Továbbra is Froome a favorit

Publikálás dátuma
2017.07.01. 07:54
Ezúttal is ő a körverseny favoritja. FOTÓ: GETTY IMAGES/MICHAEL STEELE
Noha a tavalyi győztes, Chris Froome számít a világ legismertebb országúti kerékpárversenyének legfőbb esélyesének, több komoly kihívóval is szembe kell néznie a ma délután startoló megmérettetésen.

A 104. Tour 198 versenyzőjére 3540 kilométer megtétele vár a düsseldorfi rajttól a július 23-i, párizsi befutóig. A háromhetes viadal ezúttal csak három hegyi befutót és mindössze 37 kilométernyi időfutamot tartalmaz, így a korábbiaknál szorosabb versenyre van kilátás.

A háromszoros első, Chris Froome sikere mellett szól, hogy csapata, a Sky erős segítőket sorakoztat fel, ám várhatóan így is nagy küzdelemre kényszerül majd. „Bármilyen az útvonal, alkalmazkodni kell hozzá. Papíron a három korábbi győzelmem alkalmával mindannyiszor jobban passzolt hozzám a pálya, mint most, de ettől függetlenül magabiztos vagyok az idei verseny előtt is” – nyilatkozta Froome a verseny kezdete előtt.

A brit versenyző Richie Porte-ot (BMC) nevezte meg esélyesként, mivel a hegyeken és az időfutamokon is jól szerepelt a Critérium du Dauphiné-n, amelyen másodikként zárt az ausztrál bringás, míg Froome negyedik lett.

Szerző

Lekoptatott mindenkit

Publikálás dátuma
2017.07.01. 07:53

Nem foglalkozik a toronymagas esélyes szerbekkel a magyar vízilabda-válogatott csapatkapitánya, Varga Dénes, aki a világbajnoki cím megszerzését sem tartja kizártnak.

A Szolnokkal mindent megnyert ebben a szezonban, amit lehetett, Bajnokok Ligája-, Magyar Kupa-győztesként, bajnoki aranyéremmel várja a július közepén kezdődő budapesti vizes-világbajnokságot, ahol szerinte az aranyérem is megszerezhető.

„Miért ne lehetnénk hazai pályán világbajnokok – kezdte nyilatkozatát a Népszavának a válogatott tegnapi, sajtó nyilvános edzése után a 30 éves, olimpiai- és világbajnok klasszis. - Máshogy nincs értelme elkezdeni a vb-t. Egyetértek azzal, ha valaki azt mondja, hogy a szerbek kiemelkednek a mezőnyből, de egyrészt nem foglalkozom sem a szerbekkel, sem azzal, ki, mennyire esélyes, másrészt, ez nem jelenti azt, hogy automatikusan övék a világbajnoki cím. A riói olimpián is majdnem kiestek, igaz, aztán aranyérmesek lettek, de hazai pályán, a közönség segítségével őket is le lehet győzni. Azt vallom, hogy elég saját magunkra figyelni. A Szolnokkal a Bajnokok Ligája döntőjében és az előcsatározások során már átélhettük, mekkora plusz erőt tud adni a hazai szurkolók támogatása.”

Itthoni rendezésű eseményen nem ritka, hogy olyan ismerősök is előkerülnek a sportolók életében, és próbálnak ingyenjegyet kérni, akikről előtte évekig nem hallottak semmit.

„Ezt a kérdést én évek hosszú, kitartó munkájával megoldottam, lekoptattam mindenkit – reagált a pólós. - Nem voltam diplomatikus ebben a témában, úgy reagáltam a megkeresésekre, hogy másodszor már senki sem hívott ilyen kéréssel. Most már nem keresnek belépőkért, így nyugodtan tudok koncentrálni a felkészülésre. Egyébként nekem sem jut annyi, amennyit szeretnék."

Elkerülné a csendet Nagy Viktor

A Jug Dubrovnik ellen 10-5-re megnyert Bajnokok Ligája-döntőben világklasszis teljesítménnyel, 67 százalékos védési mutatóval zárt Nagy Viktor, a szolnokiak és a magyar válogatott kapusa.

- Lehet még fokozni ezt a teljesítményt?

- Nem tudom, azon leszek, hogy sikerüljön. Bár ehhez én egyedül nem vagyok elég, kellenek a társak, a jó védekezés. A BL döntőjében minden sikerült, ahogy az egész szezonban, hiszen mindent megnyertünk.

