Izrael;Szijjártó Péter;Orbán Viktor;Horthy Miklós;

2017-07-01 22:10:00

Szijjártó magyarázkodik Orbán beszéde miatt

Izrael véleménye szerint fontos tisztázást jelent a magyar külgazdasági és külügyminiszter közlése Horthy Miklós szerepéről - tudatta a zsidó állam budapesti nagykövetsége szombaton.

A külképviselet közleménye szerint Izrael úgy véli, hogy a Horthy Miklós által a magyar zsidók ellen elkövetett bűnök elismerésének fontos tisztázása az, amit a magyar külgazdasági és külügyminiszter közölt Izrael budapesti nagykövetével. "Mindig emlékezni fogunk az 564 500 magyar zsidó testvérünkre, akiket a holokauszt alatt gyilkoltak meg" - olvasható a nagykövetség kommünikéjében.

Szijjártó Péter szombaton telefonon biztosította Izrael budapesti nagykövetét, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. A külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek elmondta: Jószéf Amranival tudatta, Horthy Miklós kormányzó tevékenységéhez pozitív és kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak.

A miniszter az MTI-vel közölte: a nagykövetnek elmondta, hogy amikor Orbán Viktor kormányfő Horthy Miklóssal kapcsolatos álláspontját ismertette, akkor világosan fogalmazott.

A miniszterelnök június 21-én a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán többi között azt mondta, néhány kivételes államférfiúnak, köztük Horthy Miklósnak köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt "mégsem temetett maga alá minket a történelem".

A történelmi tényeket tiszteletben kell tartani. Márpedig a történelmi tények úgy szólnak, hogy Horthy Miklós tevékenységéhez pozitív és ugyanakkor kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak - mondta Szijjártó Péter.

A külügyminiszter "kétségtelenül pozitív" momentumnak nevezte Horthy Miklós munkásságában azt, hogy érdemeket szerzett Magyarország talpra állításában az első világháború után.

Ugyanakkor a kiemelkedően negatív és a történelmi bűn kategóriájába tartozik, hogy esküjével ellentétben nem védte meg a magyar nemzet részét képező magyar zsidóságot. A történelmi bűn kategóriájába tartozik, hogy hivatali ideje alatt a magyar zsidóságot diszkrimináló jogszabályok születtek, és több százezer magyar zsidó vált a holokauszt áldozatává - mondta Szijjártó Péter.

A miniszter kijelentette: ezek olyan történelmi bűnök, amelyeket relativizálni nem lehet.