Origo;Matolcsy Ádám;

2017-06-29 07:11:00

Matolcsy névre került az Origo

"Matolcsy Györgyről a bíróság szerint jogosan lehet mondani, hogy közpénzt lopott – most pedig már azt is tudjuk, hogy ezt a családján keresztül részben mire költi: arra, hogy fenntartsa és tovább építse a fideszes hazugsággyárat" – reagált az MSZP a hírre: Matolcsy Ádám, Matolcsy György jegybankelnök fia által közvetlen egyedüli részvényesként tulajdonolt és egyben vezérigazgatóként irányított Magyar Stratégiai Zrt. vette meg a korábbi New Wave Media és Origo Media portfólió egyesítéséből tavasszal létrejött New Wave Media Group Zrt.-t. A cég közleménye szerint Száraz István, a New Wave Media Group Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója a médiacsoportban fennálló 100 százalékos tulajdonrészét értékesítette.

Matolcsy Ádám eddig is az Origo tulajdonosaként viselkedett, mint a közelmúltban a 444.hu feltárta, egy alkalommal még Orbán Viktort is felkereste a híroldal ügyében, s több cikk is valószínűsítette befolyását a portálra. Ugyanakkor az, hogy a Magyar Stratégia Zrt. miből vásárolta meg az Origót, rejtély. Matolcsy Ádám cégében ugyanis a tavalyi mérleg szerint százmillió forint körüli saját tőke volt, az utóbbi két évben összesen 170 millió forint nyereséget termelt. A New Wave ezzel szemben 5,3 milliárdos árbevétel mellett félmilliárd forint körüli profitot realizált tavaly, így vételárának piaci viszonyok között jócskán meg kellene haladnia a Magyar Stratégiai Zrt. rendelkezésére álló összeget, Matolcsyék közleményében azonban sem árról, sem hitelről nem esik szó.

Korábban persze azt sem lehetett tudni, hogy Száraz István – eredetileg épp Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás neve is felmerült az üzletben – miből vásárolta meg az Origót a Magyar Telektomtól 2015 végén. Később aztán, véletlenül a Matolcsy által gründolt jegybanki alapítványok kiperelt költéseiből kiderült, hogy azok adhattak több mint 500 millió forint az üzlethez. Mindezek tükrében érdekes, hogy a közlés szerint Száraz a tranzakciót követő negyedévben vezérigazgatói tisztségét határozott ideig megtartva biztosítja a zökkenőmentes átadás-átvételi folyamatot, ezután pedig stratégiai tanácsadói szerepkörben segíti a menedzsment munkáját – olvasható a közleményben. A volt tulajdonos az általa alapított WeLoveBudapest és WeLoveBalaton turisztikai portálok tulajdonjogát a jövőben is megtartja – jelezték.

Az Origo egyébként amellett, hogy az elmúlt időszakban a legdurvább kormányzati propaganda-szócsővé vált, 340 millió forint állami pénzből dolgozik az email 2.0-n. Ezzel szemben az MSZP közölte, a fideszes hazugsággyár ismét leleplezte önmagát: az Origo a Matolcsy család tulajdonába került, ami szerintük csakis közpénzből valósulhatott meg. "Az MSZP és Botka László azért dolgozik, hogy az emberek visszakapják a szabad magyar sajtót. Nem nyugszunk, amíg a Népszabadság olvasói nem kapják vissza a lapjukat, amíg az Origo olvasói nem kapják vissza a portáljukat, s amíg a hazug kormányzati tévécsatornák nézői nem kapják vissza televíziójukat" – írták.