- Már csak a vb-n kell folytatni a sorozatot.

- Ez azért nem olyan egyszerű, hat-nyolc válogatott ugyanolyan szinten van. Azt gondolom, a négy közé jutás már óriási eredmény lenne.

- Kemény Dénes (három olimpiai bajnoki címet nyert vezetésével a magyar válogatott – a szerk.) szerint hazai pályán nagyon oda kell figyelni arra, hogy a csapat függetlenítse magát a lelátón történtektől. Nem szabad sem túlpörögni, hiába őrjöngenek ezrek, sem megroppanni, ha a nézők elkezdenek türelmetlenkedni. Volt szó erről a felkészülés során?

- Nem, erre nem készültünk külön, de egyetértek Dénessel. A biztatás szárnyakat tud adni, a csend viszont nagyon nyomasztó, és negatívan hat a teljesítményre. Ha több ezer ember hallgat, annak komoly súlya van, ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni.

Märcz Tamásnak játékosként könnyebb volt

Játékosként kétszeres Európa-bajnok (1997, 1999), egyszeres olimpiai bajnok (2000), szövetségi kapitányként első nagy világversenyére készül Märcz Tamás.

- Játékosként vagy kapitányként könnyebb felkészülni egy világversenyre?

- Egyértelműen játékosként. A pólósnak csak magával kell foglalkoznia, ha nincs edzés, akkor pihenhet, regenerálódhat. Én két tréning között is dolgozom, készülök a következő gyakorlásra vagy az ellenfeleket elemzem. A felelősség is sokkal nagyobb, hiszen egy egész közösségért felelek.

- Elődje, Benedek Tibor már játékosként is a válogatott csapatkapitánya, igazi vezéregyéniség volt, Önről azt mondják, csendesebb, elmélkedőbb típus.

- Ezzel egyetértek, tényleg sokat gondolkozom, rágódom egy-egy kérdésen, néha talán túl sokat is, de igyekszem változtatni ezen a téren. Igaz, úgy érzem, többször döntök jól, mint rosszul.

- A jövő hét közepén, a szerbek elleni kétkapus gyakorlások után jelöli ki a 13-as világbajnoki keretet, hány nyitott hely van még a csapatban?

- Konkrét számot nem mondanék, de kevés a kérdőjel, a legtöbb helyre már megvannak a játékosaim.

- Az Ön idejében a válogatottat egy generáció képviselői alkották, két-három évnél nem volt nagyobb a korkülönbség, most vannak idősebb és fiatalabb játékosok. Nehezebb így egységes közösséget formálni?

- Nem érzem így, a fiúk jól érzik magukat együtt, ami ennél fontosabb, hogy kiválóan tudunk közösen dolgozni. Természetesen akadnak néha feszültségek, ezek minden közösségben előfordulnak, de kezelhető konfliktusokról van szó. A vb-keret kialakításánál a játéktudás mellett az is szempont, hogy ki, mennyit tesz hozzá a közösséghez.

- Milyen eredménnyel lenne elégedett?

- A négy közé jutásnak nagyon örülnék, utána pedig már bármi előfordulhat.

Elsőbálozók döntője a Konföderációs Kupáért

Németország és Chile csapata vívja a holnap esti finálét, közülük kerül ki a labdarúgó Konföderációs Kupa idei győztese.

A németeket felkészítő Joachim Löw a mexikóiak ellen végül 4-1-re megnyert összecsapás előtt nehéz mérkőzésre számított, a németek azonban akkor hamar eldöntötték a továbbjutás kérdését, hiszen 10 perc játék után már két góllal vezettek. A vége fölényes, magabiztos diadal lett, amellyel a világbajnoki cím védője története első Konföderációs fináléjára készülhet.

Az ellenfél a szintén először döntőző Chilével lesz, az az együttes, amely az Európa-bajnok Portugáliát büntetőrúgások után múlta felül szerda este a legjobb négy között. Claudio Bravo kapuja bevehetetlennek bizonyult, a kapus teljesítményét ráadásul felértékeli, hogy elmondása szerint sérülten védett ki háromból három büntetőt.

Az aranyérem mellett vasárnap döntenek a 3. helyezés sorsáról is: a már hazautazó Cristiano Ronaldo nélkül kiálló Portugália Mexikóval csap össze a „csalódott csapatok csatáján”.

Magyarországon mindkét helyosztót élőben közvetíti a televízió: a bronzmeccs 14 órakor, a finálé este 8-kor kezdődik.