teljességgel irracionális németbarát politika végrehajtója, a háborúba való belépés támogatója, a Don-kanyari katasztrófa felelőse, nem utolsósorban pedig nagy- és dédszüleim jogfosztásának, majd családjaik megsemmisítésének – legkevesebb – passzív szemlélője.

Tiltakozik a Zsidó Világkongresszus
A Zsidó Világkongresszus támogatja a magyarországi zsidó közösséget, amely visszautasítja, hogy Orbán Viktor kormányfő „kivételes államférfiként" jellemezte Hitler csatlósát, Horthy Miklós kormányzót. Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke hangsúlyozta, a zsidótörvények elfogadása, Horthy több száz ezer magyar zsidó deportálásában játszott szerepe megbocsáthatatlan. 

Szerző

Több villamosjárat közlekedése módosul jövő héten

Több budai villamosjárat menetrendje módosul jövő kedden, mert összehangolt felújítási munkákat végeznek a villamospályán a Budaörsi úton, az Alkotás úton és a Szilágyi Erzsébet fasorban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

A BKV szakemberei a Budaörsi úti villamospályán a nagypaneles vágány paneleit cserélik, a Szilágyi Erzsébet fasorban és az Alkotás utca-Nagyenyed utca kereszteződésénél pedig pályakarbantartási munkákat végeznek.  Emiatt jövő keddtől július 16-ig a 17-es villamos módosított útvonalon, a Krisztina körúton jár, az 56A és a 61-es villamos közlekedése pedig szünetel. Ekkor a villamosok helyett Hűvösvölgy és a Móricz Zsigmond körtér között a 61-es pótlóbusz jár, hétköznap reggelente pedig további alternatívát jelent a 61A pótlóbusz Hűvösvölgy és a Széll Kálmán tér között. A felújítás ideje alatt a hűvösvölgyi villamosok forgalomkorlátozása is érvényben marad a támfalépítés miatt.

A változások érintik a közúti forgalmat is, a Budaörsi út-Villányi út kereszteződésnél mindkét irányba körülbelül 50-50 méteren irányonként egy-egy sávon haladhat majd csak a forgalom, a másik irányban pedig sávelhúzásra kell készülni.

Szerző

Az újabb botrány után betelt a metrópohár

Publikálás dátuma
2017.06.23. 18:26
Népszava fotó/Szalmás Péter
Azonnali hatállyal kivonatta a forgalomból mind a hat felújított metrószerelvényt pénteken a Közlekedési Hatóság - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Mint írták, a hatóság a meghibásodások miatt típusengedély-felülvizsgálati eljárást indított, a "tényállás" tisztázása folyamatban van, bővebb tájékoztatás ezért csak a későbbiekben adható.

Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója korábban azt mondta, több mint 800 millió forintos kötbérigényt jelentett be késedelmek miatt a BKV a felújítást végző orosz Metrovagonmasnak. Emellett közvetlenül is felhívták a Metrovagonmas anyavállalata vezérigazgatójának figyelmét a kialakult helyzet súlyosságára és a legsúlyosabb szankciókat helyezték kilátásba.

A BKV emellett bejelentette, hogy addig nem küld ki felújításra régi metrószerelvényt, amíg a műszaki állapotok nem javulnak radikálisan, mivel a meghibásodások mértéke már a menetrendszerű utasforgalom lebonyolítását is veszélyeztetheti. Közölték továbbá, hogy minden szerződéses lehetőséget igénybe vesznek a helyzet javítása érdekében, késedelmi és hibás teljesítési kötbért is bejelentenek és a garanciális jogokat is érvényesítik. Ha a Metrovagonmasnak rövid időn belül nem sikerül jelentős javulást elérnie a szerelvények megbízhatóságában, további radikális lépések megtétele sem zárható ki, amelyek minden következményét az orosz gyárra hárítják.

Az ügy előzménye, hogy pénteken az egyik felújított metrószerelvényről nem tudtak az utasok leszállni, mert a vezető nem tudta kinyitni a szerelvény ajtóit. Bolla Tibor szerint az utasok nem voltak életveszélyben.

A Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének vezetője szerint jó a felújított orosz metrószerelvények konstrukciója, de rossz a rendszerek összehangolása, és szoftveres hibák is hátráltatják a közlekedést. Gulyás Attila az MTI-nek azt mondta: az ajtónyitásért egy szoftver felel, amely a vonatbefolyásoló rendszerrel is kapcsolatban van. A rendszer rossz adatokat kapott arról, hogy a metró pontosan hol helyezkedik el, ezért nem engedélyezte az ajtónyitást. A probléma hátterében az áll, hogy a régi szerelvényekről átrakták ugyan a vonatbefolyásoló rendszert az újakra, de az új szerelvények sokkal erősebbek, ezért új programot kellett volna vásárolni. Ehelyett azonban az orosz gyártó lecsökkentette a felújított szerelvény teljesítményét, így most kisebb teljesítményre képesek, mint a régiek.

Az első felújított metrószerelvény március 20-án állt forgalomba Budapesten, de már az első napokban probléma adódott vele. Tarlós István főpolgármester a kezdeti hibák után azt mondta, azok elkerülhetetlenek a felújított szerelvények esetében is. Március végén közölte, akkor lesz baj, ha egy hónap múlva is vannak hibák a vonatokkal. A BKV június elején a meghibásodások miatt egy időre az összes felújított szerelvényt kivonta a forgalomból.

A szerződés szerint 222 metrókocsi felújítása csaknem 220 millió euróba kerül.

Szerző