Korai öröm

Elesett Moszul, hivatalosan is győzelmet hirdetett az iraki kormány az Iszlám Állam fölött. Donald Trump amerikai elnök is gratulált az iraki kormányfőnek a terrorkalifátus iraki fővárosának felszabadításához és megígérte, hogy az Egyesült Államok teljesen szét fogja zúzni a terrorszervezetet. A szervezet napjai Irakban és Szíriában "meg vannak számlálva" – fogalmazott optimistán a Fehér Ház új lakója. Ugyanez a győzelmi hangulat, optimizmus köszön vissza a világsajtóból is, a remény mindenhol megcsillant. Nyilván jogosan, hiszen minden győzelmet meg kell becsülni, de ünnepelni talán még nagyon korai.

Három év, egy hónap és tizenegy nap kellett ahhoz, hogy a világon a legfejlettebb haditechnikával rendelkező katonai koalíció támogatása mellett, az évek óta amerikai haditechnikával felszerelt és amerikai szakemberek által kiképzett iraki hadsereg bevegye a terrorcsoport szimbolikus erejű fellegvárát. És ha mindehhez hozzátesszük, hogy ez a győzelem a kurd pesmergák nélkül nem született volna meg, akkor máris árnyék vetül a győzelmi mámorra. Az Iszlám Állam napjai valóban meg vannak számlálva Irakban és Szíriában is, de a terrorizmus kapcsán nem véletlenül beszélnek hidráról a biztonságpolitikai szakértők. Most levágták a hidra fejét, talán a magát kalifának kikiáltó Abu Bakr al-Bagdadi is meghalt, de szinte borítékolható, hogy átmeneti gyengeségről van szó. Csak idő kérdése, hogy az új fej mikor és hol fog felbukkanni. Oszama bin-Laden likvidálása sem jelentette sem a terrorizmus, sem az al-Kaida végét, három év és két hónap elegendő volt ahhoz, hogy még szörnyűségesebb vezető, még brutálisabb terrorcsoport lépjen színre és immár államot is kikiáltson a moszuli nagymecsetben. A nemzetközi közösség ugyanis olyan, mint a kiselefánt, nehezen tanul, könnyen felejt. Sem az afganisztáni, sem a korábbi iraki tapasztalat nem volt elegendő ahhoz, hogy a nemzetközi színtér nagy játékosai a helyi realitásokat figyelembe véve, saját politikai-gazdasági pillanatnyi érdekeiket háttérbe szorítva lépjenek fel végre közösen korunk egyik legnagyobb réme, a terrorizmus ellen. Ami most zajlik az Iszlám Állam elleni háború kapcsán, vagy még inkább ürügyén, szemmel láthatóan nem más, mint geopolitikai játszma nagyban, ahol minden előbbre való, mint a rendezés szándéka.

Józan ésszel gondolkodva magától adódik a kérdés: valóban kellett három-négy év ahhoz, hogy egy százezer főt soha meg nem haladó, ad-hoc felálló terrorhadsereget legyőzzön a világ katonai elitje? Költői kérdés, persze, hogy nem kellett volna, ha ez a maroknyi dzsihádista nem élvezi a helyi lakosság tekintélyes részének támogatását, és mindenekelőtt nem kapja meg kezdetben - amikor még Aszad-ellenes forradalmároknak nevezték magukat – ugyanannak a nemzetközi koalíciónak az anyagi, haditechnikai támogatását.

Most levágják a hidra látható fejét, de vajon a túlélést és regenerálást biztosító csapokat is elzárják? Aligha, mert a hidra igazi feje az öbölmenti olajkirályság vallási diktatúrájában, nem pedig Szíriában vagy Irakban rejtőzik.